Minden nap valamilyen kisebb-nagyobb harcot vívunk magunkkal, másokkal szemben. Tesszük ezt azért, mert valamilyen változást szeretnénk elérni. Változást a mindennapjainkban, párkapcsolatunkban, az egzisztenciánkban, az egészségünkben, a természetben. Ez az evolúciónk része s mindaddig örömünket leljük benne, míg hallgatunk a szívünkre.
Így vagyok ezzel én is, édesanyám gyermeke.
Kezdetben nagyon könnyen ment minden. Minden erőfeszítés nélkül elértem célomat. Egy apró mosollyal édesanyám arcán megjelent a feltétel nélküli, önzetlen odaadás és szeretet. Emlékszem, semmi nem tudta elterelni a figyelmünket. Csak néztük egymást. Csend van, biztonságban vagyok, béke van.
Cseperedem, érdeklődéssel figyelem, ahogy kitárul előttem a világ. Szeretek és szeretve vagyok. Örökké hajt a kíváncsiság, a rengeteg újdonság. A felhalmozott információt azonban fel kell dolgoznom. Édesanyám hátam simogatva álomba ringat. Elmosolyodom, lehunyom a szemem. Csend van, biztonságban vagyok, béke van.
Az iskolából hazaérve élményeim megosztom vele, Ő meghallgat, tanácsokkal lát el. A közös ebéd, az otthon melege nyugalomra inti szárnyaló tudásvágyam. A rohanó világ lecsillapodni látszik, csend vesz már körül, biztonságban vagyok, béke van.
Úgy érzem végleg felnőtt lettem, túl vagyok az első csalódásokon. Sajnos édesanyám vigasztaló szavai már kevésnek bizonyulnak. Tiszta fejjel, egyedül kell szembe néznem a múlttal, jelennel s jövőmmel. Ehhez ki kell zárnom a világot. Egy csendes, biztonságos kis zugra van szükségem, ahol szívem megbékélhet. Csend van, biztonságban vagyok, béke van.
Majd megszülettek gyermekeim. Karomban tartva, szemeikbe nézve, semmi másra nem vágytam, csak, hogy csendet, biztonságot s örök békét nyújthassak számukra.
Ez az, ami most egyik pillanatról a másikra szerte foszlani látszik. Hogy merészeli valaki elvenni gyermekeink békéjét, jövőjét? Dühöm és kétségbeesésem határtalan.
Már tudom, az emberi faj az egyetlen teremtett lény a földön, aki nem tanul a saját hibáiból, újra és újra elköveti ugyanazokat. Hát nem veszítettünk már eleget? Most mégis azt remélem, hogy mikor emberségünkben leszünk próbára téve, a helyes utat fogjuk választani, ami nem a háború, hanem a béke útja lesz…
Photo by Matthew Henry from Burst
