Meleg nyárestén hatalmas máglyát rakni, szalonnát sütni.Varázslat. Az égbe szálló vörösen izzó pernyék összekeverednek az égen vibráló csillagokkal. Hangos ciripelés kíséri a tűzben táncotjáró manókat és megelevenednek a mesék.Hirtelen kiáltás veri fel a csendet. – Ég a gatyád! És vége
Motozás hallatszott a kamra felől. Óvatosan beosontunk és lestük honnan jön a zaj. A zseblámpa fényénél a diók életre keltek és cincogva menekülésbe fogtak. Kis idő múlva csattant a csapda. Szabadlábra helyezésüket a falu végi mezőn terveztük. Mert ugye, mi humánusak vagyunk. Az elengedés pillanatában
51 évesen nézem magam a tükörbe. Lecsupaszitva. Hunyorgok. Félve pislogok ki a szempilláim alól.Zavar a napfény.Olyan éles lesz tőle minden.Látszik az összes évgyűrű rajtam, mint egy öreg, viharban kidőlt fán.Ez vagyok én?Ez vagyok én!Már rég nem néztem tükörbe. Pedig még emlékszem, eleinte szépnek és
Irigykedve nézem a többieket.Úgy vágytam rá, hogy az a színes, csodálatos izé az én fejemen legyen! Jó, hogy én vagyok a legkisebb…És persze csak lány. De akkor is! Nekem van egyedül fekete egyenes szálú hajam, mint annak a fura nevű bácsinak a tévében!
Már érezni lehetett, hogy valami vibrál a levegőben. A fények furcsán, törten érkeztek le hozzánk. Ionos illatok szálltak felénk és mi kacagva egymás égnek álló haján a habokba vetettük magunkat. Majd hirtelen megváltozott minden.Sötétség borította be a vizet, mintha egy
Nagypapa kacag.Nem hahotázik, kacag. Gurgulázva vihog.Először nem tudtuk honnan jön. Nagymama pengeélessé vált tekintettel kereste az udvaron a hang forrását. Egyébként csönd volt. Igazi remegő nyári csönd. És más semmi, csak a kacagás.Valahonnan mélyről. Mintha a föld kacagna.Az udvar homokos
Anyám korán járt a piacra. Nem volt messze. Olyan szép neve volt. Fényutca! Ahhoz képest sötét és mocskos volt. Anyám korán járt a piacra,mert akkor még volt ott minden. Tej, tojás és csirke.Aznap későn ért oda. Vasárnapra rántott csirkét ígért
Csend! Csend!!Csend legyen!!!Apa dolgozik!!!!Érdekes, nem úgy néz ki…Az ajtó résen át lesem.A nagypapa nem így csinálja!Apa felhős homlokkal, hátratett kézzel fel-alá sétál, majd egy hirtelen fordulattal leül az íróasztal nyikorgó székéhez, és vad tekintettel írni kezd.Nekem persze sose engedik.A múltkor
Vibráló, meleg nyári nap van, mégis jeges rémület szorítja aszívemet. Minden ugyanúgy kezdődik megint. Az időtlen és végtelen nyár kitudja hanyadik napja.Honnan tudnám.Reggel van. Felkelek. Meleg van. A legyek zümmögésén kívül a kakaskukorékolása veri csak fel a megszokott csendet. Távol