Tanítás, nevelés: ezeket a fogalmakat szinte mindig abban az értelemben használjuk, hogy mi, felnőttek tanítjuk és neveljük a gyerekeket. Vigyázunk rájuk, fegyelmezzük őket, igyekszünk minél többet megmutatni nekik a világból. Ám ne feledkezzünk meg róla, hogy közben mi is mennyi mindent tanulunk velük, miattuk, általuk, tőlük! Mert nem csak mi neveljük a kisebbeket, hanem ők is minket…
Évekkel ezelőtt szomszédok voltunk Magdi nénivel, akinek egy felnőtt fia és lánya van. Egyiküknek sincs gyereke, Magdi néni mégsem teszi fel hetente a „Mikor lesz már unokám? Mikor lesz már unokám?” − lemezt. Persze szívesen babázna, és kényeztetne főztjével néhány apróságot. De elmondta, a legjobban azt sajnálja, hogy a gyerekei „nem mentek át azon a személyiségfejlődésen, ami csak szülőként lehetséges.”
Mert személyiségfejlődés, az kérem, akad bőven! A pozitív terhességi teszttel egy olyan, élethosszig tartó tanfolyamra váltunk jegyet, ahol nincs szorgalmi-és vizsgaidőszak, nyári szünet, síszünet. Csak vizsgaidőszak. Hol a reakcióidőnket, hol a türelmünket tesztelik, aztán már jön is az improvizációs szakkör (nem fakultatív, kötelező). Néha az empátia a fő tananyag, néha az indulatkezelés, máskor meg az elengedés. De becsúszik egy kis matek, földrajz és verselemzés is, hogy frissen tartsuk az elménket.
Szerencse, hogy nem vagyunk magunkra hagyva ebben a folyamatban! Ott van mellettünk a legfőbb tanítómesterünk, aki fogja a kezünket, és minden nap segít jobbá válni. (Igen, akkor is, amikor ezt kiadós sírásnak vagy tombolásnak álcázza…).
Ilyen gondolatok mentén született a „Gyerekem a mesterem” című vers. Fogadjátok szeretettel novemberre, amikor a MUM Park-on a tanulás a fő témánk:
GYEREKEM A MESTEREM
Van nekem egy mesterem,
Együtt élünk, szeretem.
Megmutatja, mi a fontos,
Szeme tükre mindig pontos.
Tanít engem türelemre,
Figyelemre, fegyelemre.
Általa már azt is tudom,
Többet érek, mint gondolom.
Őszintén él, nyitott szívvel,
Boldogságot sosem mímel.
Nincs álarca, nem színész ő,
Aggodalma elenyésző.
Megéli a pillanatot,
Élvezi, mi megadatott.
Nem a múlton, jövőn töpreng,
Jelen számít, annak örvend.
Csoda a hang, ha lüktető,
Csoda a hó, bárányfelhő.
Ő még hisz a varázslatban,
Rá kell jöjjek: igaza van.
A vers a „Gyerekkel vagyok” című kötetben jelent meg. Ha szívesen olvasnál még a szülői lét fontos pillanatairól, rendeld meg a kötetet közvetlenül a kiadótól, ITT!
/Fotó: Paige Cody, Unsplash/
