Véget ért a járvány, na, az nem teljesen, sajnos, de a korlátozásokat feloldották valamennyire. Egy időre megint “szabadok” leszünk, 14 hónap után, fel lehet lélegezni…
Nyilván te is unod azokat a közhelyeket, hogy tanítás volt ez az elmúlt időszak, és te mit tanultál belőle, meg ilyenek, de most azért így a végén, akárhogy is, mégis érdemes lehet egy kicsit elgondolkozni, összegezni…
Hogy élted meg ezt az évet? Hogy érezted magad? És hogy reagáltál az érzéseidre, erre a helyzetre?
Begubóztál? Bezárkóztál? Vagy lázadtál, és találkoztál mindenkivel és jöttél-mentél, és úgy tettél, mintha mi se történt volna? Vagy féltél? Vagy te is elkezdél zúgolódni és hibáztatni másokat, haragudni mindenkire, aki nem úgy tett, mint te? Aki maszkot viselt, aki nem viselt maszkot; aki otthon maradt, aki megtehette, hogy otthon maradt; aki eljárt dolgozni, vagy ne adj’ isten, fodrászhoz, vagy vásárolgatni; aki kinyitott, aki bezárt; aki iskolába járt, aki nem; aki oltakozott, aki nem oltakozott; aki kínaival, orosszal, angollal, némettel, amerikaival; aki előbb kapta, aki nem kérte, stb…?
Lehet, hogy gyászoltál. Lehet, hogy elsirattál valakit vagy valamit. A veszteség rengeteg. A sor végtelen…
És ehhez még lehet, hogy hozzájárult, hogy otthon maradtak a gyerekek, velük kellett tanulnod, megszűnt a korábbi, normális életed…ez is növelhette a frusztrációt…vagy ellenkezőleg…megnyugtató volt…
Érezheted, hogy tehettél volna többet, hogy most elintézhetted volna ezt és ezt, vagy pont, hogy nem kellett volna annyit foglalkozni valamivel…és lehet, hogy pont jól jött ki, végre végtelen időd lett valamit megcsinálni…
Bárhogy is, mindegyik reakció teljesen rendben van. Erre a stresszhelyzetre, mert végülis az volt, mindneki másképp reagált, de ez természetes.
Hogy érzed most magad, ez után az év után? Hogy töltötted? Bármi is a válaszod, ha egyáltalán elgondolkoztál ezen, valamit biztos ne tegyél: ne minősítsd magad… tudatosítsd az érzést, a változásokat, de ne minősítsd. Biztos lehetett volna szebben, jobban, lehettél volna tökéletes anya, feleség, háziasszony, kolléga, na, most meg lehetett volna mutatni…de nem, ne tedd…egy kicsit igenis lehetnél magaddal szemben megértőbb, megengedőbb. Ez most a szembenézés ideje volt valahogy, de nem az ítélkezésé, az elítélésé. Ha úgy nézzük, a túlélésről szólt sokunknak…életben maradni, egészségesen maradni, fenntartani a vállalkozást, munkát, az otthonunkat, a kapcsolatunkat, a kapcsolatainkat, a családi békét, a lelki békénket, a kondinkat, az egyensúlyt…tulajdonképpen fennmaradni a víz felszínén. Egy édesanyára meg pláne millió plusz feladat nehezedett legtöbbször.
Ez sok. Nagyon sok.
Ezért dicsérd meg magad, bárhogy is sikerült ez az év, köszönd meg magadnak, hogy végigcsináltad…és bár mondtam, hogy ne minősíts, de persze ha valami jó volt vagy valamire büszke vagy, mert megcsináltad, kipróbáltad, végigvitted, gyereket neveltél, kutyát fogadtál örökbe, kenyeret sütöttél, lefutottad, megvarrtad, elolvastad, megtanultad; szóval bármi is az, amiben megmaradtál vagy fejlődtél, azt igenis fogalmazd meg, és legyél hálás érte!!! És megköszönheted magadban, vagy akár kimondva, még másnak is, aki ehhez vagy ebben segített…lehet az Isten, férj, barát, barátnő, anyuka, tanár, gyerek…aki úgy érzed, támogatott…
És igenis érdemes átgondolni, hogy mi az, amit megtartanál, továbbvinnél ebből az időszakból, és mi az, amit nem…minden, ami történt, épít.
Persze lehet, hogy ez nem megy most, az értékelés, túl sok minden kavarog még körülöttünk, benned, akkor hagyd, majd idővel lecsendesednek a dolgok…engedd el, ahogy az elmúlt időszakot is.
Aztán csak menj, ki, a szabadba, élvezd a napsütést, vagy az esőt, a szelet, nem számít, mert élsz és szabad vagy, találkozhatsz a barátaiddal, családoddal, érezd jól magad, töltődj, nevess…ki tudja, mi lesz később, de most örülj a jelen pillanatnak, ebből tudsz majd erőt meríteni, bármi is történik a jövőben.
Victor Freitas fotója a Pexels oldaláról
