„Matrescence. Ahogy a kamaszkor az a természetes, de mindent átható átalakulás, ami során egy gyerekből felnőtt válik és az élete minden területe megváltozik, a matrescence fogalma azt a természetes, de mindent átható átalakulást írja le, amely során egy nőből anya lesz. És az élete minden területe megváltozik.” (Amy Taylor-Kabbaz, Mama Rising)
Ambivalencia a köbön
Megszületik a csodálatos kisbabád, akire oly sokat vártál, te időnként mégis arról álmodozol, hogy újra csinosan felöltözve bemehess az irodába és nem érted, ez a kettő hogyan fér meg egymás mellett? Mindent a nagykönyv szerint csinálsz, és mégsem tudod megállapítani 3 hét után, hogy az adott sírással mit szeretne kifejezni a pici? Néha mennyei boldogságban üldögélsz mellkasodon a babáddal, máskor pedig sírva zárkózol be 2 perc erejéig a fürdőszobába, mert annyira vágysz már az egyedüllétre? Sóhajtozva gondolsz arra az időre, amikor még te osztottad be a napjaidat, aztán amikor először kapsz egy másfél órás kimenőt, 20 perc után úgy érzed, mintha kiszakítottak volna belőled egy darabot? Nagyon hiányzik, hogy a pároddal kettesben is tudjatok újból egy kis időt tölteni, aztán ha véletlenül időben alszik el a kisded, ti a kanapén a róla készült képeket nézitek olvadozva? Ülsz a nappali közepén a káoszban és azon tanakodsz, mások hogyan képesek rendet/napirendet tartani? Próbálsz, de nem igazán tudsz „felnőtt témákhoz” kapcsolódni, mert állandóan csak a baba körüli dolgok járnak az eszedben? Imádod a gyerekeidet és mégis furdal a lelkiismeret, hogy miért nem élvezed az anyaságot minden pillanatban? Mióta anya lettél, képes vagy elsírni magad egy reklámon is, közben pedig időnként előtör belőled a sárkány a saját családtagjaiddal szemben? Esténként azon rágódsz, hogy miért nem tudtál ma sem olyan anya lenni, amilyen szeretnél?
Arra tippelnék, hogy a fenti helyzeteknek egy része legtöbbünk számára ismerős. És arra is egész komoly összegben mernék fogadni, hogy sokan feltettük már magunknak a kérdést: normális-e, hogy így érezzük magunkat, vagy velünk van a baj?
Pont, mint kamaszkorban
Emlékszel ehhez hasonló káoszos érzésekre az életedben? Amikor minden megszokott dolog felborul? Ez se jó, az se jó? Érthetetlen és addig ismeretlen érzésekkel kell megküzdeni? A tested is egész másképp funkcionál, mint amit eddig megszoktál?
Igen, bizony a kamaszkor is egy ilyen időszak. Mára hatalmas irodalma van azoknak a szükségszerű változásoknak, kényelmetlenségeknek és nem mindig könnyű megéléseknek, amelyeken egy tinédzsernek keresztül kell mennie ahhoz, hogy a folyamat végén egy új, felnőtt minőségben tudjon működni. És már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt volt.
A 70-es években, Dana Raphael antropológus alkotta meg a matrescence fogalmát, ami az angol nyelvben nem véletlenül rímel a kamaszkort jelentő adolescence szóra. Hiszen hasonló transzformatív folyamatról van szó akkor, amikor egy nő anyává válik, mint amikor egy fiatal a kamaszkor évei alatt felnőtté érik. Mindkét időszakra jellemzők a testi átalakulások, a hormonok erőteljes tánca és annak a megkérdőjelezése, hol is a helyünk a világban. Fizikai, pszichológiai, szociális és spirituális változások történnek mindkét életszakaszban, amikor gyakran eluralkodik az irányvesztettség érzése, hogy végül majd új irányokat találhassunk.
És ahogy a kamaszkor sem kóros, az anyává születés folyamatával járó ellentmondásos és intenzív érzelmek megélése sem jelenti azt, hogy valami baj lenne velünk. Egy teljesen természetes folyamaton megyünk keresztül.
Dana Raphael: The Tender GIFT: Breastfeeding, 1973
„Egy gyermek születése egy sor drámai változást okoz az anya fizikai valójában, érzelmi életében, a közösségben elfoglalt helyében, sőt még a női identitásában is. Én megkülönböztetett figyelmet szentelek ennek az átmenetnek és matrescence-nek nevezem, hogy az anyára és új életmódjára irányítsa a fókuszt.”
(Dana Raphaelnek köszönhetjük egyébként a dúla szó modern értelemben vett elterjedését is.)
Mégis mi ennek a jelentősége?
