Mi az anyákkal vagyunk

latest posts

kókuszvíz
life

Hókusz-kókusz

Mi ez az úri nagyzolás a kókusz körül? Meg minek hozzuk itt a leveket a világ másik végéről? Igen, jogos. Azt viszont érdemes tudni róla, hogy az ayurvéda szerint a kókuszvíz az egyik legjobban hűsítő ital. És persze nem arról

interjú

Anyabarát nyár?

Márföldi Erika waldorf óvónőt és háromgyerekes édesanyát faggattuk, hogy szerinte, hogyan lehet anyabaráttá tenni a nyári szünetet, mik az anyai kikapcsolódás buktatói és nehézségei, illetve saját életünkbe azonnal beépíthető, kipróbált és bevált nagyszerű nyaralós ötletekből is meríthetünk. Márföldi Erika Itt

Életerő mandala
ÉVKÖRspirit

Mandala Naptár 6. Rész: Június

Hónapról hónapra megkérjük D. Illés Gabriella mandalafestőt, hogy küldje el nekünk az aktuális tematikánkhoz szerinte leginkább illő mandaláját. A havi témánk a feltöltődés, amihez azért nehéz kiválasztani egyetlen képet, mert minden mandala tölt, maximum egy kicsit másképp… „A szabályos, ritmikusan

töltődj okosan
life

Anyákat a töltőre 3!

Töltőre fel! Ha a nyári meleg beköszöntétől tetted függővé a boldogságodat (értsd: nyári feltöltődés feeling) akkor jelentem, megérkezett. Teljes erőbedobással tombol. Szinte már felkészületlenül ért minket, mondhatnánk kicsit túlzás is, de hát nem lehet, hogy nekünk semmi sem jó…? A

reziliencia
spirit

Rezilienciát mindenkinek!

Mindig vannak divatos szavak. Ha idén nekünk kellene megválasztani az időszakot és az életünket leginkább meghatározó kifejezést, a REZILIENCIA nyerne. Egyrészt szépen cseng, másrészt az anyák egyik csodafegyvere. Persze, mindenkinek jól jön, de aki anyaként végigtolt néhány karantént, majd nekikezdett

tengerparti fotózás
ajánló

Nyaralás és fotózás? Egyszerre?

Ha végre eljutunk a tengerpartra, hányszor van olyan, hogy, „de jó lenne ezt megörökíteni!” És persze ott a telefon, esetleg szelfibot, de azért az nem az igazi… Fotóst meg ugye nem visz az ember magával, hogy is vinne? De mi

1 … 128 129 130 … 177