Gyerekkoromban nagyon szerettem a családi összejöveteleket.
Ma is nagyon szeretném.
Tisztán emlékszem azokra a húsvétokra, amikor kimentünk a kertbe Kondorosiéknál és úgy szorongattam a kiskosarat, mintha a testrészem lenne. Állok ott a kertben a nagy fenyőnél, és figyelem, hogy vajon melyik levél elég nagy ahhoz, hogy rejtsen valamit. Mindig nagyon furcsa helyekre dugta el a nyuszi a csokikat, igazi kommandós küzdelem, és persze óriási katarzis volt megszerezni őket.
Hiányzik a testvérem, akivel versenyeztünk akkor, és aki közel lakik hozzánk, most mégis távol. Hiányoznak a nagyszüleim, akik a tojásokat elrejtették, nem élnek már, csak a szívünkben. A Nagypapámat el se tudtuk temetni még, mert azt csak együtt lehet…
Szarvason egy egészen más hangulatú mulatság volt. Emlékszem, korán kellett kelni vagy érkezni Nagymamámékhoz, mert a rendes locsolók bizony hajnalban jöttek. Nincs is nagyobb szégyen, mint rendezetlenül várni őket – mondta Nagymamám. Nagycsalád, sok nevetés, rengeteg pogácsa, egymásnak adták a kilincset a kisebb-nagyobb fiúk és a bácsik.
Már a bácsik sem élnek. A Nagymamám most vesztette el az utolsó testvérét az ötből, ő az utolsó…. Isten nyugosztaljon Benneteket.
Nagymamám mesélte, hogy az ő idejében hideg kútvizzel locsoltak a legények, vödörből. Nem ám holmi kölni, kutyafüle. Nem, hideg víz, nyakon öntés. Na a nyakonöntés nem hiányzik, de ez az ünnepi zsizsgés, készülődés, veszekedés, nevetés, egymás húzása, felöltözés, kiöltözés, átöltözés, mondtam, hogy engem csak vízzel locsolj, gyere, hozom a szódát, délután már a lányok locsolnak, Te, ez bevágott a kádba ruhástul… végülis….. Tojáslikőr, szentelt tojás, furcsán egyedire festett tojások, magyar és lengyel szokások, keveredés, kavarodás…..
A fenébe is. Nagyon hiányoztok. A szívem szakad bele, hogy mindenki távol van, az is, aki közel.
Itt vagyunk két gyönyörű kislánnyal, lányos ház, hát már égnek kellene állnia a hajamnak, hogy holnapra nem állunk sehol, mit adok a locsolóknak, hogy néz ki a ház, el ne törd a tojásokat, még száradnak. Ehelyett majd elrejtem hajnalban a tojásokat, hogy a kis gézengúzok izgatottan keresgélhessék reggel, teszek néhány morzsát a húsvéti nyuszi tányérjába is, mert figyelnek. A férjem majd meglocsol minket, és ennyi.
Nagyon szeretném már kinyitni a kaput, gyertek, locsolni. Van, akit még sose láttam, pedig mindjárt kétéves nagyfiú lesz, és bizony itt lenne a helye, ahogy a szüleinek is. Meg a mi szüleinknek is. Testvéreinknek is. Keresztszüleimnek is. Minden közeli-távoli rokonnak és barátnak, mert a húsvét erről szólt nekem, kicsinek, és szeretném ezt megőrizni, tovább adni a lányoknak is.
Úgyhogy a fene vigye el, nem tudok mást tenni, mint kapaszkodok. Az égbe, a földbe, a közepembe, az emberekbe körülöttem – ez az én keresztem: fent, lent, jobbra, balra, középen… És lelkem mélyén készülök a jövő évi bulira, Ti meg készítsétek a vödröket.
