Mi az anyákkal vagyunk

latest posts

interjúmozdulj

Erő és Egyensúly

Xéniával arról beszélgettünk, hogyan tud ilyen jól ellavírozni az élete minden területén, és vajon mi az, amit másképp csinál, mint a hétköznapi emberek.
véleményzárva

F*CK COVID-19

Egy keserű évforduló margójára Amikor egy évvel ezelőtt kitört a pandémia, épp 8 hónapos terhes voltam a második kisfiammal. Persze, nagyon megijedtünk mindannyian, de az első karantént még nagyon szépen éltük meg. Jó volt végre sokat együtt lenni, együtt készülni

véleményzárva

Éppen most

Nem várhatjuk, hogy majd megoldják a gondjainkat. Nem fogják. Nem tudják, vagy nem akarják, vagy nem is tudnak róla, hát teljesen mindegy is. Panaszkodni tudunk. De ez most nagyon kevés lesz. Mi, anyák, nem fogjuk bírni egymás nélkül. Pedig az

lifesokszínűzárva

Digitális oktatás? Kösz, nem!

Ami biztos, hogy itt nem az lesz, mint tavaly márciustól. Sajnálom Drága Tanárok, imádott Iskolánk, ha ezzel csalódást okozok majd esetleg, de nagyon rosszul működött ez az itthoni tanulósdi már múltkor is, mindenki nagyon megszenvedte. Én, a magam részéről most

véleményzárva

Záróra

Azt mondják, hogy érdemes figyelni az életünk ismétlődő eseményeit, mert azért jönnek újra, hogy végre tanuljuk meg a leckét. Nem tudom, hogy vagytok vele, nekem anyaként folyamatosan szigorlatok vannak. Nem holmi kis témazárók… De ez az évismétléshez hasonlító országos záróra

sokszínűspirit

Anya vagyok, bombanő

Még régen, talán a második gyerek születése után olvastam egy könyvet, aminek ez volt a címe. Hogy miről szólt, már nem nagyon emlékszem, nem volt rám mély hatással. De nem is ez a lényeg, nem a tartalom, most a cím

1 158 159 160 177