Sok anyuka dönt úgy a gyerekek érkezése után, hogy vállalkozásba fog. De aki már próbálta, tudja, hogy milyen nehéz műfaj ez, mennyi buktató jöhet, milyen sok új területen kell nagyon gyorsan félprofivá válni. Ha pedig úgy döntünk, hogy beiratkozunk egy vállalkozásindítási programra, izgulhatunk rendesen, ott tudunk-e lenni. Mert szinte biztosra vehető, hogy épp otthon lesznek a gyerekek és pont akkor jut eszükbe spenóttal a falra festeni, amikor kérdeznénk valami fontosat…

Mindezt tudják a MoNa Palántázó programjának szervezői és egy teljesen anyabarát szellemiségű, anyavállalkozókat támogató online programot állítottak össze a MoNa Anyatermészet Egyesület keretein/berkein belül. A program egyik anyukájával, Kiss Judith-tal beszélgettünk.

A végéhez közeleg a 9 hónapos Palántázó program, ami tavaly októberben indult. Szándékosan lett olyan hosszú, mint egy várandósság?

Igen, szerettünk volna ennyire határozottan párhuzamot vonni a gyerekvállalás és a vállalkozásindítás között. Sokat hallottuk korábban vállalkozó anyukáktól, hogy a „vállalkozásom a második/harmadik/negyedik gyerekem”. És ez annyira így van, főleg az elején, amikor még egyedül van az ember a cégében, hogy úgy gondoltuk, ez jó struktúra lesz. A három trimeszter is teljesen természetesen alakult ki.

Hányan vettek részt ebben a csoportban?

18 anyukával dolgoztunk együtt. Nem is számítottunk rá, hogy ilyen sokan lesznek. Szűk kis csoportot terveztünk, és minket is meglepett a nagy érdeklődés. Főleg, mert ilyen formában most indult el először, és azért is, mert viszonylag hosszú a 9 hónapos elköteleződés.

Ebből is látszik, hogy mennyire fontos, amit képviseltek. Én úgy látom, hogy nagy a szakadék gondolkodásunkban az anyaság és a munka világa között, és öröm azt látni, hogy ti ennek a kettőnek az egészséges integrálásán dolgoztok. Hogy kezdtétek el?

Úgy indult, hogy a MoNa anyacsoportján belül igény lett rá, hogy beszélgessünk a vállalkozásokról. Mivel mi mindannyian (Dömösi Emese, Baranyai Liza és én is) vállalkozók vagyunk, csináltunk egy 4 órás workshopot, amire nagyon nagy volt a túljelentkezés már a MoNás csoporton belül is.
Ekkor jött az ötlet, hogy kellene egy Palántázó program. Szétnéztünk a már létező lehetőségek között, de nem találtuk őket eléggé anyatámogatónak. Olyan online tanfolyamot szerettünk volna, hogy ne legyen gond, ha valaki nem tud mindig ott lenni, ha beköszönnek, bekiabálnak a gyerekek. Legyen ez egy elfogadott és támogatott dolog, hogy anyaként veszünk részt, és az is, ha valaki épp nem tud 100%-ig figyelni.
Azt láttuk, hogy ilyen program nincsen. Ezért úgy döntöttünk, hogy a mienk ilyen lesz. Itt nem gond, ha ott vannak a gyerekek, sőt, örülünk is nekik, mindig köszöntjük a kicsiket.

„Olyan online tanfolyamot szerettünk volna, hogy ne legyen gond, ha valaki nem tud mindig ott lenni, ha beköszönnek vagy bekiabálnak a gyerekek. Legyen ez egy elfogadott és támogatott dolog, hogy anyaként veszünk részt, és az is, ha valaki épp nem tud 100%-ig figyelni.”

Ez az anyabarát szemlélet a sikeretek fő kulcsa?

