– Milyen SZÜNET?? – kérdezek vissza elképedve.
– De azért tudtatok pihenni, nem? – érdeklődnek tovább a nagy, kipihent, csodálkozó szemek.
– Nem – válaszolok kurtán, és inkább bele se kezdek.
Egy kisgyerekes család inverz világban él. A hétvége melósabb, mint a hétköznapok. Az ünnepi „szünet” a legfárasztóbb, főleg, ha járványadta mikrocsaládban kevés/nincs segítség. De ma elkezdődött az év, gyerekek az oviban, lehet végre „csak” dolgozni. Erre pár óra elteltével már hiányozni kezdenek, pedig az elmúlt hetek komoly nyomokat hagytak az otthonunkon, és a szemem alá beköltözött méretes szürkezónán is.
Azért belenézek abba a tükörbe. Elgyötört és fáradt vagyok. Boldog, de fáradt. Már nem nagyon lehet lenyúzni rólam bőrt, voltam mászóka, szakács, mesemondó, fodrász, takarító, mosónő, Jézuska, és még ki tudja, mi minden az elmúlt hetekben. Fáradtak a karjaim, feszes a vállam, érzem a derekamat. Ahogy belenyúlok a zsebembe, kiesik belőle egy gyerekrajz, és egy perc alatt elönt a hála.
Eszembe jut, hogy nem is olyan régen, egyedül voltam. És meg kellett tanulnom szeretni magamat. Aztán megismertem a férjemet, és egyszerre csak megnőtt a szívem, már belefért ő is. Amikor megszületett a nagylányom, újra megnőtt a szívem. Igen, mint a gomba a mesében. És a kishúgának is lett hely, egy újabb növekedési ugrással, hiába is aggódott az elsőszülött, hogy elfogy a szeretetem.
Hálás vagyok, hogy megtapasztalhatom mindezt, amiről a Himalája mesterei beszélnek. Hogy nehéz pálya, ugyanakkor különleges lehetőség is a családi élet. Hogy így lehet nagyot fejlődni; megtanulunk szeretni, aztán ezt szépen kiterjesztjük a férjünkre, a családunkra és a bővebb környezetünkre is.
De akárhogy is, ezt magunkkal kell kezdenünk. Magunkkal, mint a családunk magjával. Úgy, hogy figyelek magamra, úgy, hogy nem rohanok, ha nem muszáj, úgy, hogy januárban nem kezdek el kifelé szaladni, hanem befelé fordulok. Adok magamnak csendet, figyelmet, szeretetet.
Újra és újra fel kell töltenünk magunkat szeretettel, hogy onnan kiindulva tudjuk szeretni a többieket. A férjünket, a gyerekeinket, és ne adj isten még másoknak is juthat belőle.
Gyere velünk januárban, önszeretni, hogy aztán abból mindenkinek igazi öröme fakadjon.
Photo by Ketut Subiyanto from Pexels
Photo by Abbie Bernet on Unsplash
