Kiskoromban ösztönösen tudtam, hol van az erőhelyem, mi és meddig jó, és szerencsémre a szüleim békén hagytak, ezért volt minden hétvége valóban feltöltő. Elmentünk a telekre Biára, a felnőttek a szőlővel tettek-vettek, én meg legtöbbször felmásztam a mandulafára és órákig ott nézelődtem, vagy sétáltunk anyuékkal gyógynövényt gyűjtve.
Hegytetőn volt a telek, hatalmas tágas tereket lehetett belátni. Ott volt a nagycsalád, nénéim, unokatesóim, voltunk vagy tucatnyian mindig. A fáról lestem, ahogy gördültek be az autók a telek aljára. Imádtam, hogy sokan vagyunk.
Pár évvel később apu vett egy pici, de vízparti telket. Azt már nem szerettem, hiába volt a Duna közvetlen partján. Szűk volt, és a nagycsalád se jött. Elkezdtem csavarogni a környéken, jókora bandába verődve, de az nem volt az igazi már.
Aztán nagyon hamar férjhez mentem. Jöttek sorban a gyerekek, és a nyaralás szempontjait ők határozták meg, nyilván odamentünk, ahol ők jól érzik magukat. Négyből kettő gyerekünk szereti a vízpartot, a többi a nyugalmat, akadt ilyen hely jócskán. Hamar elment két-három évtized így. Lassan mind kirepültek, és az utolsó, nyugis gyereknek mindegy hova megyünk, csak legyen kaja, és hagyjuk békén.
Eljött a mi időnk a férjemmel, újra.
Szomorúsággal vegyes idő ez. Kevesen maradtunk – egyenlőre. Reménykedünk majd az unokákban, persze. Újra kell tanulni magunkat, és megtalálni az igazi feltöltődést is, mert hamarabb merülünk ki, mint régen. Az Égei-tenger az egyik erőhelyem, egy évtizede biztos kezdete a nyárnak az itt töltött idő.
Kis apartman, önellátás, egyszerűen élünk. Van időm egyedül lenni, mert férjem a légkondis szobában hűsöl, én pedig járom a vidéket. Hatalmas terekre van szükségem, tág horizontra és végtelenre.
Lassan bóklászom a parton, engedve, hogy lábam találja meg a helyemet, ahova leülök. Hamar behív a tenger. Belefekszem fenntartó lágyságába, és a kalapom alól csak nézek, nézek. Sokszor órák telnek el így. Néha a hegyeket, néha a végtelent, vagy a többi fürdőzőt. Lassan érzem, hogy telik meg a tenger ásványaival a testem, a lelkem, érzelmeim pedig tisztulnak, van időm gondolkodni.
Amikor utánam jön valaki a családból a partra, az mindig – bár rövidke – öröm.
Mire vége a nyaralásnak, már összegzem is, mitől vagyok sokkal jobban.
Erőt adó tényezők számomra
- Családom.
- Egyszerűség, átlátható rend a környezetben – alig néhány ruha, tárgy és edény van itt.
- Egyszerű, lokális friss étkek.
- Víz, ég, föld.
- Jó barátok.
- Új szokások, rítusok.
Már csak az a kihívás, hogy mindezt odahaza hogyan fogom megcsinálni. Olyan jó lenne sokáig így maradni, jól tápláltan és ellazultan. Az ajurvéda, az Élet tudománya is hasonló minőségeket ajánl a feltöltődésért. Csak az a dolgunk, hogy újra vizsgáljuk, mert változik, mikor mi az, ami valóban feltölt.
Évek alatt kiderül az is, hiába akarom a „legjobbat” adni a nyaraláskor, mert mindenkit más táplál.
A nap elején meg is szoktam kérdezni:
– Kinek mi a terve mára? – itt elmondom, én mit szeretnék tőlük kérni.
Igazi művészet összehangolni a családi töltődést. De az összhang a végén, na, az megéri ezt a tudatosságot.
Fejléc Fotó: Tündi 2022.
