Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk.” – Teréz anya –

A háború mindennek ellene megy, amiben mi hiszünk. Mindennek, amiért dolgozunk. Mi anyukák, akik a családunk, munkánk és életünk mellett az anyák élethelyzetének javítását tűztük ki célul, most döbbenten állunk az események előtt.

Békeidőben azt mondjuk, hogy összefogás kell, mert egyedül nem megy.
Hogy támogatni kell az anyukákat, mert irreálisan nagy teher nyomja a vállunkat.
És hogy kellenek a falvak, mert csak együtt van esélyünk arra, hogy egy harmonikusabb világot építsünk.

Ez most mind hatványozottan igaz.
Muszáj összefognunk, kiállni az egyedül, férjek nélkül menekülő, otthonukat hátrahagyó nők, asszonyok, anyák, gyerekek és férfiak mellett.
A befogadás, táplálás, gondoskodás női, anyai minőségek, és ezekben jók vagyunk, főleg, ha hagyják, hogy csináljuk a dolgunkat.

Most nincsenek kérdések. Senki nem vár engedélyre, hogy lehet-e menni, vinni, szállást adni, segíteni. A civilek kérdés nélkül felállnak és teszik a dolgukat. Olyan, mintha egy lefojtott erő most utat találna, mert most végre lehet, mert egyértelmű, mert nem lehet gátja. Mintha végre megtehetnénk, amit korábban nem lehetett. Mintha régi családi és kollektív sebeket próbálnánk gyógyítani a rettenet közepén. Mintha most lenne itt az alkalom, amit elmulasztottunk néhány évvel ezelőtt, vagy amire a felmenőinknek esélye sem volt.

Mert ne legyenek kétségeink affelől, hogy itt és most megjelenik múlt és jövő. Ott van a múltunk, a felmenőink traumái és fel nem dolgozott borzalmai az összes tudattalan reakciónkban. A lefagyásban, haragban, indulatainkban, a váratlanul kitörő könnyekben, a megállíthatatlan segíteni akarásban.
És ott van a jövő is, mert amit most mi megteszünk, azt nem hagyjuk feladatként a gyerekeinkre, unokáinkra.

Minden feldolgozott trauma, minden tett, kiosztott étel, jó helyre került takaró és minden ima számít.

Ehavi témánkat az aktuálpolitika írta át. Család. Otthon. Béke. Erre visz az utunk márciusban.


Photo by cottonbro from Pexels