Festem a szívem, legyen tengerkék.
Vitorlás ívre feszített emberkék.
Olyan kicsi minden, hogy nem látszik
A vége. Ki hova ér el, vagy kiköt-e
Végre. Kormányozni sem kell.
Nem is szabad. Én génuának
Fehér virágos ingedet választom.
Álmaim fényképeiből szőtt brokát,
Utat, fényt, reményt terít, békés halált.
Festem a hamisságot, legyen színtelen.
Fúljon vízbe eddig élt hazug ihletem.
Neked hiszek, és megbolondít az intelem.
Festem a kerti meggyet, legyen cigány.
Sok fakó gyümölcs mellett ízes, vad vagány.
Szélcsendes utamon dohogva lobogó zászló,
Búskomor magányomból előhívó pár szó.
Festem a lábnyomaim, legyen sikerszíne.
Elgyötört életemnek harsogó, rubin hite.
Mindent átfestek, megrögzötten pingálok,
Vajsárga, együtt rajzolt, neked termő világot.
previous article
Bálint Virág: Nyár
next article