Ez csak az egyik oka szerintem. Emellett még fontos a másik két alappillérünk is: a praktikusság és az önismereti szemlélet.
Tudjuk jól, hogy nekünk anyáknak nincs sok időnk. Ezért igyekszünk nagyon gyakorlati tudást átadni. Nem az elegáns szakszavakon van a hangsúly, hanem azon, hogy a megtanultakat rögtön lehessen használni. Nem az a lényeg, hogy megtanuld, hogy mi az a ROA, hanem hogy átlásd az egész rendszer működését.
A harmadik pillér pedig az, hogy lelki oldalról is közelítünk. Egy vállalkozás indításánál sokan az üzleti tervvel kezdenek. Szerintem jobb, ha eggyel hátrébb lépünk, és inkább a lelki és önismereti oldallal indítunk. Mi egy egész trimesztert szentelünk annak, hogy biztosak legyenek az alapok, az anyukák tisztában legyenek vele, merre szeretnének menni, és tudatosak legyenek afelől is, hogy a vállalkozásuk merre viszi őket.

Hogyan oszlik fel a trimeszterek fókusza?

Az első trimeszter címe: „Vállalkozónő születik”. Ez a már említett önismeretibb rész, ahol a vállalkozás lelki oldalával foglalkozunk. Segítünk megküzdeni a megjelenő bűntudattal, mondván, hogy ha vállalkozunk, akkor a gyerekeinktől vesszük el az időt. És arról is van szó, hogyan készüljünk fel erre a szerepre.
A második trimeszter – melynek címe: „Vállalkozás születik” – már arról szól, hogyan indul egy vállalkozás. Áttekintjük az alapokat, van benne pénzügy, marketing, adózás is. Megnézzük, hogy pontosan mitől is lesz különleges egy ötlet, hogyan kell történetet elmesélni, stb. Foglalkozunk komplett marketingstratégiával is, mert nem az a lényegi kérdés, hogy „kell-e nekem Tiktok”, hanem az, hogy egyben lássák az egész rendszert.
Végül a harmadik trimeszter a „Fejlődjünk együtt” címet viseli. Itt már a kibújt palántákat karózzuk. Előkerül a vevőszerzés kérdése, a krízis- és válságmenedzsment is. A végén pedig jön a „szüret”. Június 18-án egy egész napos online találkozó, egy szakmai webinár zárja a programot.

Hogyan válogattátok össze az előadókat?

Fontos szempont volt a válogatás során, hogy olyan sikeres anyavállalkozók legyenek az előadók, a trénerek, akik saját maguk által kifejlesztett, bevált gyakorlatokat osztanak meg interaktív formában. Mert ha egy előadó helyzete és lehetőségei egészen mások, mint a résztvevő anyáké, akkor egyszerűen nem működik a tudásátadás, életidegen lesz az egész.

Elég ijesztő lehet, hogy vállalkozóként mi mindenhez kell értenie az embernek… Ugyanakkor megnyugtató, hogy a program során mindenre kitértek. Ez az átfogó kép segít abban, hogy ne vesszünk el a részletekben?

Igen, ez is egy fontos szempont, amit szeretnénk átadni: vállalkozni úgy is lehet, hogy ez egy stratégiai játék. Itt egy kicsit többet teszek bele, itt egy kicsit kevesebbet – nem kell mindent tökéletesen csinálni.
Szerencsére a cégek általában szép lassan növögetnek – ha még csak egy palántánk van, nem kell traktort venni. Többnyire nem úgy kezdődik, hogy egyből érkezik napi 100 megrendelés, ezért lehet lépésenként haladni. Tegyük le jól végiggondolva az alapokat, utána lehet finomhangolni. Nem kell egy egész közgazdasági szakot elvégezni a pénzügyi terv elkészítéséhez. Ha elég jó, már lehet vele dolgozni.

Az anyák szupererejére Ti is hivatkoztok. Szerinted mi ez és hogyan lehet kamatoztatni a vállalkozások során?

