Az ember várja és szereti a havat. Aztán elfelejtjük, milyen jó ez az öröm, ez a várakozás. Az önfeledtség. És aztán jön valaki, akinek a szemén keresztül újra másként láthatjuk a világot.
A hó, az olyan varázslatos… Amikor a világ meseországgá változik, fehér lesz minden, gyönyörű, hangtalan békesség, tisztaság és nyugalom. Ez a hóember, hóangyal, a Hókirálynő, Narnia, Andersen, Amundsen, Jégvarázs, Jégkorszak és a Mikulás ideje, és nem baj, hogy már rég elmúlt a karácsony, a télhez ez is hozzátartozik, nem csak a fagy meg a szürkeség meg a lehangoltság; és ami jár, az jár; és akkor még ott a síelés, meg a szánkózás… Na igen, például szánkóval menni az oviba überelhetetlen…
Amíg kicsi az ember, még csoda minden, és a hó tényleg mindent visz, kezeslábasban kis golyók gurulnak a domboldalon, tele lesz mindenük fehér csillagokkal, és ugyanolyan nehéz hazavonszolni őket az átázott ruhában, mint amikor nyáron a Balatonból kell kiparancsolni a már lila szájú népséget.
Aztán elfelejtjük, és a kezdeti “de szép!” után többnyire csak bosszankodunk, hogy megint le kell takarítani a havat az autóról, meg a járdáról, és csúszik minden.
Itt van viszont a legfiatalabb családtag, aki eksztázisba kerül ettől a pompás játéktól, amit még sose látott, belerohan a hóba, fekete árnyék a fehér tájban… Belegabalyodik, meghempergőzik, üldözi, harcol, harapja, kaparja, morog, őrülten rohan keresztül-kasul a kerten át, körbe-körbe, se hall-se lát, hiába is szólongatnám, és ezért kicsit irigylem, igen, így kéne ezt. Így, rácsodálkozni, örülni, belefeledkezni, kikapcsolni, mindent hagyni, elfelejteni, eltávolodni; átadni magad, és csak benne lenni, a varázslatban, a mostban, a hófehér, néma pillanatban… átélni, minden porcikáddal… és hagyom, hát csak hadd élvezze, és olyan mókás látvány, meg a jókedv egyébként is ragadós, hát egyre csak nevetek, felszabadultan, mintha ott gurulnék én is, és gyerek vagyok meg kiskutya vagyok, és már úgy nevetek, hogy kicsordul a könnyem, és érzem, hogy kimelegszem és átmelegszem, és a felnőtt lét évek alatt rámfagyott rétegei szépen lassan leválnak és belehullanak a mindent befedő, tiszta hóba.
