Mi az anyákkal vagyunk. Akkor is, ha épp szép verseket írnak és akkor, amikor éppen meg vannak szorulva. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki kérjen, ráadásul őszintén, nem bepúderezve, hanem úgy tálalva a helyzetet, ahogyan az van. Szurkolunk Katának és a Vértesacsa akciónak. ♡
A bejegyzést egy az egyben közöljük.
…
„Itt tartunk. Nincs ezen mit szépíteni…
FAHÁZRA, FÉL TELEKRE gyűjtök – amelyik előbb bejönAdj egy ezrest, és megmentesz egy fél életet.
Nagyon rossz anya vagyok. Én semmit sem tudok félretenni. Én nem tudom megfogni a pénzt. Mindig tervezek, harcolok magammal, ez a hónap jó lesz, nem kell igzulni majd a végén. De ez sosem jön össze. Igzulni kell. Ez így megy nagykorúságom óta. Nagyon nehéz változni.
És akkor vettünk egy fél telket. Úgy a felét, hogy az OTP-től valami 18 százalékos kamatra kértem személyi kölcsönt. Rajtam röhög a Csányi szerintem. Mert van náluk biztosan egy „különösen hülyék” vagy „akiket sikerült bepalizni” ügyek aktája, amit a bankvezér rossz napjain önnön szórakoztatására bekér. És akkor mazsoláz. Hogy hány féltelkű nő és férfi van az országban, satöbbi. Féltelkű az náluk, a belső kommunikációban a félkegyelmű lehet.
Felvettük tehát a kölcsönt. Ráadásul fogyasztóbarát személyi kölcsönt. Hogy úgy tűnjön, barátságoból veszik majd el ezentúl a fizetésem felét. Kiváló a marketingesük, na.
Így vettük meg tehát a telek felét. De csak azért, mert az eladó annyira rendes volt, hogy négy havi fizetési hátralékot adott a további másik felére. Az most lejár. Januárban ki kell fizetnem a telek másik felét. És ez hagyján. De semmi sincs a telken. Ház sincs, ahol végre lakhatnánk, ha bármilyen csoda folytán sikerül is kifizetni a kétezerből maradt ezer négyzetmétert. Én most négyzetmétereket veszek, azért, hogy a gyerekeimnek legyen már egy-két négyzetmétere, ha Annuska kiönti a napraforgóolajat és levágja a fejem akár egy villamos. Egyedülálló anya. Ez volnék. De annyira hülye szó ez is! Hát egyedül majdnem mindig feldőlök, nem állok, csak vonszolom magam ide-oda, fetrengek, vagy kalimpálok a lábammal, kezemmel, de állni régen álltam jóízűt.
A telek Vértesacsán van, festői hely, az összes hivatalos bakancslistán ott van, valamint közel van a jóléthez; szomszédságunk Alcsút és Felcsút. Nem baj, megtanulunk focizni is akár. Van erdő, mező, völgy, ló legelész, pitymallik, sárga a határ, van lottózó, általános iskola és kocsma.
A helyiek végtelenül kedvesek, a szomszédunkban kerti törpe is van. Semmi Kojot-os nincs arra, (aki nem látta a filmet, az most ezt nem érti, de akkor ugorja át) vagy nem vettem észre, de ha lesz, állok elébe, az is az élet része, ma, Magyarországon.
Az a lényeg, hogy Vértesacsa maga lenne a világ, oszt kész. Nincs többé hova menjünk, meg hova ne, miért és meddig. Vértesacsa anagrammázva lehet „csata verés” „csata véres” és „csata versé” is – csodálatosan hangzik mindhárom, nemdebár?
A képet fordítva tette ide, de hát olyan mindegy, honnan nézzük. Balra az ég, középen a völgy, jobbra a FÉLFÖLDÜNK! 
A gyűjtés így önmagában teljesen felháborító, gondolom, hogy „Kell egy faház, adjatok” – úgyhogy azt találtam ki, hogy ide majd azt írom, falufejlesztésbe fognék, mert mi más volnék, mint közösségszervező hajdan volt bölcsész, aki majd odaérkezik a faluba és – amellett hogy valószínűleg mi leszünk a szégyentelek, ahol évekig csak lakókocsi áll – megpróbálja fellendíteni a kultúrt. Lehet, hogy erre semmi szükség nem lesz, mert az acsaiak tök rendben lévő kis közösségnek látszanak, ahogy kezdem őket megismerni. Szóval nem lehet odamenni és erőszakoskodni, hogy fejlődjünk így-úgy, mert valószínű, hogy emberségben, összetartásban, közösségként már teljesen rendben vannak az ottaniak. Csak zavarok majd ott, mint az őszi légy a csipkével letakart friss krumpligombócokon.
De valamit mondani kell. Hogy ki tudjak csikarni minden ismerősömből egyezer magyar forintot mondjuk.Akkor mondok valamit: Élni szeretnénk.
Éjjel többen megkerestek – ez egyébként felemelő, és jócskán zavarban vagyok – hogy adjak „rendes” bankszámlaszámot. Rendes bankszámlaszám: 11773360-00572567 – Mindenki csak egy ezrest adjon ám!”
A gyűjtést itt találod:
Kiemelt kép: Photo by Anastasiya Lobanovskaya from Pexels
