Regi időnként eltűnik a trambulinban ugrálni, visz inni a nagynak, jön a kicsi, szerez magának néhány szem ropit, Emi megnézi a még kisebbet, aki a babakocsiban alszik. Minden második mondat megszakad, hol egy gyerek, hol egy telefon miatt. Ez senkit nem zavar, láthatóan ez a napi normális működés. Igen, két kisgyerekes anyuka életébe csöppentem. Összesen 4 gyerekkel zsonglőrködnek, és nemcsak szomszédok, hanem barátok és üzlettársak is. Egy évvel ezelőtt indult a vállalkozásuk, azóta már túl vannak sok mindenen. Megjárták a Cápák között adását is, és nemcsak ép bőrrel megúszták, de még támogatókat is szereztek. Ügyesek, vidámak, és az van a pólóikra írva, hogy „Szerintünk minden mami szuperhős!” Maximálisan egyetértek velük. Emivel és Regivel, a MOMWOW Shop anyukáival beszélgettünk.
(Nem jelöljük precízen, hogy mit ki mondott, mert Emi és Regi simán befejezik egymás mondatait.)

Honnan ismeritek egymást?

A férjeink révén, már 30 éve ismerik egymást, együtt nőttek fel, még az oviból ismerik egymást. Nagy pocakkal mutattak be minket egymásnak 4 évvel ezelőtt. Néztük, hogy nahát majdnem egyszerre szülünk. Regi marketinggel foglalkozik, Emi grafikával – mondták is a fiúk, hogy „Lányok, nektek kellene valamit együtt csinálni”. Hát így kezdődött. Még akár rosszul is elsülhetett volna a dolog, de nálunk nem ez történt. Szerencsére minden képzeletünket felülmúlta, hogy milyen jól ki tudunk jönni egymással. És azóta is töretlen ez a bizalom egymás felé.

Emi és Regi a kislányaikkal

Egy adománygyűjtéssel kezdődött az egész, ugye?

Igen, 2020 januárjában egy környékbeli mami közösséggel ruhákat gyűjtöttünk egy anyaotthonnak. Ez nagyon jól sikerült, de emellett szerettünk volna pénzt is gyűjteni a számukra. És akkor jött az ötlet, hogy készítsünk saját kalligráfiás pólókat – Emi ebben akkor már nagyon benne volt -, és a bevételből tudjuk őket támogatni. Aztán nem volt megállás. Megszületett a felirat, a projekt, és valóra vált az álmunk.

Mikor indult el végül a MOMWOW?

Tavaly anyák napján kezdtük ezt az egészet. Különösen nehéz helyzet volt, mert akkor gyakorlatilag mi nem találkoztunk. Bezárt az ország, senki semerre, otthon ültünk rettegve. Én otthon ültem pár hónapos terhesen – meséli Emi – , még mondta is Regi, hogy „de jó hogy nem úgy jött össze a baba, ahogy terveztétek” és akkor bőgtem el magam a telefonban, hogy „de, Regi” – akkor sírtunk egy nagyot, de azóta is támogatjuk egymást.

Minket a karantén tejesen elvágott egymástól. És vállalkozást indítani így, nem volt kis feladat. Szerencsére anyák napjára időzítettük az indulást, és ez nagyon jó ötletnek bizonyult.

Azóta megjártátok az RTL Klub Cápák között című adását is. Nagyon ügyesek, felkészültek voltatok. Sokat készültetek?

Rengeteget gyakoroltunk, készültünk, számoltunk. Legtöbbször mindezt egy-két gyerekkel a kezünkben. Még forgatókönyvet is készítettünk, és nagyon sokat próbáltunk, a férjeinknek prezentáltunk.

De hozzá kell tenni, hogy nagyon hosszú nap volt, nagyon izgultunk. A nevünket elfelejtettük amíg ott álltunk a kapu mögött. Irgalmatlan hosszú a másfél-két perc olyankor. Majdnem leestem a magas sarkú cipőmről, amíg várakoztunk – mondja Emi nevetve.

Azért imádkoztunk, hogy mosolygós arcok fogadjanak minket. Szerencsére nagyon pozitívan fogadtak. A prezentáció is jól sikerült, és nagy örömünkre két támogatóra is találtunk – Balogh Levente és Tomán Szabina azóta is segítenek a vállalkozásunkban.

A pozitív fogadtatásnak mi az oka szerintetek? Mi az a lényegi üzenet, amit közvetítetek? Mert tudjuk, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy pozitív üzenetek vannak a pólókon. Ráadásul a WOW-MOM tükörpoén sem újkeletű. Mégis hoztok valami újfajta, lendületes, vagány szemléletet, aminek nagyon érdekel a gyökere. Honnan fúj ez a jófajta szél?

Amikor elkezdtük kitalálni az egészet, nagyon sokat beszélgettünk az anyai szerepekről, ki hogyan éli meg – kezdi Regi, és látszik, hogy tényleg szívügye, amit mesél. Nyitott ember vagyok, de olyan sose volt, hogy vadidegennel elkezdjek beszélgetni. Aztán amikor megszületett Ábel, leomlott ez a fal, és a játszótéren nagyjából mindenki a barátom lett. Persze, mindig vannak kivételek, de a legtöbb anyukánál elindul egy lelki közösség.

Emellett vegyük észre, hogy mennyivel másabb most anyának lenni, mint régen. Elszigetelve, sokszor segítség nélkül, mert mindenki dolgozik. Ráadásul nők is vagyunk, és a lelki és mentális épségünkkel is kellene foglalkoznunk. Munka mellett mindez nagyon sok teendő.

