Ma egyre csak a belső riasztó körül jártak a gondolataim.

Tudod, arra a riasztóra gondolok, ami jelez, amikor olyat csinálsz, amit nem kéne, és jelez, ha valamit nem csinálsz, amit kéne. Ne tegyél úgy, mintha ez csak egyesek kiváltsága lenne.

Tudom, hogy ismered, legalábbis valaha ismereted, valaha hallgattál rá. Idővel lehet, leszoktattak róla, hogy halld, vagy csak egyszerűen elfelejtkeztél róla, az is lehet, hogy csak nem hallod a nagy zajban. A nevét is ismered, úgy hívják, INTUÍCIÓ, ő a belső iránytűd.

Mindig suttogja a füledbe, hogy mikor elég, hogy merre van az előre.

De a nagy rohanásban, akarásban, tökéletesítésben, mások-szeretésében, kellekben nem hallod meg szelíd szavát.

Emeli hát a hangerőt, kezd türelmetlen lenni, hogy süket fülekre talál: apró akadályokat gördít, kicsit fáj itt, kicsit fáj ott.

Ekkor kénytelen vagy észrevenni, de hárítasz, alkudozol vele: „jó, de még csak ezt hadd fejezzem be”, „jó, még fél óra és már tényleg leülök”, „jó, még ma este fent leszek, de holnap tényleg időben lefekszem”?

Kivár még, de nagyon bosszantja, hogy rosszat teszel magaddal, igaz jóbarát, eltökélt, hogy megvéd Téged még magadtól is, és akkor (szerinted a legváratlanabb pillanatban) betelik nála a pohár és már üvölt Veled, és itt van a nincs tovább, valami szakad, reccsen, törik.

Fekszel sértetten mentőautóban, duzzogsz betegágyban, morgolódsz összetört porcelándarabok felett, lázadozol autós koccanás végett, végsőkig viszed a passzív ellenállást az idővel, és a legbüntetőbb, amikor a végkimerüléstől egy percig sem tudod élvezni azt az ünnepet, amire oly nagyon készültél.

Sértettség ide vagy oda, pontosan tudod a lelked mélyén, hogy azért jobb lett volna jóval előbb, akkor meghallani, amíg még szelíden szólt.

Mindannyiunkra ráfér, hogy időnként, felfrissítsük hallásunkat, hogy törődjünk elfeledett barátunkkal: a belső iránytűnkkel.

Január egy nagyszerű hónap arra, hogy ezt gyakoroljuk, hiszen ilyenkor minden csendesebb, mint máskor, kevesebb dolog harcol a figyelmünkért. Vedd fel újra a fonalat, és igyál, amikor szomjas vagy, ne akkor, amikor már szomjan halsz. Állj, meg amikor elfáradtál, ne akkor, amikor már összeesel. Menj pisilni, amikor kell, ne akkor, amikor már bepisilsz. Hívd fel a barátodat, amikor eszedbe jut, ne akkor, amikor már elhidegültetek egymástól. Menj el feltöltődni, amikor jól esne valami plussz élmény, ne akkor, amikor már teljesen kiüresedtél.

Legyen vége az önsanyargatásnak, élesítsd a hallásod, legyél jó magadhoz. Éljen Január, a jutalomhónap.


Photo by Francesca Zama from Pexels