Szeretem azokat a megoldásokat, amikor nem elfedünk egy problémát, hanem kiássuk az okát. Nem csak gyorsan bekapunk egy pirulát (szó se róla, van, hogy életmentő), hanem utánamegyünk, hogy mégis miért fáj itt, miért görcsöl ott, és vajon mi az, ami testi tünetekben meg akar mutatkozni? Ezért is örültem meg nagyon, amikor tudomást szereztem Baglyas Gyuri új módszeréről, a Fejfájás Elengedő Programról. Menő hárombetűs nevén HRP, azaz Headache Relief Program.

Gyurinak régóta a mindennapjai része az agykontroll és a meditáció, és olyan embernek ismertem meg, akiben ott a segítő szándék, és aki nem elégszik meg a félmegoldásokkal, sem a nyitva maradó kérdésekkel. Ezt a programot is alapos kutatómunka előzte meg, és végre mi is beszámolhatunk az eredményekről, mert Andi letesztelte, és megírta, hogy milyen hatása volt az életére ennek a programnak. Szóval HRP — Baglyas Gyurit kérdeztem minderről.

Miért kezd el valaki fejfájással foglalkozni?

Azt tapasztaltam, hogy nagyon sok fejfájós ember van a környezetemben, és az agykontroll révén, amit sokáig tanítottam, többször is találkoztam ezzel a témával, de mindig csak kerülgettük egymást.
Aztán egyszer úgy éreztem, hogy már nem várhatok ezzel tovább, hát belevetettem magam. A korábbi tanulmányaim mellé sokezer oldalnyi szakirodalmat feldolgoztam, többnyire külföldieket, és azt vettem észre, hogy ezek teljesen összecsengenek azzal, amit korábban tanítottam.
Volt egy meghatározó pillanat, amikor szépen összeállt a kép, és meg aznap megvettem a Headache has gone domain címet. Ennek lett a magyar verziója a Mostmulik.hu.

baglyas gyuri
Baglyas Gyuri – a HRP tulajdonosa

Mit találtál a szakirodalom feldolgozása közben? Van ebből olyan, amit megosztanál?

Igen, az egyik ami különösen megfogott, amit Dr. Ertsey Csaba neurológus, egyetemi docens egyik cikkében arról írt, hogy a fejfájások testi eredetű oka orvosi vizsgálatokkal 90-99%-ban nem derül ki. Vagyis a fejfájások oka nem elsősorban testi eredetű. Sokkal inkább a levezetetlen feszültségből és lelki problémákból ered.
Volt korábban elképzelésem arról, hogy lehetne teljesen új oldalról megközelíteni ezt a problémát, ezért a korábbi tanításaimat is teljesen új alapokra helyeztem. Így egy olyan új relaxáció sorozatot építettem fel, ami bárki számára elérhető, használható.

Milyen hatékonysággal működik a módszer, mik a tapasztalatok?

Vagy elmulasztja örökre vagy jelentős mértékben csökkenti a migrént és a fejfájást.

Ez irtó jól hangzik. Gyógyszer helyett is működik?

Ez nem egy fekete-fehér gyógyszer vagy relaxáció kérdés. Én nem vagyok szélsőséges, sem elutasító az orvoslással és a gyógyszerekkel kapcsolatban. Ehelyett minden lehetséges eszközzel próbálkozom, amit a józan ész diktál.
Feleslegesen ne szedjünk gyógyszereket, de szerintem az is felelőtlenség, ha valaki nem vizsgáltatja ki magát fájdalmak esetén. Az orvosi módszereknek és gyógyszereknek illetve a relaxációs technikának is megvan a maga helye. És nekünk lehetőségünk van mindkettővel élni, akár egymás mellett is, hát használjuk őket.

Nagyon elhivatott vagy. Mi a cél?

A cél, hogy ha valaki jobban akar lenni és nyitott a természetes, tudatos módszerekre annak legyen lehetősége.
Emelett misszióm: szellemileg és lelkileg is emelő tartalmat tudjak becsempészni az emberek életébe.
Minél több emberhez jussanak el ilyen lelki tartalmak.

Sok embert érint a fejfájás?

Igen, Magyarországon kb. minden 10. embert, és nőket 3-szor olyan nagy arányban mit férfiakat. Nyugatabbra még rosszabb a helyzet, ott már minden 5-6. embert.

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre. Szerinted miért fáj a fejünk?

Elsődleges ok szerintem a stressz. Sokkal nagyobb arányú feszültséget élünk át, mint amekkorát le tudunk vezetni.
A második szerintem lényegesebb ok: a szellemi fejlődés akadályozása, akadályoztatása. Saját magunk által. Talán az ego által? Magyarul nem hallgatunk a lelkiismeretünkre, nem azt tesszük és nem úgy, amit lelkünk kíván.
Az ember kialakult agystruktúrával megy neki a felnőtt kornak, de folyamatosan új dolgokat kellene megtanulnunk. Egy belső hang – a lelkiismeret? – segíti az utunkon járást. Ha nem tudunk erre hallgatni, és elnyomjuk, fejfájásként vagy más pszichoszomatikus betegségként is kijöhet. Migrén esetében ez különösen nagy szerepet játszik.
Szóval ha egyszerűen akarom megfogalmazni, azért fáj a fejünk, mert mennünk kellene az utunkon, de nem tesszük.

Mesélj a módszerről, amit kidolgoztál.

Alapvetően relaxációs technikákba csomagoltam a módszert. Ez napi 2 vezetett relaxációt jelent 5 napon át – persze ez csak ajánlás, lehet egyéni ütemezésben is gyakorolni. Úgy lett kitalálva, hogy teljesen kezdők is elvégezhessék. És persze bele van kalkulálva az is, hogy elalszik vagy elkalandozik, aki gyakorolja. A hatását így is kifejti.
Emellett – mivel nem tudok ott lenni mellettük -, beépítettem 3 olyan technikát, amivel rájöhetsz a fejfájásod okára. Mert a test rendkívül bölcs. Sok ezer embernek tanítottam technikákat, hogy tudnak rájönni, hogy mi van mögötte. A válasz ott van bennük, akkor is, ha nem tudják megfogalmazni.
A hanganyagok kiegészültek egy munkafüzettel is.

Úgy látod, van az emberekben tenni akarás? Úgy értem, hogy nem kívülről várják a sült galambot, és azt, hogy valaki oldja meg végre a problémáikat, hanem tesznek is érte?

Igen, szerintem most az emberek kezdik elfogadni, hogy rajtuk múlik. És hogy léteznek hatékony eszközök. Ez a tudatosság. Megtanulni beemelni a tudatosba ezt az egész lappangó feszültséget. A módszertan és a technikai háttér mellett az a lényeg, hogy egy kicsit figyeljünk oda magunkra. Amennyit most beletesz valaki ebbe a programba, annyit tud majd meríteni belőle. Ha merünk tudatosak és őszinték lenni, az az egész életünkre kihatással lesz.

Köszönöm szépen, hogy meséltél erről az izgalmas módszerről! Sok sikert kívánok hozzá és remélem, hogy hamarosan az eredményekről is tudunk majd beszélgetni.

fejfájás ellen hrp

Photo by Karolina Grabowska from Pexels