Az az igazság, hogy nagyon boldog vagyok attól, hogy egyre több szó esik a gyermekágyról. Mindenhol, így nálunk is. Gulyás Gyöngyvér gyermekágyas dúla érkezésével régi vágyam teljesült: elindult a gyermekágy rovatunk. Emellett egyre nagyobb teret hódít, szinte már divat a slow is. De hogy jön össze ez a kettő? Miért fontos a slow szemlélet a gyermekágyban? Erről beszélgettünk.

A honlapod címe is ez: Slow Gyermekágy. Miért ilyen kiemelt jelentőségű a slow szemlélet a gyermekágy kapcsán?

A természet arra találta ki ezt a pár hetet a kisbaba érkezése után, hogy megtörténhessen a gyógyulás, az egymásra hangolódás, a megérkezés. Ez pedig csak akkor lehet zavartalan, ha visszaveszünk abból az eszeveszett tempóból, amiben egyébként manapság mind élünk és lelassítunk kicsit.

Szóval a természet ritmusa az elsődleges?

Gulyás Gyöngyvér – Slow Gyermekágy

A ritmus, amihez igazodni kell, a baba ritmusa. Ők még tisztán érkeznek, nem fertőződtek meg a 21. századdal. A gyermekágyban az újszülötthöz való lelassulásnak kellene megtörténnie. Ekkor tudunk együtt rezegni a babával, figyelni, hogy ki is az, aki megérkezett hozzánk és milyen igényei vannak. Egy nonverbális jelekből álló nyelvezetet kellene megtanulnunk, hogy értsük a babánkat. Nem ehhez vagyunk szokva, hanem a sok beszédhez és a ránk zúduló információhoz. Természetes, hogy nekünk is időre és térre van szükségünk ahhoz, hogy áthangoljuk magunkat. Egy kisbaba érkezésével megtanulhatunk a kifelé helyett befelé fordulni és jelen lenni. Ha ez sikerül, akkor csodát tapasztalhatunk meg.

A másik ritmus, amire ilyenkor figyelnünk kell, az anyai test ritmusa. Ha el tudjuk engedni az elvárásokat, a feladatokat, a külvilág zaját, akkor meghallhatjuk, hogy a testünk is azt üzeni: most regenerálódásra van szükségem, a szerveimnek vissza kell rendeződniük, a szöveteim újjáépülnek, sok pihenésre és táplálásra vágyom.

“Egy kisbaba érkezésével megtanulhatunk a kifelé helyett befelé fordulni és jelen lenni.”

Mi mindennel fertőzött meg minket a 21. század?

Túl sok az az inger, a kötelezettség, túl sok a választási lehetőség, és túl sok az elvárás. Ezek könnyen kipukkasztják az oxitocinfelhőt, azt a fajta minőséget, ami alapvetően a gyermekágy sajátja. Hozzá vagyunk szokva ezekhez a stresszingerekhez, de ezek mind az oxitocintermelés ellen hatnak, pedig ez a hormon felelős a kötődés kialakulásáért is. A szervezetünk igyekszik segíteni, a baba születésekor és a gyermekágy alatt csúcsra járatja az oxitocintermelést. Ez segíti a kötődést, a tejtermelést, a sebgyógyulást, csökkenti a fájdalmat és a szorongást. Elősegíti azt, hogy empatikusabbá váljunk, hogy jobban bírjuk a monotonitást és támogatja például a társas támasz nyújtásának, illetve elfogadásának képességét is.

“A sok külső inger és elvárás könnyen elvonja a figyelmünket saját belső hangunkról és anyai ösztöneinkről.”

A sok külső inger (akár a túl sok anyukás Facebook-csoport), a rengeteg vélt vagy valós elvárás, amit manapság magunkkal és a babával szemben is támasztunk anyaként, könnyen elvonja a figyelmünket saját belső hangunkról és anyai ösztöneinkről. Holott az egésznek az a kulcsa, hogy megfigyelem a gyermekemet. Nem várom el, hogy ennyit vagy annyit aludjon, hogy hány millilitert egyen, hanem csak kíváncsian és nyitottan, nyugalomban figyelem. Így szépen lassan, a gyermekágy hetei alatt megtanulom értelmezni a jeleit, megtörténik az egymásra hangolódás. Így lehetnek sokkal gördülékenyebbek és örömteliek a közös napok.
De idő kell ahhoz, hogy „megtanuljuk” a saját kisbabánkat. Meg kell szokni, bele kell jönni, mert a megszületés nagy változás a babának, a szülővé válás pedig nagyon nagy változás az anyának és az apának is. Nem csak az első kisbaba érkezésekor. Ezért azt mondjuk, hogy a gyermekágy megálló két fejezet között. Egy átmeneti szakasz, amikor szépen lassan megszokjuk az új felállást.

