Fogadj örökbe!

Mi a legjobb ellenszer a karantén okozta bezártság unalmának enyhítésére, egyáltalán, a mindennapi robot monotonitását enyhítendő? Valami, ami hatékony Covid-szorongás ellen, és az egész nap a sötét szobában kuporgó, életunt kamaszokat mozgósító és lelkesítő csodaszer? Mondjuk, egy kiskutya.


Mit tesz egy anyuka, aki miután többé-kevésbé felnevelt három gyereket, és épp beindulna a munkája, ami a Covid miatt kicsit leáll ugyan, de éppen ezért felszabadult valamennyi ideje, és ezért már álmodozik arról, hogy végre lesz energiája tanulni az ezredik vizsgára, meg futni sokat, meg jógázni, meg kipakolni a gardróbszekrényt, a tálalófiókokat, átválogatni a kinőtt gyerekruhákat, régi mesekönyveket; szóval ehelyett valami őrület szállja meg, kutyás oldalakat néz, ha van pár perce, sőt, be is jelentkezik egy border collie tenyésztőhöz (merthogy ez a fajta a vágya már régóta), hogy kiskutyát szeretne a következő alomból.

Zéró tapasztalat ugye, bár állat volt már rengeteg, hörcsög, nyúl, tengerimalac-kolónia, macska, így amikor megkérdezik, milyen kutyára gondol – munkakutya vagy hobbi célra -, a kérdést sem érti, de mivel nem is titkoltan futótársat szeretne, ezért rávágja, hobbi célra, a futás, az mi más lenne.

Később átgondolja, és a sok nyomorult, szomorú szemű, sanyarú sorsú, ketrecben tengődő, évek óta gazdára és szeretetre vágyó menhelyes kutya láttán inkább úgy dönt, fájó szívvel ugyan, de lemond a pedigrés álomkutyáról, és vállalna inkább egy mentett jószágot, idősebbet is akár, az se baj, ha nem fut.

Kutyás ismerősök próbálják lebeszélni, a kutya az jó, de hát egy soha-fel-nem-növő gyerek, gond, na, és ha már, akkor se mentett legyen, azok mind kattantak egy kicsit, szegénykék, traumásak, hoznak valamit a múltból.

Ezek után nyilván lesz kutya, mentett…

És ráír pár szervezetre, például arra, ahol Zizi van, egy négyéves kutyus, akire állítólag érdeklődő sem volt eddig, na, eddig, mert anyukának szerelem, és ír, hogy szeretné.

Nincs válasz, ahogy több másik menhelyről sem, más kutyákra, érthető, sok a dolog az állatokkal, nincs idő írogatni (bár van, ahonnan végül jön válasz, egy hónap múlva, már későn…), máshol meg túl nagy a népszerűség, és egy pillanat alatt “kel el” egy gyönyörű leadott kutyus. 

És azt is gyakran tapasztalja, olyan feltételeknek kell megfelelniük a leendő gazdiknak, ami szinte egy gyerek örökbefogadásával egyenlő, kis túlzással. Van, ahol közlik is, ő nem alkalmas a konkrétan zavarodott kutya tartására. És tényleg, kertes ház, tér, idő, de legfőképp szeretet várta volna, de hát nem, ez nem elég… Akkor ki lenne a tökéletes, kérdezné, talán akinek tapasztalata van kutyával, de hogy legyen, ha nem kapnak esélyt sem, ördögi kör.

Három gyerek már nagyjából felnőtt, boldogan (ezt állítják legalábbis), szeretetben, de egy senkinek se kellő kutyának ezt se tekintik elég referenciának. Mástól is hallja, egy macskát is szinte lehetetlenség örökbe fogadni (a jelenlegi macsek is egy ismerős nem várt szaporulatából van, és hát elvileg a cica nem panaszkodik családjára, csak lehet, szeretne néha egy kis nyugalmat, túl sok a simi).

És érthető az állatvédő szervezetek óvatossága is, hiszen naponta mentenek borzalmas körülmények közül, miközben hozzák is vissza a régi-új kutyákat olyan indokkal, hogy bepisil-bekakil, büdös, hangos (ugat!) , sokat eszik, nem eszik, játékos, nem játékos, kicsi, nagy, öreg, fiatal, beteg, harap, fura, kopog a körme a padlón, nincs rá idejük, elutaznak, elköltöznek, Holdra szállnak… És anyuka se tud semmit a kutyákról, de azért ezen megdöbben, ezen a felelőtlenségen, egy állat nem tárgy, nem lehet csak így továbbpasszolni, hát az ember a saját gyerekét is felneveli valahogy, azt se hagyja ott vagy küldi vissza a feladónak ( vagy mégis? …).

Aztán meglát az egyik menhely oldalán egy irtó cuki kiskutyát, egy baba bordert, és ugyan már nem tervezett se bordert, se babakutyát, ettől kész van, és azért az esélytelenek nyugalmával rájuk ír, érdekelné a kiskutya… Ezúttal hamar kapja is a választ, a kutya máris gazdis, várólistáról, mások már ezer éve várnak kutyára, ugye, megérti. Már nincs is meglepve, elengedi.

Egy hét múlva hívnak, hogy mégis nekem adnák a kiskutyát, mert pont ilyen sportos gazdit szeretnének neki. Tudok-e érte menni három nap múlva… Hát, akkor ez eldőlt…

Üdv, kicsi Lolka, minálunk! : ) 

Tudom, Rád vártunk…


Fotó: Tatai Civil Állatvédő Szervezet

Tags :