Amikor én voltam gyerek, még nem létezett Apák napja – vagy mi legalább is nem ünnepeltük. Természetes volt, hogy az Apám, mind az Anyák napján mind Nőnapon virággal köszöntötte a családunk nő tagjait, és soha egy percig sem gondolkodtam el rajta, hogy vajon igazságtalanság-e, hogy Apák napját vagy Férfi napot nem ünnepeltünk. Nem volt rá igény. Az Apám köszöntés nélkül is megszerezte magának a családfő szerepét, nem volt kérdés, hogy nélkülözhetetlen, nem kellett külön hangsúlyozni.

Nálunk kivétel nélkül, minden családban a nők nevelték a kicsi gyerekeket. Az Apák maximum a fegyelmezésben vettek részt. Az ő feladatuk az egzisztenciális biztonság megteremtése volt. Hihetetlen, hogy egy generáció óta mekkorát fordult a világ. És jelen esetben jó értelemben. Ma már természetes, hogy a nő is választhat szakmát, kiteljesítheti önmagát és ezzel párhuzamosan egyáltalán nem furcsa, ha egy férfi vállalja a gyerekgondozó szerepét, vagy ha nem is teljesen egyedül, de a lehetőségihez mérten részt vesz benne. Dacolva az időhiánnyal és a munkahelyi elvárásokkal, legalább felmerül benne az igény, hogy a részese legyen ennek a koránt sem könnyű feladat.

Aminek több pozitív hozadéka is van: Az egyik legfontosabb, hogy így jó eséllyel Anya nem bolondul meg az első 10 évben, és lép le bejelentés nélkül, hátrahagyva csapot-papot. Ugyebár ez sem elhanyagolható szempont!

De, amikor a gyerek meglátja az ablakból az Apját hazaérkezni a munkából és úgy örül, ahogy még a karácsonyi ajándéknak sem… vagy amikor Apa belép és a fia egy szuszra akar mindent elmesélni, ami aznap történt vele reggeltől estig… sőt azonnal meg is akarja mutatni, mit épített/készített egész nap, hogy még a cipőt lehúzni sincs idő, nemhogy kényelmes ruhába átöltözni…Ilyenkor csak Apa a jó! Ő a hős, a példakép, aki minden problémát megold. Mert lehet, hogy én vagyok az a bizonyos támasz, a biztos pont, az örök „kapaszkodó”, de akkor ő a fáklya, aki a tüzet, a védelmet hozza és megvilágítja nekünk az utat…

Szóval köszönjük nektek Hős Apák, hogy támaszaink vagytok, és toborozzatok magatok mellé seregeket! Mondjátok el, hogy jó Apának lenni, nem csak névben, hanem cselekedetekben is.

Boldog Apák Napját!    


Photo by Hannah Nelson from Pexels