Nagyon örülök, hogy ilyen sokan elolvastátok az első részt, és külön köszönet azoknak, akik kommentelték is. Mindig szívesen veszem a visszajelzéseket. Ha lemaradtál róla, akkor itt elolvashatod.
Most pedig következzenek az Anya válaszai:
Miért költöztetek külföldre?
„Frissen végzett egyetemistaként költöztem külföldre. Az úgynevezett Nagybetűs Élet megkezdése előtt szerettem volna némi külföldi tapasztalatot szerezni, nyelvet tanulni, más kultúrákat is megismerni. Aztán egyszerűen itt ragadtam!”
Mi a legjobb benne?
„Az önállóság! Ezt a fajta függetlenséget otthon nem tudnánk megteremteni. Távol a családtól teljesen magunkra vagyunk utalva, senki sem lát bele a mindennapi életünkbe, így a sikereinket kizárólag magunknak köszönhetjük, ami még jobb érzés.”
Mi a legnehezebb benne, megbántad-e valaha?
„Ugyanez a legnehezebb is benne, hiszen messze vagyunk a családtól, barátoktól, mindent egyedül kell elintéznünk. Sokszor jól jönne valaki, akit riasztani lehet szükség esetén, és természetesen az ikrek gondozásában is elkelne néha a segítség.
Igen, volt, hogy megbántam. Volt úgy, hogy hazaköltözünk, de aztán valahogy sosem jött össze, amit terveztünk, és ma már úgy gondolom, hogy ez jel volt, hogy maradnunk kell.”
Milyen érzés volt, mikor megtudtad, Anya leszel?
„Először egy kicsit ijesztő – hiába beszélgettünk már róla korábban -, azért amikor megjelenik a két csík a terhességi teszten, az mellbevágó élmény. A tudat, hogy akkor ebbe most tényleg belevágunk. De abszolút pozitív.”
Milyen érzés volt, mikor megtudtad, hogy ikrek?
„Nagyjából ugyanilyen. Tudni kell hozzá, hogy nekem a 9. héten volt egy elég durva vérzésem, és akkor az ünnepek miatt még nem sikerült bejutnom az orvoshoz, nem kaptam sehol időpontot. Nagyon megijedtünk, úgyhogy bementünk a sürgősségire, ahol aztán szerencsére mindent rendben találtak. Ekkor tudtuk meg, hogy ikrek. Annyira megkönnyebbültem, hogy ez már csak hab volt a tortán. Később, amikor leülepedett bennem, már úgy voltam vele, hogy ha ez a feladat, ezt fogjuk megoldani, és kész.”
Hogyan élted meg a szülést?
„Már a terhesség alatt nagyon sokat készültem a természetes szülésre, rengeteg könyvet olvastam a témában, jártunk szülésfelkészítő tanfolyamra, ami sokat segített a szüléssel kapcsolatos félelmeim csökkentésében is. Tudatosan nem engedtem be mások negatív élményeit, amiket – valami bizarr módon – mindenki el akart mesélni egy ikres kismamának. A szülés szerencsére még jobban is alakult, mint gondoltam. Emlékszem, utána Anyukámmal beszéltem telefonon, mondtam is neki, hogy sokkal durvábbra számítottam, de azért nem csinálnám minden nap.”
Mi okozza a legnagyobb kihívást?
„A logisztika. Amikor mindketten egyszerre kezdenek sírni, hogyan oldjam meg? A két gyerek kanállal etetése, vagy ha utaznunk kell valahova, vinnem kell őket valahova, és egyedül vagyok. Sajnos ez mindig kapkodást jelent, erre még nem sikerül jó módszert kitalálnom, valószínűleg nem is nagyon van.”
Mi az, amiről a gyerekek miatt kellett lemondanod, és a legjobban hiányzik?
„Az egyik az aktív közösségi élet, ami persze most a pandémia miatt mindenkinél háttérbe szorult. A másik az alvás. Nem volt ritka, hogy egy átmulatott éjszaka után akár 10 órát is aludtunk, most meg tapsikolunk örömünkben, ha összejön 4 óra egyben. Hiába csak 2-3 alkalommal kelnek fel éjszaka, de ez nálunk duplázódik, így én 4-6 alkalommal kelek minden éjjel, ami rettentően kimerítő.”
Mi az, amiben a párod jobb, mint te? Mit tanultál tőle?
„A párom egy NAGY gyerek, ebből adódóan borzasztóan jól el tudja szórakoztatni és meg tudja nevettetni a fiúkat, így ebben nem is próbálok versenyre kelni vele. Nagyon jó érzés ilyenkor a háttérbe vonulni, és csak figyelni őket, ahogy játszanak.
Ezen kívül Ő jobb a logisztikában, könnyebben beosztja a feladatokat, hatékonyabban és legfőképpen nyugodtabban oldja meg őket. A váratlan helyzetekben, amikor pánikolni kezdenék, mindig tudja, hogyan nyugtasson meg.”
Van valami, amit másképp csinálnál?
„Van! Novemberben költöztünk át egy 55 négyzetméteres lakásba, és decemberben kiderült, hogy terhes vagyok. Ha előre tudom, akkor biztosan nem költözünk be egy ilyen kicsi helyre – főleg ikrekkel -, hanem rögtön már egy nagyobb lakásba mentünk volna.
Valamint a kezdeti időszakban, amikor a fiúk sokat sírtak és nagyon szerettem volna segíteni, de nem tudtam, akkor gyakran elvesztettem a türelmemet, amit utólag már nagyon bánok. Most már másképp csinálnám.”
Mit tanácsolnál a leendő ikres szülőknek?
„Nyugi, nyugi, nyugi! Nem szabad pánikolni. Humorral kell az ikres kihívásokhoz állni, és akkor minden rendben lesz!”
Fotó: Adrienn Viszmeg
