Hogy néznek ki az anyakörök, és miért fontos, hogy mindenkinek legyen támogató közege? Szórád Annamáriával beszélgettünk.
Annamária szociálpedagógus, coach, képződő meseterapeuta és a MotherNature – Anyatermészet Egyesület elnökségének tagja, anyaköreinek egyik facilitátora. Puskás Noémivel együtt vezetik a MoNa anyaköröket, ahova kéthetente kedden délelőttönként online várják a kapcsolódni vágyó anyukákat.
[Ez a cikk a MotherNature – Anyatermészet Egyesület ukrán pályázatára készülő cikksorozat egyik írása. A sorozat péntekenként folytatódik.]
…
Aki már régóta jár anyakörbe tudja, milyen egy találkozó. De aki még csak barátkozik a gondolattal, annak mit mondanál, hogyan kell elképzelni ezeket az anyaköröket?
Az anyakör olyan, mint egy nappali, ahol szabadon és szükségleteid szerint tevékenykedhetsz. Sokszor térnek be hozzánk az anyák babájukkal, kisebb gyerkőcükkel. S ha éppen úgy hozza az élet, az a legtermészetesebb, hogy helye van a vigasztalásnak, szoptatásnak, táplálásnak. Vagy éppen a teregetésnek.
Ítélkezés nélkül, nyitott füllel és szívvel vagyunk jelen egymás számára. Tanácsot csak akkor adunk, ha valaki kifejezetten kéri – ilyenkor saját tapasztalatainkat osztjuk meg: mi segített nekünk az adott helyzetben.
Az AnyaTermészet Anyakör egy hely, ahol…
… mi, anyák vagyunk a középpontban. A mi élet – utazásunk, amiben hol szárnyalunk, hol megpihenünk, és néha elakadunk.
… megoszthatjuk az érzéseinket: örömeinket és kihívásainkat egyaránt.
… ahol szívből szólunk és szívből hallgatunk.
… ahol a természet bölcsességének segítségével, életszakaszaink, szerepeink folyamatos változását belső erőnkbe hívjuk.
… ahol együtt sírunk és együtt nevetünk.
Ez egy szabad, nyitott tér, ahova be lehet térni, meg lehet pihenni.
- Mother Nature-Anyatermészet Egyesület Anyakörök -
Van valami formális kerete az anyaköröknek?
Mindig van ideje a megérkezésnek: az üdvözlés után Noémi rövid gyakorlatával „lélegezzük be” magunkat a körbe, majd a nyitókörben a MotherNature kártyacsomagból húzunk közösen egy kártyát, s a kártyára reflektálva megosztjuk egymással, hogy miben vagyunk éppen, milyen gondolatokat ébreszt bennünk a kártya üzenete.
A megosztó körben az aktuális témánkról beszélgetünk, ezeket az évkör változásához, az aktuális időminőséghez választjuk. Szeptemberben a betakarítás, a tavasz óta elvégzett munkánk volt fókuszban.
Októberben azokról az értékekről beszéltünk, amiket szeretnénk magunkkal vinni a téli időszakba.
A zárókör után búcsúzunk el, itt mindenkinek lehetősége van megosztani, hogy mit visz magával a körből, mi volt az a gondolat, érzés, ami megérintette vagy különösen sokat adott az alkalmon. Ez nekünk is jó visszajelzés; és nagy öröm számunkra, amikor azt érezzük, hogy a társaink biztonságban – megtartva érzik magukat.
Ezeket a találkozókat mindig online tartjátok?
Igen, így az ország minden pontjáról van lehetőség bekapcsolódni. Sőt, az országhatárokon túl élő nők, anyák is tudnak csatlakozni hozzánk. Érkeztek a körbe már Angliából, Svájcból, a Felvidékről és Erdélyből is.
Bármikor lehet csatlakozni a körhöz, vagy csak bizonyos időszakonként?
Az Anyakörök nyitottak, bármikor be lehet kapcsolódni. A résztvevőknek évszakonként 1-1 Iránytűvel kedveskedünk; ez egy munkafüzet, amelyben a foglalkozások témáit járjuk körbe, kiegészítve az évszakokhoz kapcsolódó mesékkel, gyakorlatokkal, az időminőséghez kapcsolódó önreflexiós kérdésekkel. Így, ha valaki valamilyen oknál fogva mégsem tud jelen lenni, a munkafüzet segítségével tudja követni a folyamatunkat.
