Konyhai mottóm, hogy maximum 20 percet töltök egy étel elkészítésével. Tulajdonképpen annyi, de annyi finomság készíthető ilyen rövid idő alatt, hogy minek töltenék el kétszer ennyit a konyhában?! A főzéssel, mosogatással, pakolgatással, kitalálással így is szerintem aránytalanul sok idő megy el. Sokszor hatalmasodik el rajtam az az érzés, hogy a fél életemet a konyhában töltöm, míg mennyi, de mennyi érdekes dolog vár rám hiába a világban.
Mindezek és a krónikus konyhaundoritisom ellenére mindig örömmel és nagy lelkesedéssel esek át a ló túloldalára egy szintén anyuka barátnőmmel.
Az a szokásunk, hogy konyhaszeánszokat tartunk, amikor összegyűlünk. Ilyenkor nem főzünk leegyszerűsített családbarát ételeket, hanem valami olyasminek állunk neki, mint amilyen a Michelin-csillagos éttermekben kapható. Igazi pepecselős, több kötetnyi, menet közben még alakuló, többszörösen összetett, valódi slow cookingra kell itt gondolni, ahol órákig vagdossuk egyforma kockákra nagy műgonddal a zöldséget, ahol levelenként válogatjuk a bazsalikomot, és precíz kóstolás és konzultáció előzi, meg, hogy utósózzunk-e még vagy sem és mennyivel. Persze ilyenkor simán eltöltünk 4-5 órát is egyhuzamban főzéssel, de imádjuk ezt csinálni. Bármilyen furcsán hangzik is, ez nekünk tényleg kikapcsolódás.
Érdekes, hogy ugyanaz az unos untalan végzett tevékenység mennyire át képes lényegülni, ha más kontextusba helyezzük és egy kicsit más módon csináljuk.
Illetve, hogy csapatban dolgozva, együtt mindig minden könnyebb és kellemesebb. Valami ilyesmi végett alakulhattak anno a fonók. Ősasszonyok is rájöttek, hogy mennyivel könnyebb a diótörést, a szövést vagy bármilyen hamar megunható tevékenységet társaságban végezni. Ma meg keressük, hogy Hová lettek a női körök, ne felejtsük, hogy igazából bármelyik pillanatban létrehozhatunk egyet akár egy-egy banális hétköznapi tevékenység közös elvégzésére is.
Photo by Daria Shevtsova from Pexels; kiemelt kép: Gary Barnes from Pexels,