Mi lenne, ha a gyerekek születésnapján megünnepelnénk még egy valakit, aki igencsak kitett magáért azon a jeles napon pár évvel ezelőtt?
Ma 4 éves a kisebbik lányom. Zenével ébresztjük.
Kócosan és álmosan fújja el a gyertyát az ilyenkor kötelező reggelin: a palacsintatortán. Irány az ovi, köszöntés délután. Ovis csoportnak a puszedlik és almalé leadva, pipa.
Lássuk, mi hiányzik még: ajándék van, könyvet is vettem, valamikor csomagolok. Még szerzek majd szülinapos szalvétát, mert kislányaim vannak, akarom mondani hercegnőim, ilyesmikre is szükség van. Na mi még? Igen, virág, van a kertben, nagyszerű. Na mi még?
Háh, már megint majdnem elfelejtettem magamat. Hát basszus, azért négy évvel ezelőtt én is igencsak kitettem magamért! Oké persze, nem egyedül csináltam, hálás is vagyok a sok segítségemnek, mert igazi csapatmunkában jó szülni, klassz dúlával, jófej szülésznővel és orvossal. De azért a meló nagy része mégiscsak a kislányomé és az enyém volt.
A szüléseknél a munka legalább fele az anyukáké – ezt még teljesítménycentrikus világunkban sem kérdőjelezi meg senki. Aznap hatalmasat megyünk, és utána hopp, el vagyunk felejtve. Minden évben csinnadrattával köszöntjük – és köszönti a család – a csodálatos gyerekeket, és mélyen hallgatunk az anyukákról. Ez így nekem nem kerek. Ha ilyen ügyesek voltunk aznap – és azóta minden áldott nap -, akkor mégis miért nem alap, hogy köszöntsük a szülinapokon az anyukákat is?
Keresem az okokat, de elfogadható magyarázatot nem találok. Nyavalyogni meg nem fogok, hogy engem miért nem köszöntenek, inkább megteszem amit tudok. Beteszek egy felnőtt pezsgőt is a kosárba a hercegnős szalvéta mellé, és elkészítem a vacsorához azt a mártást, amit csak én szeretek. Ma engem is ünneplünk. Mert bizony baromira megérdemlem. Nem csak azért, mert nem aludtam ki magam 7 éve, oda a testem, a jófejségem és az idegrendszerem. Hanem azért, mert egy igazi rocksztár voltam aznap, és vagyok azóta is minden egyes nap.
Szóval magunkat ünnepelem: boldog szülinapot, kislányom! Jó csapat vagyunk!
Photo by Thirdman and Pavel Danilyuk