Mi az anyákkal vagyunk

interjú

kimozdulás
interjúlife

Mehetünk végre emberek közé?

Szakértői gyorskérdések következnek. Feketéné Kovács Juditot, mentálhigiénés szakembert kérdeztem röviden arról, hogy mit is lehet kezdeni ezzel az új helyzettel. Már lehet menni, ide-oda, de még nem merünk, meg is szoktuk otthon… Egy korábbi interjúban már beszéltünk róla, hogy milyen

Koskovics Éva
interjúlife

Elkerülhetetlen az életközepi válság?

Ebben a hónapban az elveszett játékosságunkat kutatjuk, és az gyanúm, hogy ennek az életuntságnak van köze az életközépi válsághoz is. Ezért egy sokoldalú szakemberhez fordultam segítségért és a saját tapasztalataira is nagyon kíváncsi voltam. Koskovics Évával beszélgettem, aki közgazdász, pályamódosító coach, két nagyfiú édesanyja, a Treevision alapítója, a Kompromisszió tagja, a FelhőCafé írója és a Csacsa2020 kitalálója…
interjú

A szabad játék varázsa

Szakértői gyorskérdéseink következnek. Szántó-Külitsné Rácz Mónikával, a Léleknevelés Gyermekközpont vezetőjével, alapítójával beszélgettünk. Szántó-Külitsné Rácz Mónika, a Léleknevelés Gyermekközpont vezetője Csak néhány kérdés erejéig rabolom az idődet, mert tudom, hogy készültök a pénteki iskolaérettséggel foglalkozó webinárra. Mi a szabad játék és miért fontos?

interjúspirit

„Amit megtanultam: Minden gyerek egy igazi csoda”

Szántó-Külitsné Rácz Mónikával, a Léleknevelés Gyermekközpont vezetőjével, alapítójával beszélgettünk.A most futó ingyenes webinárotok (a május 12-i és 21-i eseményekre még lehet jelentkezni) az iskolakezdéssel kapcsolatos, arra készítitek fel a szülőket, hogy mi minden várható.De ennél sokkal szélesebb korosztályon dolgozol, a

interjúzöld

Így Lehet Menő A Jövő

Csécs-Kertész Dórival, a Menő-Jövő, nemrégen nyílt csomagolásmentes bolt tulajdonosával beszélgettünk. Már ahogy belépek a boltba, érzem, hogy valami más. Máshol van az ajtó, mint az elődjüknél, és egy hangulatos, stílusos, vagány miliő vár. Csillogó, nagy üvegekben sokféle színű és formájú

interjúküldetésünnep

Hadas Kriszta: „Elég volt a maszlagból!”

„Egy dologra nem vagyok feljogosítva: hogy Sári várandósságáról beszéljek” – szögezi le rögtön, utalva arra, hogy a lánya kismama lett. Már ebből látszik az a partneri viszony és a határok tiszteletben tartása, amiről a későbbiekben is mesél majd. De lesz

interjúzöld

Fairtrade ruhákkal egy zöldebb jövőért

A Zöld gardrób posztjai mindig egyszerűek, szépek és letisztultak. Ezzel ki is tűnnek a meglehetősen nagy zajból, ami ma a közösségi oldalakon tapasztalható. A blogot olvasva pedig mindig újabb és újabb információkat kapunk arról, hogy miért is olyan fontos, hogy

Szöllőssy Anna
interjúzöld

A barátnőm fűje mindig zöldebb

Szöllőssy Anna kétgyerekes anyuka, jógaoktató, gyógymasszőr és igazi zöld-guru. Régóta ismerem, kedves barátnőm, oktatótársam és izomfájdalmaim gyógyítója. Energikus, mindig pozitív és mosolygós. És én évek óta csodálattal nézem, ahogy remek kezdeményezések, ötletek (és nem mellesleg finom falatok) születnek vidám és barátságos

interjúmozdulj

Az Oroszlán-Anya

Maklári-Papp Judit 47 éves, három gyermek édesanyja, civilben jogász, amúgy 5. éve Spartan márkanagykövet, 2. éve a Magyar OCR Sport Szövetség Versenyzői Bizottságának elnöke, fitness instruktor, személyi edző-tanonc… és még folytathatnám a sort. Hogy kezdődött? „Középiskolás koromban versenyszerűen sportoltam, heti

interjúmozdulj

Unod a megszokott, sablonos edzéseket? -Akkor biztosan nem FUMO-ztál még! Gyere és ismerkedj meg vele!

Belovai Kristóf, építész, kaszkadőr, harcművész és Kung-fu tanár. Ez másnak már önmagában is elég lenne egy életre, de benne még mindig vannak tartalékok.   Ha jól tudom, jelenleg a FUMO csak online működik, hiszen a Covid alatt született. Ha lesz