Szántó-Külitsné Rácz Mónikával, a Léleknevelés Gyermekközpont vezetőjével, alapítójával beszélgettünk.
A most futó ingyenes webinárotok (a május 12-i és 21-i eseményekre még lehet jelentkezni) az iskolakezdéssel kapcsolatos, arra készítitek fel a szülőket, hogy mi minden várható.
De ennél sokkal szélesebb korosztályon dolgozol, a gyermekközpontodban már 1 éves kortól foglalkoztok a gyerekekkel. Mesélj nekem erről a szemléletről és módszertanról, ami a Léleknevelés Gyermekközpont sajátja. Mik a legfontosabb pillérek?
Fotó: Bíró Félix.
Azt vallom, amit Vekerdy Tamás is mondott, hogy nincs rossz, kezelhetetlen gyermek. Mindenki egyedi és megismételhetetlen, mindenki hordoz olyan különleges képességet, ami másban nincs. Ezt fel kell fedezni – és ennek felfedezésében mindenkinek a saját anyukája tud a legjobban segíteni. Észre kell venni és erősíteni lehet ezt a képességet. Éppen ezért nem létezik egyetlen üdvözítő módszer, az egyediségek figyelembevételével kell megtalálni mindenkihez az utat.
A másik, amit kiemelnék, az, hogy az érzelmi biztonság az alap. Ezzel indul minden, és ha ez már szilárd, akkor jöhet rá a kognitív tudás. Mert ha egy gyermek érzelmileg biztonságban érzi magát, akkor válik befogadóvá. Nem kell korrepetálni, különórára hordani. Ha a fejlődési szakaszokat, a természetes érést hagyjuk kibontakozni, akkor spontán fejlődés jön létre. Megfelelő alapokra lehet építkezni.
A harmadik pedig a szabad játék. Híve vagyok a gyermeki szabadságnak. Ha hagyjuk őket szabadon tevékenykedni, hagyjuk őket dönteni, a saját szintjükön, akkor lehet megfigyelni, és megismerni, hogy milyen is ő. Régebben volt egy olyan elmélet, hogy minden gyermek tabula rasa: tiszta lap. De ha már megfigyeltünk egy gyermeket szabadon játszani, akkor tudhatjuk, hogy ez nem igaz. Főleg a testvéreknél látszik egyértelműen. Mindenki hoz magával egy csomó készséget, és nagy öröm ezeket felfedezni, kibontakoztatni.
Szóval összességében a célom az, hogy adjunk a gyermekeknek egy olyan szeretetteljes közeget, olyan fészket, amiben szabadon és mégis biztonságban bontogathatják szárnyaikat. Ahogy Goethe mondja: „…a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hová tartoznak, de ugyanúgy szárnyakat is, amelyek az egyiket a kényszereiről és előítéleteiktől szabadítják meg, a másiknak lehetőséget adnak új utakat bejárni, vagy inkább repülni.”
Említetted a szabad játékot. Hol a határ a gyermeki szabadság és a határtalanság között?
Igen, mostanában sajnos sokszor összekeveredik a szabadság és a szabadosság fogalma, ami nem szerencsés. Szabadság kell a gyermeknek, de a felelősség egy ideig még a szülőé. A határok és a keretek azért nagyon fontosak, mert ezek védik meg őket. Ha egy gyermek nem tudja, hol a határ, a végletekig képes feszíteni, hogy a szülő vegye már észre. De a határok nem egyenlőek a büntetéssel, hanem egy olyan szeretetteljes közegre van szükség, ahol erőszakmentesen kommunikálunk, és így ki tud alakulni a gyermekek lelki biztonsága. A szabadságot leginkább a szabad mozgásra értem. El sem tudjuk képzelni, milyen fontos, hogy a gyermek aktívan, a lehető legtöbbet mozogjon, mert rengeteg későbbi probléma ebből indul, és nem véletlenül mozgással fejleszthető. Mennyivel egyszerűbb, ha megelőzzük ezeket azzal, hogy a megfelelő szabadságot biztosítjuk!
Szerinted miért nem húzzuk meg mi szülők elég jól a határokat?
Először is a jószándék vezeti a szülőket, de nem mindig jól sül el, sokszor ez túlféltésben, túlzott aggodalomban nyilvánul meg. Sokan azért nem tudnak határokat és kereteket tartani, mert nekik mindent tiltottak, és most úgy érzik, hogy az lesz a legjobb, ha ezzel teljesen szembe mennek. Csak az a gond, hogy így átesnek a ló másik oldalára: semmit nem tiltanak, szegény gyerek pedig keresi a határokat, de nem találja. A gyerekekre nem szabad túl nagy döntési felelősséget sem helyezni, mert ők még nem tudják, hogy mi miért történik. Például nem tudja egy gyerek felmérni, hogy azért nem tudja abbahagyni a tévézést, mert sokkolva van az idegrendszere. Kint kellene szaladgálnia, ehelyett jár a keze-lába, de közben egyhelyben ül, vagyis passzív. Ez a szülők dolga, az ő felelősségük, nem a gyerek döntése kell, hogy legyen az, hogy mivel tölti az idejét, hiszen ő még nem tudja, hogy mit jelent az ingergazdag környezet, a fejlődési szakaszoknak megfelelően előkészített környezet, melyben a szükséges tapasztalatokat megszerezheti. Olyan könnyű elrontani egy gyermeket, a legjobb szándékkal, ha nem vagyunk tisztában ezekkel, és miért, honnan lennénk? Hiszen ezt a pedagógusoknak tanítják, a szülőknek nem.
