Egyre nagyobb divat az erdőfürdőzés. Nagyon érdekes, amikor egy régi szokás új szemszöget kap, hozzá egy kis keleti és nyugati hátteret, és így már sokkal könnyebben engedjük magunkhoz újra közel. Valami ilyesmi történhetett az erdőjárással is. Kívánom, hogy legyen ez
Regi időnként eltűnik a trambulinban ugrálni, visz inni a nagynak, jön a kicsi, szerez magának néhány szem ropit, Emi megnézi a még kisebbet, aki a babakocsiban alszik. Minden második mondat megszakad, hol egy gyerek, hol egy telefon miatt. Ez senkit
Egri Kati, a KanyarGO megálmodója Egri Kati csoportos kirándulásokat szervez a Dunakanyarban. Egynapos csavargás, profi szervezéssel, Kati vezetésével. Vele olyan helyekre is eljuthatunk, melyek létezéséről eddig nem is is tudtunk. A KanyarGO egy megvalósult álom, erről beszélgettünk Katival. … Honnan
A júniusi anyatöltő témánk kapcsán folyton azzal szembesülünk, hogy általában vagyunk fáradtak, idegesek. Azt gondolom, hogy ennek az okai olyan mélyen is lehetnek, hogy nem egy perc alatt megfejteni, de mindenképp érdemes elgondolkozni, hogy hol lehet elásva ez a kutya…
Ez az Anyatest Projekt egyik jelmondata. És milyen igaz! Úszva a végtelen teendők listájában hajlamosak vagyunk teherként, nyűgként tekinteni a sportra. Munka, család, háztartás, és még mozogjak is?! Hát köszi. Pedig egyszer eljön az a pont (csak ki kell várni…),
Ha mondjuk a kisgyerekes párok szexuális élete egy halványan, még éppen izzó parázs, akkor a Covid egy légmentesen záró fedő, ami mindent kiolt alatta. Tsssz és kész. Múltkor beszéltünk róla, hogy bizony nem móka-kacagás a kisgyerekes családokban a szexualitás tüzének
A szexualitás témaköre tele van tabukkal. A gyerekvállalás előtt és után is. De mivel mi az anyákkal vagyunk, szeretnénk tenni valamit az anyák szexuális életének javulásáért. Úgyhogy minden zavarunkat félretéve, felkerestünk egy szakértőt. Papp Jánossal, Kriya Tantra tanárral, a Tudatos
Maksi Mátyással, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kommunikációs vezetőjével európai környezetvédelemről beszélgettünk, és betekintést nyertünk számos környezetvédelmi kérdés kulisszái mögé. Maksi Mátyás Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a felkérésünket erre a beszélgetésre, nagyon izgalmas lesz a Te tágabb nézőpontodból megvizsgálni azokat










