Mi az anyákkal vagyunk

latest posts

live

Négy gyerek mellett is kreatívan

life

Anya-maraton

A krónikus fáradtság nagyon alattomos dolog, észrevétlen kúszik be az életünkbe. Első gyerek lehet, hogy sima ügy, de a másodikkal már valószínű nem pattansz ki olyan fürgén és vidáman reggel az ágyból, miután már hetek óta szoptatod egész álló éjszaka. A többi

Feltöltődés barátnőkkel
interjúmozdulj

KanyarGO: Csavargás profi módra

Egri Kati, a KanyarGO megálmodója Egri Kati csoportos kirándulásokat szervez a Dunakanyarban. Egynapos csavargás, profi szervezéssel, Kati vezetésével. Vele olyan helyekre is eljuthatunk, melyek létezéséről eddig nem is is tudtunk. A KanyarGO egy megvalósult álom, erről beszélgettünk Katival. … Honnan

harc
vers

Az ő harcuk

Gyermekként nem értettem, mi a háború, mi értelmebár sulykoltákhát meg kell védeni az országot, meg kell hódítani, visszaszerezni, ilyesmikhazafias versek és regények és történetek És néha megdobbant a szívem, de inkább elborzadtgörögöknél és Jókainál is a főhős tiszteleg az ellensége előtt

hűsítő tippek
ÉVKÖR

Hűsítő tippek forró napokra

Amikor beköszönt az igazi, forró kánikulai napokkal tűzdelt nyár, jó, ha készen állunk, és az étrendünk is követi az évszak változásait. Az általános nyári tanácsok mellett sokat segít egészségünk és mindennapi jó közérzetünk megőrzésében az, ha az ételeinket is eszerint

rényi ádám van másik
strand

Rényi Ádám: Van másik

Az ötven körüli, sápatag asszony a létra legfelső fokán állt. Vékony, gumikesztyűs kezével benyúlt az üveg lámpabúrába, és egyesével kiszedegette a poloskák tetemeit, majd két letépett Szilvia papírtörlőbe csomagolta őket. Amikor meghallotta a csengőt, komótosan lemászott a létráról, a rovarokat

life

A relax-para: miért stresszelünk a pihenés miatt?

Még nem volt gyerekem, mikor először olvastam ezt a mondatot: Egy nő lehet fáradt, egy anya nem. Értettem, mire vonatkozik, persze hogy értettem. Ma is értem – két gyerekkel – , de még mindig nem tetszik. Miért ne lehetne fáradt

újfalusi kata
strand

Újfalusi Kata: Orosz

Ma ezzel csengettek. Orosz. Jelizaveta Ivanovna Priznic negyven is elmúlt már. Lődörögve élt. Élve lődörgött Usakovszkojeban. Tulajdonképpen egész életében a Bering-tengerre vágyott, de sosem mert elindulni. Meg félt is otthon hagyni a két köszvényes macskáját a rokonokra. Így telt el

újfalusi kata
vers

Újfalusi Kata: Egyes villamos szakaszai

Mondjak le rólad Soha igaztalanabbat Nem tudnék tenni Nincsen rajtad kívül semmi Amit ne mondanék le Ez nem a túlszámlázott Távhő szívem Ez addig Pörgeti az órát amíg hitem Megtart abban a felemelt Lábban Ahogy esténként indulok Utánad a gangon

mozduljstrand

Hámori Márti: A csodákhoz soha nincs késő

Szuper családom van, boldog vagyok... De mégis hiányzik valami... Mintha nem találnám magamat, bizonytalan vagyok, hogyan tovább...
1 78 79 80 107