Érezted már, hogy a szégyentől szíved szerint az asztal alá bújnál? Majd érezted a felismerés, az önszeretet és az újjászületés mindent elsöprő erejét? Na, most egy ilyen történet következik.
Előzmények
2022. április 9. micsoda nagy nap ez a mai! Megjelent az első podcast Velünk, a Mental Team-mel. Úristen el sem hiszem! A mi víziónk – ami pár hónapja csak beszédtéma volt – valósággá vált és az utóbbi hetek jobbnál jobb visszajelzéseit egy igazán menő anyukáknak szóló online magazin (gondolom már kitaláltátok, hogy melyik lehet az) is érdekesnek találta, ezért egy interjú is készült Velünk. Woooow! Határ a csillagos ég! Elepedve vártam a mai napot, szóltam a családomnak, hogy figyeljék nagyon az oldalt, mert ma bizony nagy dolog fog történni!
Csak egy bökkenőre nem számítottam: az én kedves Mental Teames csapattársaim – akiket amúgy nagyon szeretek – egy olyan fotót küldtek át a magazinnak (pont az újjászületés workshopunkról), amin úgy nézek ki, mint egy töltött hús, vagy nem is. Inkább, mint egy sült oldalas. Atyaég! (vagy „ohh szent mangalicaháj” – ahogy a Szex és New Yorkban felkiáltott Samanta barátja, mikor hosszú idő után meglátta őt és azt, hogy felszedett néhány kilót). Gondoltam magamban! Na, most aztán mindenki meglátja, hogy 20 kg-t híztam az elmúlt években (nem mintha amúgy ez bárkinek, akivel az elmúlt 5 évben találkoztam ne tűnt volna fel és amúgy is folyton magyarázkodnom kell az idegen embereknek, hogy „nem köszönöm, nagyon kedves, nem kell átadni a helyet, nem várok kisbabát”), de akkor is! Hogy kerülhetett ez a kép a mi nagyon menő podcastunk alá? Mi lesz most Velem??
Teljes megsemmisülés…
Miközben tétlenül jártam fel és alá, az örömöm és a büszkeségem helyét átvette a szégyen. Azonnal az okokat kezdtem fejtegetni. Mi juttatott ebbe a helyzetbe engem? Hogy lehet, hogy én – az amúgy korábban csinosnak mondható, -20 kg-val kevesebb, magassarkúban és tökéletes sminkben járó nő – 20 kg-t magára szedett és még csak nem is tesz ellene?
A válaszra azonban nem kellett sokat várni, azonnal megérkezett és nagyon rövid: ÖNSAJNÁLAT. A minap a polcról leesett (micsoda „véletlen”) egy önismereti könyv, ami na mit gondoltok hol nyílt ki? Az önsajnálatnál. Hogy mekkora kárt okoz ez az érzés és milyen erős mentális gondok gyökere ez és mennyire pusztító dolog, sőt Atyaég, még a depresszió kiváltó oka is lehet. Akkor zavartan becsuktam a könyvet, gondolván, hogy „jó, majd ránézek, hogy ez miért történt”, de most nem érek rá, mert rohannom kell az oviba. Hát nem kellett sokat várni erre a pillanatra, csupán április 9-ig.
Szóval önsajnálat…
- Sajnálom magam, mert 5 éve, mikor anyuka lettem 1 szempillantás alatt megváltozott az életem és semmi nem maradt belőlem. Belőlem, a tűsarkús, sminkes lányból. Semmi. Még nyomokban sem. Sajnálom magam, mert 5 éve a 2 picurkámmal éjszakázom és elegem van abból, hogy bezzeg másnak a gyereke alszik, az enyémek nem, így is persze csak én járhatok. Nyilván. Biztos valamit elrontok. És amúgy is más bírja 4 óra alvással is és közben pörög egész nap, semmi baja (ahogy ezt oly sokszor megkaptam az én csodálatos, megértő szűk környezetemtől).
- Sajnálom magam, mert úgy érzem, az életem egy 0-24 órás szolgálat, mint a Mancsőrjáratban: folyton szolgálok, fülelek, megmentem a világot és még egy nagy levegőt venni sincs időm… és amikor az amúgy sajnos méltatlanul elhanyagolt barátaimnak próbálom sorolni, úgy látom értik, de mégsem. És végülis nem is elvárható.
- Sajnálom magam, mert félek, hogy soha többé nem kapom vissza önmagam és már csak egy éjjel-nappal működő „anyaszolgálórobot” maradok, aki folyton mások igényeit elégíti ki, aki zsonglőrködik az élete összes területén és pattog az állandó megfelelési kényszertől mindig, mindenhol, mindenki felé (amit természetesen magamnak generálok… tudom, nyilván, most emiatt is bűntudatom van és amúgy sajnálom magam, mert milyen jó annak, aki laza, bezzeg nekem aztán mindig mindentől bűntudatom van.)
