Évekbe telt, mire kitisztult a kép, de mára már igazán elégedett vagyok. Az élet élhetővé, mi több: örömtelivé formálása mindannyiunknak lehetősége – sőt, felelősségünk. Teremtsünk helyet magunknak, magunkban! Jut tér és jut idő mindenre, ami fontos.

A hírek világában kezdtem a pályafutásomat, és gyorsan bűnügyi újságíróvá avanzsáltam – hiszen erre vágytam mindig. Imádtam a pörgést, az éjszakázást, zenéltem, írtam, buliztam megállás nélkül. Kizsákmányoltam magam, és a testem. Aztán jött a fordulat: gyerekem született. A várandósság alatt élvezni kezdtem az otthon töltött időt, a magunknak készített ételt. A napindító jógát, az olajos masszázsokat. A bűnügyi érdeklődés még tartotta magát, de az életem átszerveződött. Sokkal több lett benne a feladat – és az öröm.
Később zűrösebb évek jöttek, olyan helyzetekkel, amelyeket akkor kényszernek éltem meg. Ma már tudom: nekem kellett felnőnöm a saját életemhez. Felelősséget vállalni, határokat húzni, fókuszálni, sorsom urává emelkedni. A folyamat amolyan life-long learning kihívás, de egyre jobban élvezem.
Pedig nemrégiben még a kiégés keserítette meg a napjaim. Ekkor már kulturális szervezőként dolgoztam, sokat, túl sokat – és egyre kevésbé éreztem, hogy a helyemen lennék. Végül váltottam, mert muszáj volt. Addig halogattam a döntést, míg a testem és a lelkem egyértelműen jelezte: ideje indulni egy teljesebb létezés felé. Az elmúlt három évben átszerveztem az életem, és távolabbi terveim is vannak.
A folyamat első és legfontosabb állomása az volt, mikor elhagytam a munkahelyem, és elkezdtem építeni saját megélhetésem. Ezzel még van hová haladni, de a párom maximálisan támogat benne – amit ezúton is köszönök neki. Ha neked nincs ilyen támaszod (nekem sem mindig volt), akkor is elindulhatsz egy örömtelibb ritmus felé az alábbi lépéseket követve.

1. Tiszteletben tartom a szükségleteimet.

Ez az első és legfontosabb szabály. Nem árt hozzá némi önismeret, önérvényesítés. Addig, amíg nem ettem elegendő tápláló ételt, nem ittam elegendő tiszta vizet, amíg nem pihentem ki magam rendesen, nem csinálok semmi mást. Miért? Azért, hogy ne boruljak fel már a második kanyarban. (Természetesen vannak vészhelyzetek és bébiellátós időszakok, mikor erre nincs lehetőség. Mégis szem előtt tartom ezt, amikor csak lehet.) Gondoskodom magamról.

Az alapvető szükségleteket semmi nem írhatja fölül.
2. Ha kell, nemet mondok és határokat szabok.

NEM akarok mindent én ellenőrizni (viszlát, kontrollmánia!). NEM fér bele az időmbe, hogy megcsináljam helyetted (kiugrás az áldozatszerepből). NEM megyek ma este bulizni: pihenni szeretnék (gondoskodom magamról, kizsákmányolás helyett). NEM töltjük tanulással a hétvégét, mert a gyereknek és nekem is szükségünk van a pihenésre (pá, megfelelési kényszer). NEM tartok fenn a hallgatólagos hozzájárulásommal sem olyan rendszereket, működéseket, amelyeket lejártnak, ócskának, időrablónak érzek, pláne nem invesztálok bele energiát.

3. Megválogatom a kapcsolataimat.

A mérgező embereket nem látogatom, és nem is hívom telefonon. A sértődős „barátoknak” nem nyünnyögök. Nem keresem többé azokat, akiknek úgysem jutnék eszébe.

Szívem minden szeretetével támogatom, vendégül látom, meghallgatom Igaz Barátaim és az Imádott Családtagokat – és tudom, hogy én ugyanígy számíthatok rájuk.

A klienseimmel való, egyébként mindig örömteli kapcsolattartásnak pedig egyértelmű szabályai vannak.

4. Van egy kertem, főzök és egészséges ételeket eszem.

A szezonális, teljes értékű, érzékeket is gyönyörködtető ételektől napokon belül sokkal jobban érzem magam, ha kicsit elszaladt volna velem a ló. Azt eszem, ami nekem való (ebben az ayurvéda is segít). Az már csak a hab a tortán, ha a hozzávalókat a saját kertemből szedhetem, vagy a kamrapolcról veszem le télen egy jól sikerül befőző szezon után.

Növényekkel időt tölteni nem utolsó mulatság.


A kertészkedés számomra maga a slow. Az ünnepek utáni időszak hosszú téli napjain egyik kedvenc tevékenységem az ágyások tervezése, a magok beszerzése, a gyönyörű biokertész könyvek tanulmányozása.