Felnőtt-, vagy gyerekmesék vannak a munkafüzetben?
A választott mesék felnőtteknek szólnak. Szeretnénk, hogy a kör ideje valóban az anyáké, nőké legyen. Hogy az ő burkaikat – s rajtuk keresztül az egész családét – erősítsük meg a megtartó, szeretetteljes és elfogadó légkörrel, amit biztosítunk számukra.
Hány éves korú gyerekek anyukáit várjátok a körbe?
A körbe járó társaink legtöbbjének kicsi – babakortól kisiskolás korig – gyerekei vannak, de bármilyen korú gyerkőccel lehet érkezni. Akkor is, ha az anya még csak a szíve alatt hordja a babáját. Ha érzi valaki a hívást, szívesen fogadjuk. Sokat segíthet a baba érkezése utáni időkben, ha van impulzus a hús-vér anyaságról, ami nem csak mosoly, ringatás és öröm; hanem vannak nehéz és megterhelő időszakok, amikor nem minden – sőt semmi nem – rózsaszín.
„az egymástól tanulás, a tapasztalatok és megélések megosztása nem csak mintát adhat, hanem megkönnyebbülést is”
Miért jó ezeket az élethelyzeteket közösségben megélni?
A laikus segítségnyújtás, a saját női – anyai – szülői példával való elöl járás nagyon jól kiegészítheti a szaksegítséget a szülők életében. Az egymástól tanulás, a tapasztalatok és megélések megosztása nem csak mintát adhat, hanem megkönnyebbülést is, hogy az egyén nincs egyedül a problémával. Ebben a sorsközösségben össze tudunk kapaszkodni, és saját utunkat is könnyebb megtalálni a szülőségben. Különösen igaz ez akkor, ha valaki teljesen más mintázatot szeretne követni, mint ahogy őt nevelték anno. Ha látunk több lehetőséget, meglelni is könnyebb azt az ösvényt, amelyen szülőként önazonosan járni tudunk. Ahány család, annyi félék vagyunk; más szükséglettel és értékrenddel. Mindannyian adhatunk valamilyen kincset a másiknak, ami őt előre viszi és viszont.
Van, amit körben nem lehet megoldani?
Fontos, hogy tudjuk, hol az a pont, ahol a laikus segítség már nem elég. Fel kell ismernünk, ha valaki sokkos, traumatizált, akár pszichotikus állapotban van, vagy depressziós. Ilyen esetben a szaksegítség kompetenciája mind a diagnózis, mind a terápia.
Egy támogató környezet abban viszont tud segíteni, hogy az érintett merjen szakemberhez fordulni. Legyen az akár mentálhigiénés segítő, pszichológus, pszichiáter.
A kör azért is segítség még, mert olyan, mint egy információs háló. Sok elérhető módszer, szakember van, itt megoszthatjuk egymással a terápiás folyamatban szerzett tapasztalatainkat is.
„olyan közösség kell az anyák és családok köré, ami megtartja őket„
Egyedül nem lehet átmenni ezen az életszakaszon?
Sok anya és család egyedül küzd meg a szülővé válás krízisével. Mi is ezt tettük, messze voltunk a családjainktól és a közeli barátoktól. Persze ez is egyfajta tapasztalás, támogattuk egymást legjobb tudásunk szerint; megküzdési stratégiáink alakultak, amiket idővel újra kellett gondolni. Mindenkinek járna segítség és támogató közösség.
Olyan közösség kell az anyák és a családok köré, ami megtartja őket. Mert amin átmennek – legyen az a várandósság, a baba születése, óvoda-, iskolakezdés, kamaszkor, vagy amikor a gyerekek elhagyják a családi fészket – azok mind normatív krízisek.
Ezek a krízisek természetes folyamatok, mindenkivel megtörténnek. Ugyanakkor nehezek.
