Azt gondolnád, ha valaki megkérdezi tőled, mi szerez neked örömet, vagy mit is jelent számodra, akkor órákig tudnál áradozni róla. De csak hiszed!
Amikor túljutsz az első néhány zsigerből jövő gondolaton- mint 5 perc nyugis kávézás reggel, 10 perc egyedül a fürdőszobában, vagy 15 perc csend bármikor- majd megpróbálsz egy kicsit mélyebbre menni, akkor rájössz, hogy nem is olyan egyszerű ezt megfogalmazni. Én legalábbis elég sokat gondolkodtam rajta…

Szépen lassan azért előjöttek egyéb dolgok is. Olyanok, mint egy finom ebéd, egy jó beszélgetés, kirándulások, nyaralások…de végül a levendula szüret alatt ugrott be, hogy az, aminek a legjobban tudok örülni, amikor a munkámnak végül beérik a „gyümölcse”. Lehet szó bármiről, mert ha valamibe sok energiát fektetek, és az megtérül, akkor nagyon boldog tudok lenni!

Talán az a tavasszal elvetett borsó, vagy az évekkel korábban elültetett virágoskert, a házunk, amit két kezünkkel építettünk, a munkám, amiért annyit tanultam vagy a gyerekek, akik a leglassabban beérő, legtöbb időt és energiát felemésztő projekt az életemben, de tudom, hogy egy nap majd ez is megtérül.

És akkor nagyon-nagyon BOLDOG leszek.

Alig várom, hogy lássam, a többiek miket írnak majd a hónapban!!! 😊


Photo by Nicole De Khors from Burst