Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi és egy nő. Tibi és Mariann. Napközben a munkahelyükön töltötték az időt (akkor még nem home office-ban ült a fél világ), szépen építették a karrierjüket. Este mindig kitaláltak valamilyen közös programot. Nagyon szerették egymás társaságát, késő éjjelig képesek voltak beszélgetni. Közös hobbijuk a kertészkedés és a főzés volt, de gyakran jártak moziba, színházba, és nem hagyták ki a fesztiválokat sem.
Csodálattal figyelték, ahogy barátaikból szülők válnak. Pár órácskára szívesen babáztak, de saját gyereket még nem szerettek volna. Nem tudták elképzelni magukat, ahogy éjjel ötször felkelnek, kívülről fújnak egy órányi gyerekdalt, ringatnak, félkézzel pelenkáznak, a másikkal pedig a leesett cumit keresik, pépet turmixolnak, földön csúsznak-másznak.
Eltelt néhány év, és úgy döntöttek, elég a nagy szabadságból. Kiélték magukat, jöhet a saját csemete. Gyorsan elutaztak egy utolsó nagy kalandra kettesben, és az indiai körút után belevágtak a babaprojektbe – ahogy mondani szokás.
Egy szép tavaszi napon aztán megszületett Áron. Tengerkék szemével rögtön mindenkit levett a lábáról. Szülei egyik ámulatból a másikba estek – hol pozitív, hol negatív értelemben. Hiszen sosem éreztek még ehhez fogható szeretetet, felelősséget és csodát. Viszont sosem érezték még ilyen aggodalmat, frusztrációt és fáradtságot sem.
A kezdeti nehézségek szerencsére nem szétszakították, inkább összekovácsolták őket. Újra eljött a kimozdulások ideje – ha nem is fesztiválra, de a közeli parkba, vagy bevásárlóközpontba.
Már tudtak nevetni (mit nevetni, hangosan röhögni) a csetlés-botlásokon és a szürreális helyzeteken, amik elé a gyerekes életforma állította őket. Például a „nyakig kaki” esete, amikor már csak ollóval tudták levágni fiukról a barna árban úszó body-t. Vagy a téli kirándulás, amikor az erdőben, egy kupac hóban hűtötték a vizet a tejpéphez.
Rájöttek, hogy mindent tudnak oldani. Mariann profin pelenkázott sötétben, félkézzel. Már nem is tűnt olyan lehetetlennek, mint amikor a barátnőjétől hallott róla. Néhány kupakból, vagy egy szál zsebkendőből is remek játékokat talált ki a kisfiának. Kosztümös üzletasszony korában ezt sem tudta volna elképzelni. Ha játszótérre mentek, a mászókán erősített és nyújtott pár percet. Először csak ennyi sportot tudott bepréselni a napjaiba, de kezdetnek elég volt.
Néhány év múlva saját vállalkozást alapított, nem ment vissza a vasalt blúzok világába. Olyan termékeket fejlesztett ki, amik neki is hiányoztak édesanyaként.
Férjével karácsonykor kuponokat ajándékoztak egymásnak, amik közös programokra szóltak. Néhány óra „szökés” után újult erővel huppantak le építeni, autózni, festeni. Mármint a gyerekkel.
Ebbe a történetbe elég sok nevet be lehetne helyettesíteni, annyian élnek át hasonlót, ugye?
CSAK EGY ÚT VAN: A KREATÍV
A gyereknevelés egyértelműen kreatívabbá tesz. Olyan helyzetek elé állít, amit csak ügyes szervezéssel, improvizációs ötletekkel és kellő humorral tudsz megoldani. Egyedül maradsz a lakásban egy kisbabával, akinek az élete tőled függ. Vagy megoldod az aktuális nehézséget, vagy… Ja, bocs, nincs „vagy”. Megoldod és kész. Esetleg telefonos segítséget kérsz, ha van időd rá, és elég közel van a kütyü.
Ahol tudod, egyszerűsíted az életedet. Néha a kimerültség vagy a lustaság (ami fél egészség, ugye) mutat olyan új irányokat, amikre korábban nem is gondoltál. Jé, így is lehet? Akkor mostantól mindig így csinálom! Nem bonyolítom fölöslegesen az életet, elég bonyolult az magától is.
Más szemmel figyeled az egész világot, benne magadat is. Az önismereti út és a szülői kalandok során könnyen lehet, hogy egy újfajta kozmetikum, ruhamárka, kávézó, napló, könyv, hobbi, közösségi hely, stb. születik, annyi kreatív, önmegvalósító ötleted támad. Hiszen az új körülmények új kérdések és válaszok, új igények és érdeklődési körök elé állítanak.
Sokan még mindig nem hiszik el, hogy a kisgyerekes anyák fantasztikus munkaerők. Macerásabb velük az élet, mert a terveket azonnal átírhatja egy óvodából hazahozott hányós vírus vagy egy maratoni szülői értekezlet… De ha jut idejük és lehetőségük a munkára, kiemelkedő érzékenységgel, praktikusan, színesen tudják megoldani a helyzeteket. Nem véletlenül, hiszen igazi mesterektől tanulnak. A gyerekeiktől.
A kreativitásról sokszor a nagy művészek nagy festőállványai jutnak eszünkbe, pedig olyan sokminden számít még kreativitásnak! Eszembe jut például, amikor az erősen naptej ellenes fiaimat úgy vettem rá a kenésre, hogy választhattak: csíkokat, pöttyöket vagy mosolygós fejet rajzoljak a bőrükre. Csíkokat. Oké. A nagyobbik most tanul írni és olvasni. Nyári gyakorlásképpen azt találtam ki, hogy esténként rövid levelet írunk egymásnak, amit beteszünk egy saját készítésű (zsebkendősdobozból gyártott) postaládába, és csak reggel nézhetjük meg. Kézműveskedés, írás, olvasás, izgatott várakozás: 4 az 1-ben akció. Már egészen felismerhetően rajzolok trélert és bobcat-et (én, aki az Activity-ben retteg a rajzolós kártyáktól). Nincs olyan hely, ahol ne tudnék pelenkát cserélni. Az üres(nek tűnő) hűtőből fél óra alatt meleg ebédet hozok össze. Altatódalt költök bármiről.
És még sorolhatnám… Ahogyan Te is. Mert a gyerekünk születésével futószalagon érkeznek a megoldandó helyzetek, a furcsa kérések, az őszintén és a kínunkban nevetős pillanatok. Az ilyenkor kibontakozó, mentőövként szolgáló kreativitás pedig egyre csak nő, és az élet más szituációiba is beszivárog. Köszönet érte.
Fotók: Pixabay, Unsplash
