A január nem a kedvenc hónapom. Ennek részben a borús, esős, szürke idő az oka, de számomra az ünnepek alatt megélt „érzelmi- és energiaszint ingadozások” is rettenetesen fárasztóak. Van, hogy ugyanazon a napon élem át a „csúcson és a padlón vagyok” érzést, csupán néhány óra leforgása alatt. A felkészülés, a tervezgetés, az ajándékkészítés izgalmas, de egyben borzasztóan kimerítő is. Pont, mint amikor egész délelőtt lelkesen süt-főz az ember, készül a nagy (idén kevésbé nagy) családi összejövetelre, minden jól sikerül, mindenki örül, elégedett, de amikor a család lelép, te ott maradsz a „romokkal” a konyhában és a lakás egyéb részein. A korábbi lelkesedésnek már nyoma sincs, csak a rád váró feladathegyek maradtak. Nem is olyan egyszerű ilyenkor megtalálni magunkban az erőt, hogy gyorsan és hatékonyan mindent elvégezzünk, hogy aztán mi is élvezhessük a jól elvégzett munka örömét. Hát én egy kicsit mindig így érzek a januárral kapcsolatban. Mintha a decemberi forgatag „romokat” hagyna hátra, amit a januárnak kell valahogy eltakarítani.