5. Sportolok.

Ez az egyes számú énidőm. Vannak napok, mikor rágondolni se tudok a jógamatracra, vagy eszembe sem jutna bringára pattanni. Néha megengedem magamnak ezt is – különösen holdkunyhó, azaz menstruációm idején, és természetesen az ünnepek alatt. Ugyanakkor kemény munkával szokássá tettem a napi edzést. Ha fanyalgok, a testem akkor is felkel a székről, s a matracra visz. Arról nem is beszélve, tavasztól őszig mennyire hív az erdő, hogy túrázni vagy bringázni induljak hozzá. Kérdezhetnéd, ez mitől lassulás? Nos, attól, hogy segít tartani a ritmust és élvezni az életet. Kivisz a szabadba, tespedés helyett. A mozgás öröm – inkább dolgozok kevesebbet, de szentelek időt a testemre. Az egészség fontos.

Most alapozom meg, hogy érzem majd magam idősebb koromban. Ami rajtam múlik, azt biztosan megteszem!

6. Relaxálok.

Majdnem minden hétköznap, és hihetetlen, ettől mennyivel jobban érzem magam. A relaxáció segít visszahívni a tudatot az elme által gyártott (vagy valóban létező) számtalan problémától, és megengedi a testnek és a léleknek, hogy megpihenjen. Javítja az alvásminőséget, a szervek vér- és oxigén ellátását, segít a testet ellazítani. Elűzi a fáradtságot, és kiegyensúlyozottabbá tesz. Még az arcod is megszépül tőle. Ha utána egy rövidet meditálsz is: plusz pont önmagadnak. A legnehezebb élethelyzeteket is elviselhetőbbé teszi.

7. A természet ritmusát követem.

Nyáron nyaralok, télen telelek – mi sem egyszerűbb ennél, már Micimackónak is nagyon ment! Amikor hideg az idő, kuckózok, befelé figyelek, melegítő ételeket eszem és szaunázni járok. Amikor kitör a tavasz, böjtöt tartok. Ha elérkezik a nyár, nyakig a tóban találsz, és salátalevelek lógnak ki a számból. Időt töltök a természetben.
Pihenek a menstruációm idején, mert így esik jól. A ciklusom más napjain pedig kihasználom, hogy háromszor olyan aktív vagyok, mint az általában egységes energiaszinten létező pasik.
És megülöm az évkör számomra legfontosabb ünnepeit: a napfordulókat és napéj egyenlőségeket.

Nyáron nyaralok, télen telelek…
8. Selejtezek, és tudatos vagyok a beszerzéseimben.

Térre van szükségem, nem tárgyakra – ezért időről időre szanálok. Amim van, az szép és minőségi. Háromszor is meggondolom, vásároljak-e. Sok mindent használtan szerzek be. Egyébként is szeretem a régi dolgokat. Környezetbarát igyekszem lenni – márpedig a zsúfolt otthon minden, csak nem fenntartható. Éppen ezért rendet is tartok.

9. Újra és újra megvizsgálom az időbeosztásom és a prioritásaim.

Ez egy jó gyakorlat, mindenkinek ajánlom: nézd meg, hogyan töltöd az idődet, állíts fontossági sorrendet, racionalizálj! Az időbeosztásod szemrevételezéséhez használhatsz tortadiagramot is – nagyon látványos lesz, ígérem. Írj bele mindent: házimunkát, utazást, gyerekekkel töltött időt, randit, tévé előtt pusztulást.

Hamar rá fogsz jönni, azt az életet éled-e, amit szántál magadnak.

A prioritás listádat is érdemes időről időre megvizsgálni, és összevetni a tortával – lesznek nagy meglepetések. És ha jól rácsodálkoztál, mi és hol csúszott el, máris elkezdheted a változtatást – kíméletlenül száműzve az időrabló szokásokat, teret csinálva azoknak, amik jót tesznek neked.

10. Heti beosztásom és napirendem van.

A napjaim sűrűek, de nem rohanósak. Jut idő mindenre, ami fontos – ezt a manrát Kornhoffer Tünde jógaterapeutától tanultam, és javaslom ismételni. Bevásárlás, takarítás, kötelező körök – ezekre mindenképpen szükség van. Ha azonban kapnak kijelölt időt, mindjárt könnyebb lesz tervezni velük. Ja, nem csak neked – természetesen mindenki bevonható, aki nem csecsemő, és egy háztartásban él veled.
A napi- és heti rendek, cselekvési tervek azonban segítségeim, nem zsarnokaim. Békében vagyok vele, ha a nap végén még nincs kész az összes írásom, de dolgoztam, játszottam és még mozogtam is.
Ha pedig netán azt tapasztalnám, hogy hetek óta semmi nem a terv szerint alakul, ideje felülvizsgálni a helyzetet. Arra megyek, amerre akartam? Jó-e nekem, itt és most az irány? Észrevettem-e, milyen időminőségben vagyok? Hagyom-e, hogy legyen, ami van? Mert az igazi művészet úgy tervezni, hogy közben mégis az áramlatra bízod magad.

Csillag Enikő, spirituális konzulens

Szeretnéd, hogy együtt legyünk úrrá a káoszon? Az alábbi csatornákon megtalálsz:

Web: https://magikusno.wordpress.com/

Facebook: https://www.facebook.com/magikusnoutja


Photo by pixabay.com