Szöllőssy Annát faggattuk a fermentálás titkairól. Ezt a szuper, fermentált gyömbéres sárgarépa receptet is tőle kaptuk.

Hozzávalók:
  • 5-6 db sárgarépa,
  • egy hüvelykujjnyi gyömbér,
  • egy fél teáskanál csilipehely,
  • 1 l víz,
  • 1 evőkanál só
Elkészítés
  1. Forraljuk fel a vizet, ha felforrt zárjuk el, keverjünk bele 1 ek. (kb. 20 g) sót.
  2. Tisztítsuk meg a répát, vágjuk hasábokra. A gyömbért is tisztítsuk meg, vágjuk vékony karikákra.
  3. Egy akkora üvegbe, amibe belefér a répa-gyömbér, szórjuk bele a csilipelyhet, majd rá a répát, gyömbért, és öntsük fel a kihűlt sós vízzel egészen, 1 cm maradjon az üveg nyaka alatt.
  4. Ellenőrizzük, hogy az üveg kupakja jól zár, és húzzuk rá. Tegyük az üveget közvetlen napfénytől védett helyre, ahol 18-22 fok között van a hőmérséklet.
  5. Tegyünk alá tálat vagy tálcát, mert az intenzív gázképződés miatt az első napokban „kifuthat”. Naponta nézegessük, figyeljük a buborékokat, amik minden mozdításra felszállnak. Ami kifolyik, töröljük fel, de ne nyitogassuk az üveget.
  6. Innentől már csak türelemre van szükség, A buborékok egy hét után elcsendesednek, a víz opálossá válik. 2-3 hét után bonthatjuk is ki, utána tartsuk hűtőben.
  7. Fogyasszuk örömmel a legfinomabb fermentált gyömbéres sárgarépát!

Ha tetszett a recept, akkor böngészd tovább a Már megint a konyhában rovatunkat, vagy tudj meg többet a fermentálásról!


Fotó: Andi