Sokszor azt gondoljuk, az újrakezdés a “nagy dolgokat” jelenti. És legtöbbször valóban. Iskola, barátság, szerelem, házasság, munka, szülés, család, válás, veszteség, öregség, halál…
Igen. Ezek mérföldkövek. A nagy újrakezdések ideje, sorsfordító pillanatok.
Pedig az élet maga nem más, mint az újrakezdések sorozata. Az újrakezdés a pillanatokkal kezdődik…a pillanattal, amikor véget ér valami. Abban a pillanatban indul el az új. A légzésünkben…a kilégzésben, ami a befejezése valaminek, és a belégzés, ami mindig a kezdet…
Az újrakezdés észrevétlenül ott van minden pillanatunkban, a reggelekben és az éjszakákban, a nyár lédús gyümölcseiben és a tél megpihenésében; a nap melegében és az esőcseppek kopogásában, a hajnali levegőben, az újrakezdés ott van a kisbaba szuszogásában, a cipőfűző bekötésében, az iskolatáska súlyában, a dicsérő szavakban, a ballagó dalokban, az állásinterjú előtti szorongásban…az utazásokban, az otthon melegébe lépve, a dobozokba csomagolt életekben, a tekintetekben, és a másik ember mosolyában; a friss kávé gőzölgésében, az összecsendülő pezsgős poharakban, a virágcsokorban, a telefon türelmetlen csörgésében, a sóhajtásban, a simogatás biztonságában, az ajtócsapódás utáni csendben, a megbocsátásban, az orvos széttárt karjában, az összekulcsolódott ujjakban, a koporsóra zuhanó föld rideg robajában, az ég felé repülő madár szárnyalásában, a vigasztaló ölelésben, a virágos ruhák lebbenésében, a magadban megtalált válaszokban.
És sokszor várjuk a megfelelő pillanatot, hogy majd, akkor, majd amikor…na, akkor kezdjük, csináljuk…lehet, igazad van, és megérzed, de lehet, hogy soha nem jön el az a pillanat.
Úgyhogy inkább csak kezdd el, vagy kezdd újra. Pont az lesz a megfelelő időpont. A pillanatból aztán végül hosszabb folyamat lesz, a változáshoz idő kell. A kérdés pedig mindig az: valóban megtörténik-e a változás.
Fotó: Márti
