Ki vagy?
Feleség, anyuka, a MUM PARK megálmodója, korábbi klímaszorongó is, természetesen. És egy fun fact: ha nagyon fáradt vagyok, akkor zöld a szemem 😀
Mi az, ami már megy?
Nagyon büszke vagyok rá, hogy ha nagy ritkán elutazunk, kérdezik a lányok, hogy hova tegyék a műanyag és a papírszemetet, hol a komposztáló. Már beléjük nőtt, pedig még kicsik. Rajzoltam oroszlánt a vegyes szemétre, papírhajót a papírra, körtét a műanyagra – így könnyen megtanulták, mit hova.
Végre van esővízgyűjtőnk, ezzel locsoljuk a kiskertet is. És tavaly valóra vált egy nagy álmom, végre úgy nézett ki a korábban nagyon rendezett kertünk, mint egy igazi vadvirágos rét: derékig érő virágos fű, tele lepkékkel és még ki tudja kikkel. Nem szórtam be mindenhol facéliával, csak blokkokban. És most pedig tele vagyunk pitypanggal, imádom. Azt olvastam valahol, hogy mindenkinek olyan növény nő a kertjében, amire éppen szüksége van. Úgyhogy elkezdtem szörpöket főzni a kert kincseiből, ibolya, pitypang és levendula a befutók. És már a salátákat is felfedezgetjük, a tyúkhúr a nagy közös kedvenc egyelőre. Oké-oké, van könyvem is, mert csak úgy nem ennék meg akármit.
És iszonyú ritkán veszek ruhát magamnak… De most rendeltem egy pólót, jövő héten kiderül, hogy miért.
Mi az, ami még tervben van?
Jaj, ne is mondd. Minden centijét újra kell gondolnunk az életünknek, mert erősen belecsúsztunk a gyermekágyas depressziós felhalmozásba. Tényleg azt hittem, hogy majd tárgyaktól könnyebb lesz. Nem lett. Úgyhogy most lomtalanítok, szerencsére kaptam hozzá profi segítséget is, így már nem is teher, hanem szinte hobbi.
A tárgyakon túl: már egy ideje izgatja a fantáziámat, hogy milyen lehet a vegánság, most heti 5 napban teszteljük egymást, egyelőre nagyon jó bulinak tűnik.
Még mindig rosszul mosok és sokat, pedig már csak a Mosómami alapanyagokat és ecetet használok. A hőfokkal még össze kell barátkoznom.
És persze van még tervünk bőven. Remélem majd jövőre mesélhetek végre…
Kedvenc márkák?
Seahorsey – a nagylányomnak szeretnék egy olyan hátizsákot, mire iskolába megy. (1 hátizsák = 11 PET palack mínusz)
Redy – mert vagány, magyar és ügyesek.
Fleur de Lin – szilárd sampon. Nem magyar, de csodás és nem hagy maga után műanyag flakont.
Aquasana – mert van olyan víztisztítójuk, ami a hormonokat is szűri a vízből.
Printa – mert magyar vállalkozás, kicsi és ökoszemléletűek.
Kedvenc megoldások?
Amihez nem kell semmi. Mármint semmi extra tárgy.… Maximum magok. Nagyon szeretem, hogy a főváros is elkezdte a Vadvirágos Budapest programot. Ezt mi magunk is megtehetjük, csak egy kis méhlegelő magkeverék kell.
Boltok?
Menő-Jövő: kiváló minőségű csomagolásmentes bolt, és ki is szállítanak.
Zöldbolt: komolyan gondolják, és minden van, liszt, magok, könyvek. Igazi szemléletformáló webshop.
Zöld Gardrób: újfajta megvilágítást hozott nekem, nem véletlenül beszélgettünk pár hete.
Mi az, amit jó szívvel ajánlasz?
Az Ökológia Intézet Alapítvány programjait és filmjeit. Gyulai Iván olyan érthetően és a természet igazi tiszteletével mesél az ökológiai összefüggésekről, a természet működéséről és arról, hogy mennyi mindent nem tudunk még, hogy az lenyűgöző. Érdemes ellátogatni hozzájuk.
És Mary Reynolds munkásságát, filmjét, könyvét, programjait – róla tervezek írni egy ajánlót hamarosan…
Szerinted, hogyan lehet belefogni a legegyszerűbben?
Ahogy Tóth Andi könyve kezdődik: nézd meg a szemetedet. Ez igazán sokkoló élmény tud lenni, de érdemes megtenni.
Mi az, amit jelenleg nem tudsz megvalósítani, és miért?
A Covid előtt már a tejet is üvegbe töltve hordtuk, de tavaly a majré miatt leszoktam erről. Akkor még Domestost is vettem, pedig ilyesmik már régen nem voltak a háztartásunkban… De legalább a maszkjaink moshatók.
Neked mi az e havi kihívásod?
Nekiláttam a lomtalanításnak, és ezt összekötöm egy böjttel is, szerintem ez a két folyamat támogatja egymást.
Mi a legfőbb motivációd a környezettudatos életre?
Szerintem egyszerűen nincs más út. Már nem szorongok, de továbbra is úgy gondolom, hogy ha nem változtatunk gyökeresen, a vesztünkbe hajtunk. A kislányaimra nézek és nem tehetek mást, mint igyekszem tudatosan cselekedni.
Mit olvasol éppen?
Kaptam egy remek könyvet a férjemtől: We Are The Weather. Nagyon inspiráló darab…
Fotók: Nóra