- Sajnálom magam, mert, mint tudjuk: „Mama Hotel is always open” (a férjemtől kaptam is egy ilyen táblát ajándékba, ez nem vicc)
- Sajnálom magam, mert én a szüléseim után 6 héttel nemhogy az edzésen nem tudtam gondolkodni, de folyton csak azon járt az eszem, hogy mikor nyit ki az Aldi (ezúton tájékoztatlak, hogy ez az írás termékmegjelenítést tartalmaz) és vehetem meg a frissen sült csokis croissant, ami ugyebár az egyetlen életben tartó eszközöm. És Úristen amúgy is az Aldiban a legfinomabb, és ha most nem veszek rögtön kettőt, ki tudja holnap lesz-e?
- Sajnálom magam, mert soha, sehol, senki nem mondta, hogy ez az egész ilyen piszok nehéz lesz (na jó, az unokatesóm mondta a kislányom születése előtt egy héttel, hogy olyan lesz a szülőség, mintha egy helikopterből kidobtak volna térkép, telefon és GPS nélkül és így találj ki a dzsungelből. Ezúton is köszönöm Viknek, hogy a 39. héten ezt jelezte felém).
Sajnálom magam, mert az elmúlt 5 évben az étkezés számít az egyetlen intim, stabilitást, boldogságot és békét adó kapcsolódásnak magammal.
(Akik most itt ezen a ponton elbizonytalanodtak, azoknak a kételkedőknek jegyzem meg, hogy amúgy imádom a gyerekeimet és nem cserélném el őket semmiért! Kikészítenek, de olyan CSODÁLATOSAK).
Újjászületés
Viszont… ma, 2022. április 9-én egy csodás felismeréssel lettem gazdagabb: az első workshopunk a Mental Team színeiben az újjászületésről szólt. Arról, hogy az újjászületés sosem egy hely, hanem egy gondolkodásmód. Arról, hogy az újjászületés sosem történhet erőből és haragból, csakis akkor, ha az új megérik, akkor dobhatjuk le a régi bőrünket és csak akkor csinálhatunk valódi forradalmat, amikor a „víz is felforr” (na az enyém ma a kép láttán jól felforrt). Arról, hogy mindenkinek az életében lehetnek olyan pontok, amikor szükséges a megújulás. Ezeket a sorokat én magam szerkesztettem egy prezentációba és mondtam el a közönségünknek és kérdeztem őket, vajon kinek mit jelent az újjászületés? Már akkor is éreztem az előszelét, éreztem, hogy nekem (is) szól, de mára az egész mondanivaló megérkezett. Nekem ez a podcast az újjászületés.
Eljött a pont.
Az önsajnálatot végre fel kell (szeretném) váltania a valódi önszeretetnek, ami nem s.o.s. diétákról és kétségbeesett kapkodásokról kell szóljon, hogy egy fotón így, vagy úgy nézzek ki. Nem az erőlködésből jövő, izzadsággal járó önmegtartóztatásáról kell szóljon, mivel elméletben már úgyis nagyon jól tudom mit kellene csinálnom, ezért gyötröm magam, hogy ugyan már, akkor miért nem csinálom?
Arról az önszeretetről beszélek, ami nem az evés adta pillanatnyi boldogságból kap kielégülést, hanem abból a gondoskodásból, hogy úgy bánok a testemmel, ahogy az számára valóban a legegészségesebb és a legjobb.
Hiszen, ha valakit nagyon szeretünk, arról a legeslegjobban gondoskodunk. És az nem mindig azt jelenti, hogy teletömjük crossant-nal, hanem annyira szeretjük, hogy azt adjuk neki, ami számára a legjobb. És ezt meg is hálálja.
Szóval én ma 2022. április 9.-én (na jó, valójában 2022. április 10.-én, mivel még ma megettem anyukám házilag gyúrt krumplistésztáját és amúgy is ezt a bejegyzést 0:22-kor készítettem el, szóval ez már április 10., így gyorsan fel is mentem magam a bűntudat alól) a valódi, igazi, szívbéli és mélyről jövő önszeretetet választom, mert a legjobbat szeretném Magamnak! …és nem csak a gyermekeimnek, a férjemnek, a családomnak, a munkatársaimnak, a barátaimnak, a szomszédaimnak és mindenkinek az egész mindenséges világon, hanem MAGAMNAK!
Ha pedig másért nem, hát egy dologért nagyon megéri: a jövő évi következő újjászületés workshop után majd az a Lucza Dia lesz a fotón, aki ugyan már nem fog magassarkúban és topsminkben járni, de nem kell megkérnie a Mental Teames csapattársait, hogy „legközelebb légyszi lányok azért szóljatok nekem is mielőtt átküldtök egy fotót, amin én is rajta vagyok”. Ha pedig mégis, akkor jobb, ha több önismereti előadást nem tartok?.
Ps.: azért megjegyezném, hogy ne csak mindent az önsajnálat rovására írjunk, amúgy az életet igenlő, enni imádó, nagyon hedonista alkat vagyok! Mert bizony vannak, akik nem szeretnek enni és azt csak a létfenntartás szükséges rossz velejárójának tartják (tényleg van ilyen, én ismerem, nem csak hallottam róla egy ismerősöm ismerősétől). Szóval így jártam?.
Az ominózus podcast-ot, pedig itt meghallgathatod.
Kiemelt kép: unplash.com