“…csak kíváncsian és nyitottan, nyugalomban figyelem (a kisbabát), és szépen lassan, a gyermekágy hetei alatt megtanulom értelmezni a jeleit…”

Akklimatizálódnunk kell?

Abszolút. Gondoljunk bele a baba szempontjából! Számára szinte minden megváltozott: a mamája hasában folyamatosan félhomályban élt, mindig mozgásban és ölelésben volt, egy vizes közegben úszkálhatott, ahol állandó volt a hőmérséklet és folyamatos a táplálék… A születésével ebből szinte semmi nem maradt, mindenhez egyesével hozzá kell szoknia, akklimatizálódnia kell a kinti világhoz. Azzal tudjuk őt ebben a folyamatban segíteni, ha a fentieket megpróbáljuk továbbra is, amennyire lehet, biztosítani számára. Ez nagyon sok testkontaktust, ölelést, hordozást (gyermekágy alatt a hordozó személy lehetőleg ne az édesanya legyen!) és igény szerinti táplálást jelent. Be kell látni, hogy ha ezt szeretnénk nyújtani a babánknak, akkor eleinte kevés hely marad a külvilág számára. S a szülőknek is akklimatizálódniuk kell. Előtte egészen más életük, életünk volt.

Ez tényleg így van, derült égből érkezik az új világ. Szerinted ez miért van?

Korábban megszokhattuk, hogy ha bizonyos dolgokat megcsinálunk, annak lesz eredménye. Tudtuk hatékonyan működtetni a napjainkat. Na, ez a gyermekágy alatt nincs így. Ez többnyire meglepetésként éri az embereket az első baba megszületésekor, mert keveseknek jut figyelme arra, hogy azon is gondolkodjanak, mi lesz az szülés után. Kevés felkészítőn esik szó arról, hogy a baba érkezésével tényleg minden megváltozik. Más lesz a ritmus, mások a mértékegységek, szinte semmi nem mérhető úgy, mint a korábbi élethelyzetben. És nem könnyű átállni fejben, ezt saját tapasztalatból is tudom. Egy egészen radikálisnak érződő mentális fordulat szükséges ilyenkor, hogy valóban meg tudjunk érkezni a gyermekágyas élethelyzetbe. Erről keveset is beszélünk.

“A baba érkezésével tényleg minden megváltozik.”

Ráadásul egy új, egészen más nyelvet is meg kell tanulniuk a szülőknek. De a jó hír az, hogy a természet a javunkra játszik: az oxitocin is segíti ezt a lelassulást és a monotóniatűrést. Mert bizony monotonnak tűnhetnek azok a napok, amikor csak szoptatás, böfiztetés, altatás, pelenkacsere váltogatják egymást.

Szerinted mi segíti át a szülőket ezeken a monoton napokon? Én időnként azt éreztem, hogy becsavarodok…

A test által termelt oxitocin és az anyák agyában végbemenő változások is segítenek abban, hogy elégedettek tudjunk lenni ezzel a helyzettel, hogy jobban benne legyünk a pillanatban. Ennek köszönhetően jobban rá tudunk hangolódni a baba érzéseire, hiszen csak így érthetjük meg, hogy mit szeretne kifejezni. Ha valaha is kacérkodtunk a mindfulness elsajátításával vagy gyakorlásával, egy újszülött hatalmas segítség ebben. Jó lenne, ha ilyenkor kevesebb lenne a feladat, a táblázat, kötelező orvosi vizsgálat és elvárás az anyák életében, hogy ne vonják el őket a gyermekágynak ettől a lényegi részétől.

A másik, ami segít, az a társas támasz. Ez azt jelenti, hogy nem hagyjuk magára hosszú napokra az anyát ezekkel a véget nem érő feladatokkal, hanem finoman, nem tolakodóan, de jelen vagyunk a számára. Szükség van a Falura, az apára, a családra, a barátokra és anyatársakra, hogy a támogatásukkal könnyebb legyen belerázódni ebbe az új élethelyzetbe.

A gyermekágyas dúla igazi támasz tud lenni a szülés utáni hetekben.