A témával foglalkozó szakemberek a matrescence fogalmát, mintegy keretrendszert használják, amelynek mentén gondolkodni kéne az anyaságról. A koncepció segít abban, hogy normalizáljuk azokat az ellentmondásos megéléseket, amelyeken a nők ebben az életszakaszban keresztülmennek.
Aurelie Athan, Ph.D, a Columbia Egyetem professzora arra tette fel a munkásságát, hogy életet leheljen a Dana Raphael által megalkotott fogalomba. „Nincs megfelelő nyelvezetünk és elméleti paradigmánk sem az anyai pszichológiára. Ezen próbáltam változtatni azzal, hogy újjáélesztettem a matrescence fogalmát, amely keretként szolgálhat az anyaságba történő átmenet megértéséhez. 2008-ban eredetileg a mentális egészségre használtam ezt az antropológiából kölcsönzött fogalmat, hogy normalizáljam az anyák megélését és tudjak számukra egy nem patológiás kifejezést ajánlani arra, ahogyan érzik magukat. Oktatóként tisztában vagyok a szavak erejével, amely segíti, hogy az emberek új módon értsenek meg dolgokat.” – írja a honlapján.
Ez a normalizálás segíti, hogy anyaként kevésbé érezzük magunkat kétségbeesettnek és magányosnak, miközben ezekkel az ambivalens érzésekkel küzdünk, és keressük a saját utunkat az anyaságban. Ha van rá szavunk, akkor ennek egy létező dolognak kell lennie, amivel nem vagyunk egyedül. Ha ki tudjuk fejezni, amit érzünk, máris könnyebb. Ha beszélünk róla, ha őszintén megosztjuk egymással a saját tapasztalatainkat, más anyák sem fogják azt érezni, hogy velük van a baj, nem fogják azt gondolni, csak ők éreznek így. Tudni fogják, hogy ez egy normális, szükségszerű folyamat.
Normális. Szükségszerű. Folyamat.
„Az én tágan vett meghatározásomban az anyává válás, vagyis a matrescence egy fejlődés, amelyen egy nő keresztülmegy már a fogantatást megelőzően, a várandóssággal, szüléssel, béranyasággal vagy örökbefogadással, a posztnatális időszakban és azon túl. A matrescence pontos időtartama egyéni, minden újabb gyermek érkezésével megismétlődik és akár egy egész életen keresztül tarthat. A változások számos területet foglalnak magukba, biológiai, pszichológiai, társadalmi, politikai és spirituális változásokról beszélünk, és ezek a kamaszkor fejlődési löketeihez hasonlóak.” – mondja Athan professzor
Nem elég, ha mi értjük
Bízom benne, hogy mindannyian éltük már meg annak az erejét, amikor az utcán együttérzően ránk mosolyog egy ismeretlen anya, miközben gyermekünk épp egy kiborulás kellős közepén leledzik. Vagy éreztük már, milyen felszabadító megosztani az anyasággal kapcsolatos nehezebb érzéseinket egy baráttal, aki azt mondja: pontosan tudom, miről beszélsz.
Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy ne csak mi magunk legyünk tisztában ezekkel a folyamatokkal, ne csak anyatársakkal egymás között tudjunk erről beszélni, hanem a tágabb környezetünk is értse, mi történik velünk. Jó lenne, ha nem lenne rózsaszín cukormázba csomagolva a családdá válás időszaka. Igen, egy kisbaba születése csodálatos esemény, ami rengeteg örömet és szeretetet tud hozni. Ugyanakkor ez az esemény természetes módon egy normatív krízis a család életében, amikor minden felfordul, minden átrendeződik. És ez utána hiába normalizálódik idővel, ebben a modern és gyors világban, igazi közösségek híján gyereket nevelni bizony sokszor kőkemény. Jó lenne, ha lehetne erről beszélni. Nem panaszkodni, csak kimondani. És megértést kapni.
Jó lenne, ha mindenki tudná, hogy anyává születni sokkal hosszabb és néha még intenzívebb folyamat is, mint egy kisbabát megszülni. Hogy ez egy átmenet. Amelyben sok minden meghal és ezt meg kell gyászolni. Hogy ez az esemény sejtszinten változtat meg bennünket. Hogy az anyává születés egyben egy újjászületés is. És ez az újjászületés több türelmet, együttérzést, odaadást és szeretetet hoz az életünkbe és a világba is. A folyamat alatt pedig az anyáknak is pont ezekre a minőségekre van szükségük.
„Mikor egy kisbaba születik, egyúttal anya is születik, mindegyikük bizonytalan a maga módján. A matrescence, az anyává érés egy nagyon mély folyamat, ugyanakkor kemény is. Ettől emberi.”
Alexandra Sacks, reprodukciós pszichiáter
Képek forrása: Canva