Igen, de szülőként senki és semmi nem készít fel minket arra, hogyan is kellene gyereket nevelni. Ha nagyon tudatosan akarunk belevágni, akkor is készülünk mondjuk a szülésre, esetleg a csecsemőgondozásra. Ritkábban, de van, aki a gyermekágyra is, a hordozásra, a szoptatásra. És hogy utána mi van, arról igen kevés szó esik a nem szakmai körökben. Ott vagyunk felnőttként a saját megdolgozatlan gyerekkori traumáinkkal, és fogalmunk sincs arról, hogy éppen mi történik a gyerekünkkel, mit kellene tennünk, hogyan kellene teret engedni vagy kereteket tartani neki…
Ez így van. Általánosságban elmondhatom, hogy tudatlanok vagyunk ezen a téren sajnos. Nem vagyunk tisztában vele, hogy a gyermekek valójában 100 százalékban érzelmi alapon működnek, és hogy 6-7 éves korukig fejlődik a személyiségük magja. Mindent magukba szívnak a környezetükből, és az válik evidenciává, egy életre szóló hatása van ezeknek az élményeknek: hogyan fog tudni boldogulni, beválni, hozzátenni saját világa és a világ jobbá válásához. Ezért nagy a szülők és a pedagógusok felelőssége is. Mindkét oldalon tapasztaltam a helyzetet, és célom, hogy a szülőket támogassam ebben a fontos és valójában csodás folyamatban.
A másik az, hogy sokan nem is ismerik a gyermeküket. A gyermekünket megismerni úgy lehet, hogy először megismerjük önmagunkat. Az önismereti utak szerencsére manapság egyre jobban bejárhatóak. És a gyermekek megismerése, megfigyelése is tanulható, én ebben szeretnék segíteni és utat mutatni. Lehet ott is elakadás, hogy egy szülő kezdi megismerni a saját hozott mintáit, addig el is jut, hogy mi az, amit szeretne továbbadni és mit nem, de azt már nem tudja, hogy az ő gyermekének mi lenne a legjobb. A Léleknevelés egy szemlélet, egy olyan módszertan, amit szeretnék átadni. Azért, hogy a szülők valóban kompetenssé váljanak, és mindenki maga tudja összerakni a saját eszköztárát a saját gyermekéhez igazítva.
Akárhogy is nézem, elég gyengén vizsgázunk mi szülők a gyerekeinkből úgy általában. Hogy lehetne ezen változtatni? Mi bíztatót tudsz mondani nekünk, bukdácsoló szülőknek?
Úgy lehet változtatni, hogy hiszünk benne, hogy képesek vagyunk rá. Higgyünk abban, hogy mindenki a legjobb anyukája a gyermekének. Az a kisgyermek nem véletlenül téged választott, nem véletlenül hozzád született. A legjobb anyukája leszel a gyermekednek, ha figyelsz rá.
Jó lenne erről tanulni, még akár gyerekvállalás előtt…
Tervezek szülőknek ilyen kurzusokat indítani, mert valóban nagy szükség lenne rá.
Ha azt mondom, hogy a saját óvodádat vezeted, és a magad ura vagy, meg tudod valósítani azt, amiben hiszel, akkor azt is gondolhatnánk, hogy könnyen jutottál el ide. Milyen volt az eddig vezető út?
Kacskaringós és buktatókkal teli. Óvónőként kezdtem a pályafutásomat ’99-ben. Dolgoztam az állami szférában és a magánszférában is, de igazán sehol se találtam a helyemet, mert a szemléletemmel és értékrendemmel mindig volt, ami ütközött. Vagy az anyagiakkal kapcsolatos hozzáállást, vagy a gyermeknevelési módszereket nem tudtam összeegyeztetni a mentalitásommal. Közben folyamatosan képeztem magamat, Montessori óvónő is vagyok, elsajátítottam Kokas Klára módszerét, a Gordon módszert, tanultam művészetpedagógiát, és a Waldorfhoz is van kötődésem.
Nem megyek bele, kalandos volt, de most úgy érzem, minden a helyére kerül. Megnyílt a Léleknevelés Gyermekközpont – egy kedves baráti házaspár adta ki a lakást, mondván, hogy akkor végre kezdjem el megvalósítani a szívem vágyát.
Természetesen elvégeztem az ehhez szükséges képzéseket is, így már nem csak nagy, de kicsi óvodát is vezethetek.
Jön a nyár, mi a terv?
Pont a nyári táborokra készülünk, az oldalunkon erről nemsokára olvashattok részleteket.