Ahogy elmagyarázod, teljesen logikus, mondhatni természetes. És mégis széthajtjuk magunkat még gyermekágy alatt is… Legalábbis sokan. Ezt miért csináljuk szinte tudattalanul, reflexszerűen? Bizonyítani akarunk valamit? Versenyzünk? Vagy nem tudunk lejönni a stresszfüggőségünkről?

Pont így, ahogy mondod. Ha minőségek szintjén nézem – nő és férfi, jin és jang -, akkor jól látszik, hogy a mai világ abszolút a férfi minőségeket értékeli. Az kap elismerést, ha valami gyors, sziporkázó, meleg, fényes, tüzes, eredményes, erős és mérhető. Ez alól a szemlélet alól mi nőként sem tudjuk kivonni magunkat. Így nagyon nehéz elégedettnek lennünk, amikor az egész napunk egy másik – ilyen mércével – nehezen mérhető dimenzióban van. Hiszen kívülről nézve semmi mást nem csináltunk, mint babáztunk, feküdtünk és megettük, amit főztek nekünk. Annyira távol áll attól, amiben korábban voltunk…

“Kívülről nézve semmi mást nem csináltunk, mint babáztunk, feküdtünk és megettük, amit főztek nekünk.”

Lehet, hogy kellene egy pipálós tábla, amiben az a nap számít, amit tényleg fekvéssel töltöttünk…

Biztos vagyok benne, hogy lenne, akinek ez segítene. Gyermekágyas dúlaként azt tapasztalom, hogy érdemes megvilágítani, mi minden történik, amikor „csak” fekszünk, „csak” babázunk. Mennyit tettünk ezzel a kisbabánk „fejlődéséért” és mennyi minden zajlott le közben a testünkben. Hagyni kell a természetet tenni a dolgát. A Hortobágyi Andival készült podcastben hangzott el, hogy a természet elvégzi a regeneráció nagy részét, csak nem kellene ellene menni. Márpedig, ha talpon vagyunk, a gravitáció ellene megy.

Ezért is gyermekÁGY…

Igen. Különösen az első hetekben az a jó, ha az anyuka sokat van vízszintesben – a szövetek és izmok is vissza tudnak rendeződni. Kerülni kéne minden megerőltetést a teljes gyermekágy alatt, akkor is, ha egyébként jól érezzük magunkat a bőrünkben. Persze tudom, ilyenkor a legnehezebb nyugton maradni.
Gyakran mesélik az anyák, hogy amikor már elmúlóban volt a vérzésük, és elkezdtek jobban tevékenykedni, újra friss, erős vérzést tapasztaltak. Ilyenkor a bábák és mi dúlák is az mondjuk nekik, hogy így jelzi a test, hogy ez még sok volt.
Sajnos, ha azt látjuk, hogy valaki gyorsan erős próbál lenni, és erejét megfeszítve, szülés után két héttel, két gyereket magára kötve intézi a dolgait, akkor még mindig inkább elismerően bólogatunk, hogy mekkora hős, semmint hogy odalépnénk megkérdezni, miben segíthetünk.

(Szünet, hallgatunk egy kicsit…)

Erről a csendről jutott az eszembe valami fontos. A segítő beszélgetések tanfolyamon is, ahova járok, azt tanuljuk, hogy ha tartjuk a teret, van idő, és elfogadjuk azt, hogy létezik termékeny csend, akkor tényleg megszületnek a saját válaszok! Ugyanez van a baba gondozásánál is. Ha van idő és tér hangolódni, próbálkozni, hibázni, akkor a szülők rá fognak találni a saját megoldásaikra, ahelyett, hogy a szomszéd néni vagy a nagymama tanácsaitól várnák az instant megoldást. És ez iszonyú fontos abból a szempontból, hogy kompetens szülőnek érezzük magunkat.
De ha egy napon belül jön három látogató, el kell menni a védőnőhöz és még a boltba is, akkor ez hogyan tudna megtörténni?

“Ha tartjuk a teret, van idő, és elfogadjuk azt, hogy létezik termékeny csend, akkor tényleg megszületnek a saját válaszok.”

Magyarul a gyermekágy az a tér és idő, amikor a saját anyai varázserőnk meg tud érkezni?

Szebben nem is mondhattad volna. (És egyébként az apai ráhangolódásról és varázserőről se feledkezzünk meg!)
Jó lenne, ha az egész gyermekágyra egy igazi, csillogó lehetőségként tudnánk tekinteni – mind az anya felépülése, a baba megérkezése, a családdá válás szempontjából. Egy olyan lehetőségre, amit érdemes megragadni. A maga természetes, mondhatni slow ritmusában.