Amikor elmeséljük egymásnak azt, amiben vagyunk – legyen az épp könnyű vagy nehéz -, rájövünk, hogy más is küzd hasonló nehézséggel. Vagy éppen ugyanolyannal. Az a felismerés, hogy „nem vagyok egyedül”, hogy tudom, hogy az adott helyzet másnak is kihívást jelent, nagyon sokat tud segíteni.
A körben könnyebb arra is rálátni, hogy nem azért nehéz egy-egy helyzet, mert nem csinálok jól valamit, nem figyeltem, elrontottam, lekéstem, defektes vagyok, hanem azért, mert ilyen a dolog természete.
Szóval, át lehet menni a kríziseken egyedül is – sőt bizonyos feladatokat, pl. a belső munkát senki nem végezheti el helyettünk – de egy támogató közösségben könnyebb megélni ezeket a nehezebb időszakokat. A 30-35-40-es kor mindenkinek nehéz ezektől függetlenül is.
De jó, hogy behozod ezt a szempontot, mert eddig a kríziseket is gyakorlatilag csak a gyerekek élethelyzete mentén vizsgáltuk. Mi történik velünk 30-40 körül?
A kb. 21-42 éves kor a lelki fejlődés ideje. 28 éves korunkig tartanak az ún. „vándor-évek”, amikor a személyiségünk kibontakozását alapozzuk meg. 28–35 éves korunk között vagyunk a „Meghalni és feltámadni” szakaszban, s 35 éves korunk körül vagyunk a legmélyebben. Egyre többször felmerül bennünk a kérdés, hogy „Ki vagyok én?” „Mi marad belőlem, ha minden szerepem lerakom?”*
Ez mindenki életében nehéz periódus. Mindenkinek másképp, de mindenkinek nehéz. Akkor is, ha nem beszélünk róla, és akkor is, ha azt írják az újságok, hogy a 40 az új 20.
Ha végiggondoljuk, hogy milyen, amikor a gyereknek fejlődési ugrása van, megláthatjuk benne a saját fejlődési mintázatunkat is. Hogy viselkedik akkor? Rosszul alszik, furán eszik, egyébként is mindig nyunnyog, nyűgös, semmi sem jó – akkor miért gondoljuk, hogy nálunk ennek másképp kellene lennie?
„egy-egy megosztással hatalmas zsákot tudunk letenni.”
Milyen igaz! Eszerint magunktól is lehetünk válságban, és erre csak rátesz egy lapáttal a családunk… Így talán még inkább indokolt nekünk nőknek, anyáknak, hogy elmondhassuk valakinek, mi történt velük, mi van bennünk. Hogy látod, a megosztás tényleg terápiás hatású?
Azzal, hogy elmondhatom, ami a szívemet nyomja, bennem is jobban letisztul a kép, jobban átlátom a helyzetem. Könnyebben megtalálom a problémám gyökerét és az ahhoz kapcsolódó szükségleteimet. Így közelebb kerülök önmagamhoz és a saját megoldásomhoz is. Az érzéseink egyfajta szeizmográfként működnek, mindig jelzik, hogy a mélyben hol van „földrengés” bennünk. Ezért nagyon fontos, hogy megéljük az érzéseinket, akkor is, ha azok nehezek. Ők a mi útjelzőink, a részeink. Egy-egy megosztással hatalmas zsákot tudunk letenni. Emellett a visszajelzések segítenek legitimálni az érzéseinket, és sokszor a történetünkhöz kapcsolódóan hangzik el az az egy mondat, ami megtart és segít felemelkedni a következő lépcsőfokra.
Ezek az „egymondatok” a női körökben gyakori vendégek.
Ha úgy érzed, hogy szükséged van egy támogató körre, de nem találsz, hozz létre bátran sajátokat. Hogyan? Ezzel folytatjuk jövő héten.
A beszélgetés a MotherNature-Anyatermészet Egyesület és MINE, Mother Centers International Network for Empowerment támogatásával valósult meg.
* Forrás: Gudrun Burghardt: Das Leben in die Hand nehmen – Arbeit an der eigenen Biographie c. könyve. Verleg Freises Geistesleben, Stuttgart 1997
Képek: MotherNature – Anyatermészet Egyesület
