Anya, folyik az orrom. Anya, kiszakadt a harisnyám. Anya, azt mondta Zsolti, hogy csúnya vagyok. Drágám, mi lesz a vacsora? Kislányom, mit vegyek az unokáimnak? …
Mindenki hozzád szalad, ha van bármi baj, igaz? Ez persze érthető, mert az anyák a család közepe. Ez nem túlképzelés, gyakorlati tapasztalat. És rendben is van, amíg mi frankón zsonglőrködünk az ezer szerepünk között.
De kell egy olyan kapcsolódás, ahol mi is egyenrangúak vagyunk. Akivel vállt vállnak vetve tudunk haladni. Aki nem a férjünk. Kell valaki, aki a külső támaszod.
Ha még nincs, hát most legyen. Miért? Mert lehet, hogy végre meg kellene tanulnunk segítséget kérni és nyújtani. Egymásnak főzni, vigyázni egymás gyerekeire. Lehetőséget adni, hogy a másiknak legyen szexuális élete. Tudjon valaki tanulni az összes gyerekkel, amíg Te főzöl. Vagy nem tanulni, hanem kirándulni, hogy meg ne makkanjanak azok a gyerekek. Vagy egyszerűen csak ott lenni egymásnak a vonal másik végén, és hagyni hogy az a napi 7000 szó békésen vagy haragosan, de kiguruljon a szánkon.
Most van itt az idő. Ne akarjunk mindent mi megoldani, nem lehet.
Photo by Samantha Garrote from Pexels