Jönnek az ünnepek és ilyenkor az adakozó kedv is megnő. Nagyon érdekesnek tartom, hogy ezt sokan személyes branding célokra használják, pedig sokkal izgalmasabb titkosan.
Azt gondolom, hogy magamutogatva adakozni sokkal jobb, mint sehogy. Akár instán mosolyogva, akár facebookon összetagelve, mindegy is, de ha jó helyre megy a támogatás, egye fene a vele járó hype-ot.
Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ettől a nyilvános jótékonyságtól elvész a lényeg, a varázs egy része.
Gyerekkoromban Jutka néni táboraiban volt egy klassz hagyomány: a titkos barát.
Ez abból állt, hogy a tábor elején mindenki húzott egy nevet, akinek a táborban a titkos barátja volt. Egész héten meglepte apróságokkal, figyelmességekkel, szupertitkosan.
Emlékszem, volt, hogy a semmiből termett csoki a párnámon, meglett az elhagyott kesztyűm, vagy valaki becipelte a táskámat.
És arra is emlékszem, hogy mennyi furfang kellett hozzá, hogy a másikat titkosan lepjem meg. Volt, hogy csak összefogással ment, amikor már nagyobbak és „dörzsöltebbek” voltunk.
A táborok végén persze mindig kiderült, hogy ki volt az, és voltak nagy meghatódott összeborulások.
Szívem szerint ezt a hagyományt kiterjeszteném nagyobb körben is. Akár úgy is, hogy nem húzunk, hanem csak elmélázok és meglepem titkosan valamivel az első anyukát, aki az eszembe jut.
Biztosan Te is tudod, hogy kinek jönne jól….
- egy óra egyedül
- egy fodrász
- egy könyv
- egy nyugalomban megivott kávé
- egy bevásárlás
- egy rágondolás, hogy nincs egyedül…
Mert sokszor már az, hogy valaki gondol ránk, megváltja a világot, és elhozza azt a fényt a szívünkbe, amiről az ünnep szól.
Szóval, ha idén adakozunk, mi lenne, ha azt nem nagydobra verve tennénk, hanem titkosan?
Photo by Alena Shekhovtcova from Pexels
