Ma vagyok 40 éves. Lufival ébredtem és ágyba reggelivel. Virágot is kaptam, nem tudom, karácsony másnapján honnan tudtak szerezni. És ajándékokat és hívásokat, folyamatosan érkeznek a köszöntések reggel óta. Láttam ám, hogy torta is lesz, és szerintem még egy csomó ajándék rejtőzik az egyik szekrényben, alig várom, hogy kibonthassam őket. Szuper ez a nap, ma végre minden rólam szól. Mindenki engem ünnepel… Talán így is van ez jól. Vagy talán….vagy talán lehetne másképp is ünnepelni. Nemcsak tortával és giccses szelfivel és pezsgővel és öntömjénezéssel. Hanem egy megállással, tiszteletadással és hálával azért, hogy én ma, kétgyerekes anyuka itt lehetek. Itt lehetek és ünnepelhetem ezt a csodálatos életet, amit kaptam Tőletek. Drága Édesanyám, Nagymamám, Dédmamám, Ükmamám, erős, szép, bölcs, okos asszonyok, lányok, nők, Kislányaim, virágaim, gyertek, legyünk együtt ezen a napon. Megállok és megköszönöm Nektek azt, hogy én ma itt 40 évesen lehetek, élhetek ég és föld között, szerethetek, vihetem tovább az erőtöket, megküzdve közös csatáinkat, léphetek, létezhetek, lélegezhetek.
1910. Az első világháború előtt vagyunk, se vezetékes víz, se áram, se oltások, semmi a mai világunkból. Egy kis alföldi tanyán egy 21 éves fiatalasszony megszüli első gyermekét. Egy kislányt, akit a következő 4 évben még 3 testvére követ. Ez a fiatalasszony az én ükmamám. És ez a kislány az én dédmamám. Az én dédmamám, aki 18 éves korában férjhez ment, és a következő 18 évét azzal töltötte, hogy a világra hozott és felnevelt 6 gyermeket. Amikor 1935 decemberében harmadik gyermekeként világra hozta a Nagymamámat, még villany is csak kevés helyen volt a városban, viharlámpába töltött petróleummal világítottak. Néhány évvel később a gyerekei az udvaron hatalmas kupac pengővel játszottak. Nem, nem voltak gazdagok. Házat akartak venni, amiért a dédpapám annyit dolgozott, hogy sokszor nem volt a vállán bőr, ledörzsölték a malomban cipelt zsákok. 1945-46-ban jött a hiperinfláció és elvitte sok év kemény munkáját, a pengő 13 hónap alatt már annyit sem ért, mint a papír amire nyomták.
Ebben a világban nőtt fel a Nagymamám, akit 6 nappal ezelőtt köszönthettem 85. születésnapján.
1956 augusztusa. A közelgő forradalom nem érinti meg az akkor 21 éves Nagymamámat. Egészen más dolgok foglalkoztatják. Nem tud róla, hogy nemsokára náluk is jönnek a padlássöprések, hogy nemsokára el akarják vinni az apukáját, mert feketevágásnak minősül, ha bejelentés nélkül levágnak egy kismalacot, és komoly büntetéssel jár. Azzal van elfoglalva, hogy nem kelhet fel. Hogy már délután van, és hajnal óta, mióta bejött, egy korty vizet sem kapott. És nem kelhet fel. De sürgetik, már szülnie kellene.
A többiek a szobában már megszültek a függönyök mögött. Végre 5 után valamivel megszületik az én gyönyörű Anyukám. Még ő sem tud semmit a padlássöprésekről. Sem a szocializmusról. Sem arról, hogy amikor 24 éves lesz, karácsony másnapján nem lesz otthon. Kórházban lesz, és a világra jövök én. 40 kerek esztendővel ezelőtt. Köszönöm Nektek, hogy lehetek.
És köszönöm, hogy ma már én is tudom, milyen a karácsonyt a szülészeten tölteni. Azt is tudom, milyen, amikor a lányomnak kishúga születik. És amikor elfújom ma a tortán azt a sok gyertyát, azt fogom kívánni, hogy azt is megtapasztalhassam, hogy milyen érzés Nagymamának lenni.
Kiemelt kép: Nóra
