51 évesen nézem magam a tükörbe.
Lecsupaszitva.
Hunyorgok.
Félve pislogok ki a szempilláim alól.
Zavar a napfény.
Olyan éles lesz tőle minden.
Látszik az összes évgyűrű rajtam, mint egy öreg, viharban kidőlt fán.
Ez vagyok én?
Ez vagyok én!
Már rég nem néztem tükörbe.
Pedig még emlékszem, eleinte szépnek és sudárnak látszottam benne.
Majd kezdtem kopni. Kicsit hullottak a lombjaim. De még néha, eső után azért szépen csillogtam. Aztán jöttek a viharok, amik ráncigáltak, téptek.
Meg az élősködők.
És én elhittem, hogy egy rozoga öreg thölgy vagyok.
De hirtelen kisütött a nap.
Most nézek a tükörbe.
Ismerkedünk.
