Azt már tudhatjuk, hogy hogyan legyen zöldebb a táplálkozásunk és mi az az öt dolog, amit ne tegyünk soha többé, ha szeretjük a Földet. Azt viszont még nem tudhatjuk, hogy milyen zseniális zöld programok várnak ránk és az egész családra a hétvégén. Vagy mégis? Íme zöld, zenés és játékos programajánlónk erre a hétvégére!

BUDAPEST
ZÖME FESZT – Zöld Összművészeti Fesztivál, június 10-12.

Nyárindító, új fesztivál Budapesten!

A Duda Éva Társulat kezdeményezésére június 10-11-12-én a Jurányi Házban megrendezésre kerül az első összművészeti és közösségi fesztivál, melyben az előadó művészet és környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő hazai színházi, tánc, gyermek és ifjúsági programok kerülnek bemutatásra. Az egyedülálló zöld eseményen az előadások mellett szakmai beszélgetésekkel, divatbemutatókkal, filmvetítésekkel, slam poetry-vel, performanszokkal és gyakorlati workshopokkal várják az érdeklődőket.
Napközben gyerekeknek szóló környezetvédelmi témájú előadásokkal, fenntartható kézműves foglalkozásokkal és különféle fejlesztő játékokkal várják a családokat, gyerekeket. De ez még mind semmi! Érdemes az összes programról itt tájékozódni!
A ZÖME FESZT keretében első alkalommal valósul meg a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt szakmai fóruma, amelyhez több mint húsz kulturális intézmény csatlakozott. Emellett az érdeklődők részt vehetnek a fenntartható divatról, tudatos otthonról és étkezésről szóló kerekasztal beszélgetéseken, valamint a legkülönfélébb zöld, öko tudatos workshopokon, mint például natúr kozmetikum, vászontáska vagy ékszerkészítés újrahasznosított műanyagból. A kerekasztal beszélgetések moderátorai nem mások, mint Döbrösi Laura, Földes Eszter és Papp Endre.

Bábozd Zöldre meseösvények

Vajon kik élnek erdő és mező határán? Hogyan válik a holtfa az élet bölcsőjévé? Milyen a hangja egy suhanó mókusnak? Kik élnek a föld alatt? Mi hajtja a palántát, hogy növekedjen? Merre vezetnek Ficak nyomai az Almássy téren? Vajon körbe érnek?
A Bábozd Zöldre meseösvényei a gyerekeket szabadtéri élmények mentén szólítja meg, érzékszerveikre és a természet szépségeire fordítva a figyelmüket. Így akár ezek lehetnek a tudatos természetjárás kialakulásához vezető út első állomásai. Az ösvények egy-egy terület állat- és növényvilágával ismertetik meg a gyerekeket, miközben felhívják a figyelmet a természet- és környezetvédelem fontosságára. A túrák során bejárható ösvényekhez mesék kapcsolódnak, hogy a gyerekek képzeletét és fantáziáját megmozgatva, arra építve élménnyé váljon a zöld gondolatok befogadása. Az állomásokon különböző játékelemek segítik mélyíteni a tudást és további szórakozási lehetőséget nyújtanak.
A meseösvények önállóan is látogathatók, de az egyesület bábos meseösvény-vezetéseket is tart, kis csoportoknak, óvodai csoportoknak, érdeklődőknek, gyermekzsúrokhoz kapcsolódóan. Aktuálisan meghirdetett, nyitott vezetéseiket keressétek a Facebook-oldalukon.

Almássy tér / Fotó: zoldre.hu
X. Kórusok Éjszakája – Hangot a térnek! június 11.

2022. június 11-én tizedik alkalommal szervezik meg a Kórusok Éjszakája nyári eseményét. Az évről évre megrendezett téli és nyári fesztivál két online év után ismét élőben tölti meg énekhanggal Budapesten a Palotanegyedet.
A Kórusok Éjszakája egy amatőr kórusfesztivál, célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy énekelni bárhol és bármikor jó. Az esemény hagyományosan az Éneklő Kerttel kezdődik, mely során az ország minden szegletéből és külföldről érkező kórusok egy rövid bemutatkozóval ismertetik magukat. A program helyszíneit a Palotanegyed izgalmas belső terei adják, de a járókelők akár az utcán is belefuthatnak egy-egy dalolászó együttesbe. Az est folyamán 5 koncerthelyszínen, különböző műfaji kategóriákban (folk-, hagyományos, könnyű-, régizene) 17 kórus ad koncertet, majd a fesztivál a Közös Énekléssel zárul, mely során a közönség, a fellépők és a szervezők közösen tapasztalhatják meg az együtt éneklés örömét és varázsát. Ennek a rendezvénynek is érdemes ellátogatni a Facebook-oldalára.

Gyerek Sziget, június 11-12. és június 18-19.

Ezen a hétvégén tovább folytatódik az ország legnagyobb, ingyenes családi rendezvénye, a Generali Gyerek Sziget. A Gyerek Sziget tucatnyi programhelyszínén apróbbak és nagyobbak is megtalálják a magukhoz illő elfoglaltságokat a kézműves foglalkozásoktól a színházi- és bábelőadásokon keresztül a táncházakig és a különféle koncertekig. Természetesen lesz állatsimogató, Vándor Vurstli, Lovag Vár, Kerek Perec Gasztronómiai Játszótér, Gyerek Paradicsom, Kutyaház, társasjáték helyszín, Négy Évszak Óriás Ugrálóvár és megannyi izgalmas játék és móka.

