A gasztropszichológia fogalma nemrég kezdett el beszivárogni a köztudatba, még ízlelgetjük a szót is, de egészen biztos, hogy olyan irányzat, amit mi, gyakorló anyukák nagyon gyorsan és könnyen a szívünkbe zárunk. És ha ez nem lenne elég, bennfentes szakértőnk is
Az egész októberi hónapunk a női körökről szólt. Nekünk nőknek szükségünk van a körökre, egyszerűen ilyen formában tudunk jól működni. És anyaként pedig még inkább szükség van ezeknek a köröknek a megtartó erejére, mert egyedül nem megy. Mindenkinek kell legalább
Amikor a hónap elején azzal indítottam, hogy Gyertek elő, női körök! akkor valami ilyesmire gondoltam. Számtalan érdekes női kört fedeztünk fel. Az én utolsó felfedezettjeim egy drámapedagógus és egy művészetterapeuta, akik összefogtak és létrehozták a saját körüket. Horváth-Meszes Bettinával és
Két édesanya, Alexandra és Zsanett, fejébe vette, hogy segít az anyák kevéske szabadidejét maximálisan kihasználni, és saját- valamint más szakemberek tudását felhasználva online, otthon elvégezhető tanfolyamokat állítottak össze a legváltozatosabb témákban. 25-30 szakember különböző kurzusait próbálhatjuk ki, rövidebb „mini” vagy