Azt gondoljuk, hogy szemléletváltásra van szükség. Ne legyen egyértelmű, hogy ennyi feladatot simán meg kellene oldanunk. Nem. Legyünk magunkra büszkék, és merjük kimondani, hogy azért én elég jó vagyok. Mert helyt állok ebben is és abban is.

Vannak, akik nem értik, hogy miért lennének ők azért szuperhősök, mert például szültek három gyereket. Szerintünk pedig igenis, legyünk büszkék magunkra azért, amit nap mint nap végigcsinálunk.

És azt is fontos látni, hogy egy nő, aki nem érzi magát szuperhősnek, valószínűleg nem kap elég támogatást otthon. Ez nem egy feminista mozgalom. Ez egy szemlélet.

Szerintünk minden mami szuperhős és megérdemli az elismerést.
A MOM WOW póló saját magunk és szeretteink megbecsülésének szimbóluma,
egy emlékeztető arra, hogy fantasztikus munkát végzünk,
(még ha nem is vagyunk tökéletesek)
és merjünk büszkék lenni magunkra! 

idézet a momwow.hu oldalról


Egyetértek, ez egy jogos hátbaveregetés. Én is rendeltem magamnak egy pólót, kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni a környezetem. Milyen visszajelzéseket kaptok a vásárlóitoktól? Miben segítenek nekik a termékeitek?

Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. Azt mesélik az anyukák, hogy ezek a megerősítések a mindennapokban jelentenek kapaszkodót, segítenek átlendülni egy nehéz helyzeten, erőt adnak egy fárasztó napon.

Gondolkoztatok olyan pólókon, amik ökotex minősítésűek vagy fairtrade kereskedésből származnak?

Még nem. A vállalkozás elindítása olyan hirtelen történt, hogy ezt nem tudtuk megoldani egyelőre. De mindig újítunk valamit. Nyáron például jönnek új termékek, és folyamatosan kötünk új megállapodásokat, együttműködéseket is.

Ilyen volt a Mamas & Papas anyák napi kampánya is, ugye?

Igen, ez egy közös anyák napi insta kampány volt. Arra bíztattunk édesanyákat, hogy meséljék el anyává válásuk történetét, cserébe #wowanyavagyok pólót kaptak. Volt egy kitűzött szám, ehhez képest sokkal többen jelentkeztek, a Mamas & Papasnál és nálunk is hömpölyögtek az üzenetek. Volt, aki csak meg akarta osztani a történetét. Hiszen minden szüléstörténet, minden anyává válás más. És hát honnantól számít valaki anyának?… Rengeteg történet érkezett. És a pólóra is akkora lett a kereslet, hogy végül forgalomba került – korábban csak promóciós célra gyártottuk ezeket.

Láttam is a webshopban, majdnem azt tettem a kosárba. Ha valaki nagyon szeretné megnézni, megfogdosni a termékeket vásárlás előtt, megteheti valahol?

momwow

Igen, a Pannónia utcában, a Babagúzban megnézhetők és megvásárolhatók a termékeink, és idén már a júniusi Pici Piacon is kint voltunk.

Adománygyűjtéssel kezdődött, és ez a vonal meg is maradt, ugye?

Igen, most is gyűjtünk, nagyjából negyedévente választunk egy célt. Most a Kuckó programot támogatjuk, ők nehézsorsú gyerekekkel foglalkoznak, akiknek van ugyan családjuk, de nevelőotthonban élnek. És most az itteni a nevelőnőknek gyűjtünk, mert a munkájuk révén ők is anyák, akkor is, ha van saját gyermekük, ha nincs. Most is minden megvásárolt maszk után megy 500 Ft a Kuckó programnak.

Hát akkor ez a Kuckós poszt az instagram oldalatokon! Hogy készülnek ezek a nagyon szép feliratok, mit használtok hozzá? 

A jobb kezemet – mondja nevetve Emi.  Szokták kérdezni, hogy mi a font, de ez nem lementett font, minden az én kézírásom. Sok éve foglalkozom kalligráfiával, nekem ez a szívügyem Minden vizuális elemünket én készítem, a logónkat is én terveztem. Regi pedig ezekhez készíti a tartalmat. Jól működünk így együtt, a két terület jól kiegészíti egymást.

Közösséget is építetek, igaz?

Igen, mert tudjuk, hogy mennyire egyedül tudnak maradni az anyukák, és azt is, hogy együtt sokkal könnyebb. Nagyon erős az anyákban a valahová tartozás vágya, ezt érezzük minden nap. Az a célunk, hogy tudjunk egymásnak segíteni, mindenki a kompetenciáinak megfelelően. Legutóbb például a dackorszakos dühöngéssel kaptam nagyon jó tanácsot – van a csoportunkban egy pszichológus is.

Fontosak a falvak, az összefogások. És ha online, hát online – már látjuk, hogy nagyon sokat számít az anyukák életében a megtartó közeg, és a jó online csoportok erre kiválóak. Örülök, hogy így csináljátok. Mi is ezt céloztuk meg az ALL FOR MUMS gyűjtőoldalunk indításával, hogy az az anyuka, aki keres, találjon magának csoportot, segítséget. Hogy lehet Hozzátok csatlakozni?

A Facebookon és az instagramon is fent vagyunk, itt megtalálnak bennünket az anyukák.

Köszönöm beszélgetést! Sok sikert Nektek! Remélem még lesz alkalmunk egyéb nagy mérföldköveitekről is beszámolni.

Öröm látni ilyen jókedélyű vállalkozó anyukákat, akik nemcsak saját magukra gondolnak, hanem a sorstársaikra is. Most, hogy végre el lehet indulni erre-arra, én is felveszem a MOMWOW pólómat, és bízom benne, hogy sok hasonló fog szembe jönni velem. 

Tags :