Nagyon jó látni az örömödet, és azt, hogy a sok viszontagság után, végre azt tudod csinálni, amiben hiszel. A saját anyaságod is rengeteg szomorúsággal járt, mégis ezeket a nehézségeket tanulságokká tudtad fordítani. Bevallom, csodállak ezért.
A kisfiam, Hunor, váratlanul, koraszülöttként jött a világra, Down szindrómával és súlyos szívfejlődési rendellenességgel. 9,5 hónapot élt. A történetét meg tudod nézni, de szólok előre, hogy tényleg szívszorító történet. Fontosnak tartom, hogy ez megjelent, mert muszáj beszélni a szomorúságról, a gyászfolyamat része, hogy meg lehessen élni ezeket a fájdalmakat. És azt is megtanultam – és ezt szeretném üzenni az anyukáknak -, hogy vegyék észre, milyen csoda egy gyermek. Mennyi örömöt és erőt tud adni.
És azt is tudod, hogy milyen egy gyászmunkával terhelt várandósság…
Igen, sajnos, amikor Kincsőt vártam, még gyászoltam, és ez a kettősség rengeteg lelkiismeret-furdalással járt. Később pedig, amikor már nagyobb lett, általa megtapasztaltam szülői oldalról azt, amit korábban pedagógusként. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, hogy elinduljak a saját utamon. A rendszert nem tudom megváltoztatni, de kínálhatok alternatívát. Egy olyan helyet, ahol megtapasztalhatják a gyermekek, hogy mit jelent az érzelmi biztonság. Azt szokták mondani, hogy a gyermekek szívével érzek. És ezt szeretném a velem kapcsolatba kerülő anyukáknak is megtanítani.
Milyen hely a Léleknevelés Gyermekközpont?
Napközbeni gyermekfelügyeletként működünk, nálunk maximum 7 gyermek lehet egyszerre. Fontosnak tartom a kis létszámot, mert így biztosan és pontosan tudom, hogy kivel mi történt, mit evett, mivel játszott, hogy van éppen.
Korosztály tekintetében pedig egészen piciket és nagyobbakat is várunk, természetesen mindenkinek személyre szabott programmal – egyéves kortól akár az általános iskola végéig jöhetnek a gyermekek. A szülők tapasztalatai is nagyon pozitívak, az az elfogadó és szeretetteljes légkör, ami nálunk van, kiválóan támogatja a gyermekek fejlődését, a szülőket pedig megerősíti.
A programkínálatunk is ilyen széles, legyen szó kézműveskedésről, Kokas-módszerről, mozgásfejlesztésről, művészetpedagógiáról, iskolaelőkészítésről.
Ha már iskolaelőkészítés. Mondanál, kérlek, még pár szót, hogy miért is lesz jó ez a szerdai webinár?
Az előadást ketten tartjuk, Horváth-Veress Zsófiával, aki óvodavezető, gyógypedagógus, fejlesztő és TSMT terapeuta is. Azt szeretnénk elérni, hogy a szülők tudatosabban tudjanak felkészülni az iskolakezdésre.
Van, hogy a rendszeren nem tudunk változtatni, de azon igen, hogy a szülők mit mondanak a gyermekeknek. Ha egy szülő ismeri a gyermekét, könnyebben tudja kezelni majd az iskolai helyzeteket. Az osztályozást, az értékeléseket, a megfelelési kényszert.
Mondok egy példát. Ha majd hazajön a kisgyermek, azzal, hogy „Azt mondta a tanár néni, hogy én vagyok a leglassabb az osztályban” – akkor tudjunk rá mit mondani. Mert ha nem azt mondom, hogy akkor legyél gyorsabb, vagy iparkodjál jobban, hanem ismerem a gyermekemet, és azt mondom neki, hogy „Nem baj, de biztos Te voltál a legalaposabb” – ezzel már egy egészen más keretbe helyezem az őt ért eseményt.
Elmondjuk, mit vár el egy iskola, mik az iskolaérettség szempontjai. Megbeszéljük, hogy mit tehet egy szülő, hogyan tudják elsősorban lelkileg és érzelmileg felkészíteni a gyermekeket a szeptemberre. Szükség van-e fejlesztésre, és ha igen, akkor milyen lehetőségek vannak.
Az első esemény utáni tapasztalataink és a visszajelzések szerint hiánypótló előadás volt. Közvetlen hangulatban, és interaktív módon tudtunk kapcsolódni, és bár az online térben mindez kissé nehézkes, mégis sikerült lélekemelő, szívmelengető reakciókat kiváltanunk.
Tehát akkor még lehet jelentkezni a szerdai eseményre, igaz?
Igen, sőt, még egy időpontot kiírtunk, így erre a kettőre tudnak jelentkezni az érdeklődők:
2021. május 12. 9:00 és
2021. május 21. 9:00.
Itt várjuk a regisztrációt: https://lelekneveles.hu/webinar.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kiemelt kép:
A helyszíni képeket Zsiák Attila készítette.