Nekünk, akik felépítettük ezt a programot, alapvető volt, hogy az anyák szuperhősök, és van egy szupererejük. Mi is érzékeljük, hogy sokszor olyan, mintha handicap lenne, hogy anyák vagyunk, nem pedig szupererő. Pedig ez tévedés. Hiszen mi mind folyton krízis- és válságmenedzselünk, egyszerre öt feladatot csinálunk, fókuszálunk, váratlan helyzeteket kezelünk. Szeretnénk, hogy ez alap legyen, elhiggyük, hogy ott van ez a szupererő, ne vonjuk kétségbe, és használjuk ne csak anyai szerepeinkben, hanem a sokadik gyerekünk, a vállalkozásunk életében is.

mona
További tippekért katt a képre!

Szerinted miért jó egy ilyen élethelyzetben csoporthoz tartozni?

Egyrészt azért, mert azt tapasztaljuk, hogy sok vállalkozni szándékozó anyukának hiányzik az a támogató környezet, ami segítené az indulását. Például elég sokszor halljuk, hogy otthon a „Mit varrogatsz? Komolyan, ezt akarod árulni?” Vagy „Mi a jó abban, ha online beszélgetsz?”  típusú kérdések helyett egy támogató, ugyanakkor földön járó közegben nevelgethetik az ötleteiket.
Másrészt vannak olyan elakadások, amiken a közösség át tud segíteni. A nagyon mély önismereti kérdésekkel, amik megoldásához egyéni terápia kell, megfelelő szakemberhez irányítjuk az illetőt. De a folyamatban később felmerülő kisebb félelmek, aggályok már mind jól kezelhetőek egy támogató közegben – mert látom, hogy a másik is meglépte, és nem történt vele semmi ijesztő.
Harmadrészt pedig a közösségi tanulást nagyon hasznosnak tartjuk, az egyik alapja a Palántázó programnak. Kitűzött célunk volt, hogy kapcsolódjunk és tanuljunk egymástól is. Ezért itt nem arról van szó, hogy mi kiállunk és elmondjuk a tutit, hanem mindenki hozzáteszi a magáét. Mindenki hozhat be jó, új szempontokat, új látásmódot, még akkor is, ha nincs tapasztalata az adott területen.
Erre jó példa, hogy a záró webináron a Palánták is bemutatkoznak.

Ez a június 18-i esemény látogatható külsősök számára is?

Igen, ez egy meghívásos, de nyílt esemény lesz. Szívesen látjuk azokat is, akik gondolkoznak rajta, hogy ősszel elkezdjék a Palántázót. Lesznek MoNás előadók, szót kapnak a Palánták, tartanak programot a Palántázó vezetői, és külsős szakemberek is, akik inspirálóak lehetnek a vállalkozni szándékozó anyukáknak.
Ráadásul ez az esemény ingyenes, így még könnyebb lesz belekóstolni, hogy milyen is a Palántázó program.

Októberben tervezitek indítani a következő csoportot. Kiket vártok a programra?

Leginkább anyákat, akik gondolkoznak azon, hogy vállalkozást indítsanak. Akik szeretnének változtatni, valami újat létrehozni úgy, hogy a családi életük is szempont legyen. Vagy akik már elindították a saját vállalkozásukat, de még vannak kérdéseik, esetleg blokkok, félelmek állnak az útjukban.
Nemcsak az egész programra lehet jönni, hanem modulokra is, akár hónapokra, trimeszterekre, vagy egy-egy workshopra is lehet csatlakozni. A programjaink online vannak és fel is vesszük őket, így aki épp nem ér rá, vagy nem tud maximálisan figyelni, az sem marad le semmi fontosról. És természetesen örömmel látjuk a gyerekeket is!

Ha érdekel bővebben a MoNa Anyatermészet Egyesület tevékenysége, látogass el az oldalukra, és kövesd őket a Facebookon is.