Nézem a lányokat, milyen szuper dolgokat írnak, ők hogyan tudnak a mindennapokban is tenni a környezetvédelemért… Mindig csodáltam az ilyen embereket, tényleg, őszintén… Én igyekszem, de nehezen találok megvalósíthatónak sok mindent…

Ki vagy? 

Anyuka, feleség, jógaoktató, futó, gazdi

Mi az, ami már megy?
A szelektív hulladékgyűjtés, ami azért elég jól működik (jó, jó, azóta nehéz a konyhában elférni, mert külön van mindegyik szelektív zsák. A 18 éves fiam feladata (lenne), hogy levigye a szelektív és egyéb hulladékot az abba való kukába, de mivel érettségire készül, ez sajnos nem történik meg mindennap. 🙂 Elnézzük neki.

És persze próbálkozom egyéb dolgokkal is:

– hybrid autóm van (8 éves és remekül működünk még mindig együtt, és tényleg keveset fogyaszt) – itt a kertvárosban, ahol lakunk, többnyire autóval járok (vagy futok, ugye), de ha be kell mennem a városba, akkor általában inkább tömegközlekedéssel megyek (Covid-időszakot leszámítva), mert a városban egyrészt reménytelen haladni és parkolni, másrészt mert a tömegközlekedés gyorsabb, egyszerűbb és környezetkímélőbb megoldás. 

– amennyire lehet, tudatosan vásárolok, helyi termelők termékeit igyekszem megvenni, főleg szezonális zöldséget, gyümölcsöt 

– kulacs használat: a Covid-helyzet segített abban, hogy rájöjjek, sok dologra nincs is szükségünk… Most eleve kevesebb dolgot veszek (ruhát, cipőt és sminktermékeket például minek, úgyse megyünk sehova, ha-ha ? ) -egyébként meg ha igen – korábban legalábbis – szoktunk használt ruhát is venni, a lányok imádnak turiba járni, sőt, a nagylányom elkunyerálta a nagyik régi, fiatalkori ruháit, amik ott porosodtak a szekrényben, és csodásan mutatnak rajta…

– általában meglévő táskát, vászonzacskót viszek magammal a vásárláshoz, hogy ne kelljen ott vennem. Oké, ezeket nem a kinőtt ruháinkból varrtam, hanem vettem, viszont mindig újra használom őket (bár így is eltűnnek időnként).

-Több vegán és bio és újrahasznosított terméket használok. Egyébként is allergiás a bőröm, nem is nagyon bír mást, mint a teljesen természetes, vagy bio termékeket, kozmetikumokat, így ez többnyire tiszta sor. De a tisztítószerekből is többnyire öko/bio/környezetkímélő termékeket veszek, mert túl azon, hogy ezek nem mérgezik az élővilágot, nekem se mindegy, hogy vegyszereket vagy természetes anyagokat használok, mit lélegzem/lélegzünk be, mi ér a bőrünkhöz.

– Kutyakakit mindig összeszedjük, spéci újrahasznosított, zöld színű ÉS… nem fogjátok elhinni… levendulaillatú zacsiban! Hát nagyon nem mindegy, mit kell cipelni a kezünkben néha 1 órán keresztül, amíg kukához nem érünk, ugye…

És ha már kuyakaki, akkor persze az előzmény… Azt hiszem, végül is az egyik legjobb dolog, amit tehettem a Föld védelméért, az, hogy mentett kutyánk lett. Lolka az igazi zöld kutya!

Mi az, ami még tervben van? 
– tudom, ezen kéne változtatni, de időnként szeretünk ásványvizet inni, kamasz gyermekeim meg kólát is, juj,  ezeket viszont visszaváltható üveges kiszerelésben rendeljük. Át kellene gondolni egy víztisztító berendezést, igen…

– néha főzök fagyasztott termékekből, sőt, időnként használok konzerv vagy félkész terméket is, sőt, szoktunk ételt is rendelni, házhozszállítással… És nincs is lelkiismeret-furdalásom emiatt, mert időnként be kell áldozni valamit. Dolgozó anyuka, örökké éhes kamaszok, gyakorlatilag 1 éve itthon mindenki… Hát ki bírja ezt?? Ráadásul támogatjuk is így a kedvenc éttermeket. Viszont a házhozszállításra rendelt ételek néha műanyag dobozban érkeznek, na, az nagyon bosszantó. Elmosom a legtöbbet (jól jönnek majd, amikor a nagyi szeretne nekünk csomagolni egy kis útravalót), de azért van, amit ki kell dobni, persze legalább a szelektívbe. Mégis, azért kevesebbet kellene rendelni, vagy legalább olyan helyről (és az is van pár), ahol újrahasznosítható anyagból van a csomagolás.

Kedvenc márkák/boltok?

Én inkább kedvenc beszerzési helyeket mondanék:  Nekedterem, Kifli, DM 

Kedvenc megoldások? 

Mosogatógép… Na, jó, vicc nélkül… Mivel olyan nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van kertünk, próbálkozom saját zöldségek, fűszernövények termesztésével. Bár van még ezzel is sok tennivaló, és még több fajtát szeretnék a kertbe… 

Szerinted hogyan lehet belefogni a legegyszerűbben?

Kis lépésekben, legalábbis… ahogy a jógamesterem mondja, kezdd 10 százalék változással… És szép lassan majd beérik a dolog. Legyen egy elhatározás, mindenesetre…


Mi az, amit jelenleg nem tudsz megvalósítani, és miért? 
Szeretnék kevesebb húst látni a háztartásomban, de kamaszgyerekeim miatt ez egyelőre nem nagyon reális… Jó lenne lemondani olyan termékekről is, amik például pálmaolajat tartalmaznak, na de a Nutella… Ezen még kell dolgoznom, az elengedésen… És vannak dolgok, amiket készen veszek, mert nincs időm mindent magamnak termeszteni, feldolgozni, elkészíteni, összekeverni. A kényelem és az idő nagy úr, sajnos. De igyekszem… És ez a lényeg…


Mi az e havi kihívásod? 

Megszabadulni régi dolgoktól, kacatoktól. Kiválogatni, és a sok jó állapotú dolgot – ruhát, játékot, könyvet – továbbadni, elvinni, eljuttatni oda, ahol szükség van rá. Például van egy gyerekotthon, oda szoktuk eljuttatni ezeket a tárgyakat, és mindig nagyon örülnek.

Mi a legfőbb motivációd a környezettudatos életre? 

A gyerekeim jövője. És fáj látni a pusztulást. 

Máris újrahasznosítva 🙂

Fotó: Márti