BALATON
IV. Bondoró Utcaszínház Fesztivál, Kapolcs, június 10-12.

Idén júniusban újra megtelnek Kapolcs utcái gólyalábasokkal, Bondoró Figurákkal, zenészekkel, színészekkel, bábokkal. IGAZI utcaszínházi hangulatra számíthattok, nemzetközi kavalkáddal, a legjobb koncertekkel és fergeteges fesztiváli forgataggal.
Az utcaszínház műfaját népszerűsítő fesztivál ebben az évben egy nagyot lépett a nemzetközi porond irányába, ugyanis júniusban minden eddiginél színesebb repertoárt mutat be, nemcsak az előadásokban, de az őket képviselő nemzetekben is.

Holdfénytúra a Badacsonyon, Badacsony, június 11.

Csodáljátok meg a teliholdat ezen a nyár esti holdfénytúrán! Nincsen felemelőbb érzés, mint egy csillagfényes nyári estét a Badacsony tetején tölteni. Most itt a lehetőség, éljetek az alkalommal! A kellemes túra során magatokba szívhatjátok a kora nyári Badacsony erdejének illatát és hangjait, a hegy magával ragadó és máshol át nem érezhető atmoszféráját. A túra végpontján pedig lenyűgöző kilátásban lesz részetek!

Vidám időutazás az Eperjes-hegyi tanösvény sziklavilágában, Olaszfalu, június 12.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvény keretein belül szeretettel várják a családokat egy könnyed kis játékos programra az Eperjes-hegyi tanösvényre.
Az Eperjes-hegyi tanösvény 2015-ben az Év Földtani Értéke volt a Bakony–Balaton UNESCO Geoparkban. A túravezetők a földtani különlegességek mellett egy egész csokorra való történelmet, néprajzot, élővilágot érintő érdekességet mutatnak be a területről, kicsit kitekintve a Bakony egészére is. A nem mindennapi változatosságot kínáló túraútvonal kilátópontokon, mohos sziklafalak között, napsütötte réten, sötét szálerdőben kanyarog, és ezek a gyönyörű szakaszok szinte lépésenként váltakoznak! Ez a program mindenkinek kiváló alkalom, hogy teret adjon a benne lakozó játékos, felfedező egyéniségnek! A túra során játékos feladatokat lehet megoldani, izgalmas kérdésekre lehet válaszokat találni, lehet versenyezni, és meglepetések is várnak mindenkit!

Fotó: bfnp.hu

ORSZÁGOS

Zsámbéki Sambucus Bodzafesztivál, június 10-12.

Ötödik alkalommal telik meg Zsámbék jobbnál jobb zenékkel a Sambucus Zsámbéki Bodzafesztiválon: válogatott koncertek, az idei év toplistásai és délutáni gyerekkoncertek várják a résztvevőket az ingyenes fesztiválon. A vadregényes zsámbéki Zárdakertben péntektől vasárnapig olyan zenekarok adnak egymásnak találkozót, mint a Blahalousiana, a Parno Graszt, az Aranyakkord, a Chalga, a Mordai, a Cimbaliband, a Szeder, a Los Orangutanes, a Nasip Kismet, a Hét Hat Club, vagy Ferenczi György és rackái. Szombaton és vasárnap délután családi koncertek szórakoztatják a kisebbeket Paár Julcsival és Rutkai Borival.

Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál, június 9-11.

A 2016 óta minden évben megrendezett fesztivál célja a Kárpát medencéből származó hagyományos mesemondás népszerűsítése, közös kulturális gyökereink bemutatása. A fellépő mesemondók, szakmai előadók, néptáncosok, népi kézművesek mind a népmesei hagyományokat veszik alapul előadásaikhoz. A látogatók lépten-nyomon a tündérmesék, tréfás és legendamesék hőseivel találkoznak a rendezvény belső állomásain. A zenés-táncos színpadi előadások, vásári komédia, mesekocsma és mesecsata, tematikus szakmai előadások, filmvetítés, kézműves bemutatók mind ezt a célt szolgálják.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, Nagymaros, június 23-26.

A színházi előadások és a félszáznál is több zenei program, köztük a Morcheeba koncertje mellett ingyenes természetjáró gyalogtúrákkal, valamint kerékpározással kombinált kenutúrákkal is várják a látogatókat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón. Az igazán zöld (öko-játszóház, túrák stb.) és egyéb családi programokról itt tájékozódhatsz.

MÉGIS OTTHON MARADTOK? SEBAJ!

Arra az esetre is van programjavaslatunk, ha valamiért nem tudnátok, vagy nem szeretnétek kimozdulni otthonról: süssetek, főzzetek együtt a gyerekekkel, Már megint a konyhában rovatunk receptjei mindig rendelkezésetekre állnak.

Csodás, verőfényes hétvégét nektek! ?


Kiemelt kép: Fotó: Mikhail Nilov