Advent ideje van, és fordulunk bele a karácsonyi előkészületekbe…ez tudjuk, hogy a legtöbbünknek, de egy anyukának meg pláne, minden évben milyen stresszes időszak…és közben tudjuk azt is, mert sok helyről figyelmeztetnek is, sőt, valósággal már ezt is tolják bele az arcunkba, és jogosan, igenis, hogy dehát ez az időszak a befelé figyelés időszaka IS legyen…és hogy vegyük észre a csodákat magunk körül. Igaz. Csak közben magunkat se veszítsük el.
Emlékszem egy régi karácsonyra, amikor szülés előtt pár nappal még boltokba rohangáltam, hogy minden meglegyen az ünnepre…
Emlékszem egy régi karácsonyra, amikor a két hónapos babával mentem a bevásárlóközpontba, mert másképp nem tudtam megoldani az ajándékvásárlást, és ott szoptattam egy kávézóban a teli szatyrok között…
Emlékszem, egyik évben Szenteste a gyertyagyújtás után elaludtam a fotelben a kimerültségtől…
Emlékszem, mikor egyszer, még jó régen, a gyerekek kicsit voltak, és december eleje felé ültem a fodrásznál, szokásos havi festésen (muszáj volt, merthogy őszülök), szóval ott üldögélek, és ő kérdezte, hogy karácsony előtt nem akarok-e menni még egy beszárításra, még van egy időpontja 23-ra…én csak ültem tágra nyílt szemmel, hitetlenkedve, és majdnem röhögőgörcsöt kaptam ezen az ötleten…
Van fogalma róla, mi van akkor már egy háromgyerekes család életében, karácsony előtt egy nappal, készülve az ünnepi étkezésekre, rengeteg családtaggal, baráttal, az utolsó roham a boltokban, mert 40 emberre kellett vásárolni ajándékot, mindezt becsomagolni, és még el is juttatni a többiekhez ( angyalkázásnak hívjuk, stílszerűen), főzés, takarítás, díszek előbányászása, ez már őrültekháza a köbön, karácsony kifulladásig, és akkor még menjek fodrászhoz előző nap?! Mikor? És hogy? Csak úgy? Én? ….Értetlenül nézett rám. Hát karácsonykor nekünk is szépnek kell lenni…szépnek kell lenni, anyuka…
És azon a héten azért egy jógaórára eljutottam, az elsőre és az utolsóra az évben, és a jógatanár is így fejezte be az órát:
Szenteste ne csak a karácsonyfa ragyogjon, hanem Te is.
Addigra már megint, menetrendszerűen, a végkimerültség határán voltam. Elsírtam magam. És másnap felhívtam a fodrászt, esetleg megvan- e még az az időpontja.
Igen, az utóbbi években én már másképp készülök az ünnepre. Tudatosan. Tudom, most is őrület lesz, bár évről-évre én is ügyesebben szervezem már – lehet, nem kap mindenki többféle ajándékot, és nem csomagolok órákig, csak ajándékzacskóba csúsztatom ezeket is, minden évben ugyanazokba, meg egyébként is, nagyobbak a gyerekek, nincs már velük sem annyi feladat (?), és egyszerűsítettem is a menüt, meg delegálom a munkákat, és igen, sok mindent elengedtem, és átvariáltam – de persze így is húzós lesz…
Egy fontos dologra ugyanis rájöttem: ezekkel a kis módosításokkal IDŐT adok magamnak. Időt arra, hogy el tudjak menni sétálni és gyönyörködni a kivilágított városban, és kürtőskalácsot enni, és forralt bort inni, és otthon meg elvonulok a szobámba meditálni többet, és igen, igen, már megvan a fodrászhoz és a manikűröshöz az időpontom, dec.23, délután, szépülni fogok. És nem ezen múlik a karácsony, persze. Vagyis igen, ezen is múlik. : ) Hogy ÉN hogy vagyok. Van-e egy kis időm magamat is felkészíteni az ünnepre.
Mert töltődni kell kívül-belül. És tündökölni. Felöltöztetni a testünket-lelkünket. Egyik se megy a másik nélkül. És ilyenkor, az évvégi rohanásban erre különösen fontos figyelni.
Karácsonyi jógaórát idén már én tartok, feltöltő, örömre hangoló, kényeztető gyakorlatokkal, hosszú, hangtálas relaxációval. Hogy az ünnep, a fény bennünk is megszülethessen. Hogy az igazi ragyogás onnan, belülről áradjon szét.
Fotó: freestocks / Unsplash
