Ha gondoltál már arra, hogy jó lenne méregteleníteni, de sehogy sem fér bele az életedbe egy teljes méregtelenítő kúra? Próbáld ki az egyszerűen véghezvihető, ám hatékony mikro-méregtelenítő tippjeinket.

Az anyai realitásban a méregtelenítés általában a “jó lenne ha”, esetleg a “kellene” kategóriákban tud ragadni évekig. Az egyik gyerek erre rohan, a másik meg arra, a háztartás pedig mindenfelé. Bizony anyukaként ritkán adódik olyan nyugalmas helyzet, amibe lazán belefér egy alapos méregtelenítés.

Egy teljes méregtelenítő kúrához valóban nem árt egy kis felkészülés és olyan körülmények, amelyek támogatnak benne. Nehézséget okozhat már az is, hogy más étrendre és más napi ritmusba kerülhetünk (kúrától függően), mint a család többi tagja, de előfordulhat, hogy a közérzetünk rosszabbodik átmenetileg – nyűgössé, fáradtabbá válhatunk – és mint tudjuk teljesítménycsökkenést az anyukák nem engedhetnek meg maguknak! Illetve nem is engednek meg maguknak! (Hogy miért nem, arról itt írunk.)

Ha veled is ez a helyzet, semmi vész, mert addig is tehetsz, nem is keveset a méregtelenítésért, ameddig úgy nem érzed, hogy be tudsz vállalni, fel tudsz vállalni egy alaposabb méregtelenítő kúrát. Egy nagy méregtelenítés helyett lehetőséged van mikro-méregtelenítéseket végezni naponta. Ezekkel többet tehetsz, mint gondolnád. Lássuk mik ezek:

1. REGGELI FOGMOSÁS

Sokan a reggeli fogmosást reggeli után szokták elvégezni, ami a fogak szempontjából nagyon helyes, de érdemes egy másik fogmosást beiktatni a reggelbe, méghozzá egyből felkelés utánra.
Éjszaka ugyanis a szervezetünknek van ideje a méreganyagok kiválasztására (milyen jó, mert helyettünk elvégzi a meló egy részét) és ezeket kifelé vezeti a testből a bőr, a kiválasztószervek és a szájnyálkahártya irányába. Nagyon bölcsen tennénk, ha felkelés után segítenénk ezektől megszabadítani a testünket. Ugyanis, ha nem mosunk fogat egyből reggel, akkor visszanyeljük a nagy munkával éjszaka kinyert méreganyagokat, és a testünk kezdheti elölről az egész folyamatot.

Mossunk hát fogat reggel (még jobb, ha nyelvkaparót is használunk) egyből ébredés után, ezzel már is nagyon sokat tettünk magunkért. Elvégeztük az első mikro-méregtelenítő napi tettünket.

2. CITROMOS VÍZ & Co.

A citromos víz ivásról már biztosan sokat hallottál. Általában ezt reggeli előtt fél órával érdemes inni.
Lehet citrom helyett almaecetes víz is, vagy valamilyen probiotikumos ital.

Ennek a lépésnek több célja is van. Egyrészt éjszaka dehidratálódunk. Egy nap során 300-400ml folyadékot párologtatunk el a bőrünkön keresztül, ennek harmadát az éjszaka során veszítjük el, pont olyankor, amikor nem tudjuk pótoljuk semmivel. Ha meleg hálószobában alszunk, akkor az éjszakai folyadékveszteségünk még jelentősebb lehet. Így ébredéskor mindenképpen dehidratált állapotban vagyunk. Bármilyen folyadékpótlás nagyon hasznos ilyenkor. (Vigyázat! Ne igyunk fogmosás előtt (lásd fent.), csak után.)

A citromos víz & co. továbbá segít beindítani az egész emésztő- és bélrendszerünket a hosszú éjszakai nyugalmi állapot után, felkészíti a munkára az emésztést. Az emésztésünk beélesítése nagyon fontos a természetes, indirekt méregtelenítés szempontjából. Az emésztőrendszerünk az első, amely a táplálékokból bekerülő méreganyagokkal találkozik, és ő az első védvonalunk a hatékony kezelésük szempontjából.
A citromos víz nemcsak indirekt, hanem direkt módon is lágy méregtelenítésre bírja a májat, illetve lúgosító hatása is van a szervezetre.

Ez a második mikro-méregtelenítő tett, amelyet érdemes minden nap elvégeznünk.

3. SPIRULINA ÉS CHLORELLA

Mindkettő fantasztikus szuperélelmiszer. Rengeteg csodás hatásuk közül most leginkább a méregtelenítési miatt említjük őket.
Jótékonyan hatnak az egész test általános működésére, rengeteg vitamint tartalmaznak, javítják az életfunkciókat, regeneráló képességgel is bírnak, és nagyon meggyőző szereplői a méregtelenítő kúráknak is. Lágyan, finoman méregtelenítenek, nagyon ritkán okoznak kellemetlen tüneteket. A nehézfémek testünkből való eltávolításában is hatékonyak, a chlorella pedig fantasztikus májméregtelenítő.

Turmixba, gyümölcslébe, teába keverve ihatjuk őket, vagy tablettás verziót keresünk. Érdemes őket is a reggelivel bejuttatni, de a nap folyamán bármikor lehet. Mi lehet ennél jobb, mint egy étrendkiegészítő, amely egyszerre regenerál, táplál, bőrünket is szépíti (!) és méregtelenít is?!

+1. LELKI DETOX

A méregtelenítés nagyon fontos eleme a testünk méreganyagoktól való megszabadítása, de tudjuk jól, hogy nemcsak a káros anyagok “mérgeznek” bennünket. Érdemes stratégiát kidolgoznunk a lelki méregtelenítésünkre is. Szedjünk össze minden olyan tényezőt az életünkben, ami lelki értelemben mérgez bennünket és lehetőségeinkhez képest időlegesen, vagy véglegesen méregtelenítsük az életünket tőlük. Lehet, hogy jobban lennénk, ha távol tartanánk magunkat az elkedvetlenítő hírektől? A kötözködő ismerőseinktől? A szívből utálom helyektől? Ha kevesebb időt töltenénk a neten és többet a való életben? Ha úgy rendeznénk be a lakásunkat, ahogy mi szeretnénk és nem úgy, ahogy elvárják tőlünk? Ha kevesebbet panaszkodnánk? …

Nagyon felszabadító tud lenni, ha az életünket megszabadítjuk a rosszindulatú, ártalmas vagy nem önazonos elemektől. Jogod van határokat húzni. Jogod van a felemelő és kiteljesítő élethez.

Válassz ki egy lelki mérgezőt januárra és mikro-méregteleníts lelkileg is.


Photo by Andres Ayrton, Tara Winstead, Polina Tankilevitch, Monstera from Pexels