Viszlát, Január!

Köszönjük a felfedezéseket, amiket kaptunk, ebben a csendes, befelé forduló, időnként szomorkás hónapban.

Rájöttünk, hogy az ünnepek után anyaként felborulunk a fáradtságtól, hát ideje ezt a hónapot arra szánni, hogy feltöltsük magunkat. Megpróbáltunk egyet fordítani, és azt mondtuk, hogy ez legyen egy Jutalomhónap. Magunkra húztuk a takarót, ha csak képletesen is, hogy még ne akarjunk világot megváltani vagy mindenkinek jót tenni. Magunkat, mint családunk magját kell először megölelni, megszeretgetni, megöntözni, hogy aztán szépen beleérve ebbe a békés csendbe, mindenkit magunk köré tudjunk majd ölelni.

És mennyi kérdés, ami nyitva van még. Hogy miért vagyunk ennyire kimerültek? Vajon mi lappang a kollektívben, ami ólmos fáradtságot húz az anyák mindennapjaira? Vajon mik azok az egyéni és közös lépések, amikkel tehetünk ez ellen, vagy ennek felderítéséért? Vajon mi hol szabotáljuk saját boldogulásunkat, saját boldogságunkat? Vajon ebben az akadályoztatásban mekkora rész a miénk és mekkora a külső vagy hozott elvárás? Miért nem adunk olyan könnyen engedélyt magunknak arra, hogy bizony pihenjünk, töltődjünk, mozduljunk, jól legyünk?

Viszlát, Január, köszönjük a kincseket és a kérdéseket. Jövőre, Veled, ugyanitt.

_{Photo by Darius Krause from Pexels}