Szakad az eső, én tetőtől-talpig beöltözve, teljesen fölöslegesen, arcomon így is végigcsorog a csapadék, alig látok át a vízfüggönyön, a ruhám is két perc alatt hidegen, nedvesen tapad rám, a lábam is csak cuppog a szétázott cipőben, ahogy ütemesen, ritmusosan a talajhoz ér, mert futok, na persze, mi mást csinálhatnék ezen a kellemes napon?
Tényleg…Miért csinálom ezt, ó, miért? Hát nincs jobb dolgom?! Hát őrült vagyok? De tényleg, mi visz rá egy elvileg normális embert, hogy szabadidejében, amikor például tévézhetne, olvasgathatna, szunyókálhatna, sütizhetne a barátnőjével (vagy magában), vagy hát bármi egyéb érdekes elfoglaltságot találhatna…szóval ehelyett miért megy ki valaki futni, hajnalban, napközben, este, munka után, netán éjjel…pláne szakadó esőben, hóban, fagyban, 35 fokban, nyaraláskor, kutyástul….miért?
Sokszor feltettem magamnak ezt a kérdést…
Bár a futást én is úgy kezdtem, mint sokan mások…elkezdtem kocogni, mert szerettem volna leadni pár kilót (gyerekek után maradt babaháj), meg jólesett a mozgás, az egyedüllét…alig vártam, hogy mehessek futni, és nem is vágytam semmi másra, csak hogy békében, csöndben, magamban mozogjak az erdőben…és ez egy válasz is arra, miért szeretek futni…(és erről írtam már sokat, mert nem is lehet pár mondatban összefoglalni)
De aztán lesz egy fordulópont, ami sokunknál megjelenik egy idő múlva, amikor már szeretne az ember egy kis kihívást is tenni az edzésbe…bekúszik az 5 km, a 10 km, a félmaraton gondolata, a maraton, hú, az nagyon messze van még, de azért már bizsereg valami a futóban, hogy egyszer, talán… tehát kihívásokból van elég, nehéz is kibújni előle, hiszen a média, a reklámok, a közösségi oldalak és sok mindenen keresztül folyamatosan bombáznak izgalmasabbnál izgalmasabb hívószavakkal…Örömfutás, Brutálfutás, Akadályfutás, Csúcsfutás, Flúgos futam, Fusd le velünk az első 5, 10, stb km-edet az ország legszebb részein, Mikulásfutás, stb…
Szóval az ember, pláne ha fut, megnyalja a szája szélét, hogy hmm, de jól hangzik, na, próbáljuk meg…és innentől kezdve elindul valamiféle felkészülés, rákészülés, és a legtöbb futó bizony át is csúszik egy másik dimenzióba, oda, ahol már megjelenik a résztáv, a hosszú, a könnyű, a regeneráló, a bemelegítő futás, a fartlek, a pulzuskontrollos edzés, a PB, az ultrázás fogalma, esetleg belép egy edző is, meg lesz edzésterv, és egyre több kütyü, és még sok egyéb…mondhatjuk úgy is, az idő, az óra, a mérés, a teljesítmény egyre inkább előtérbe kerül…De ez persze nem baj…sőt, jó is lehet. Csak arra kell figyelni, nehogy elvesszen közben az öröm, a kezdeti lelkesedés, a futás szépsége.
Most hétvégén, péntek-szombat-vasárnap van az Ultrabalaton verseny. Ez azt jelenti, hogy teljesen körbe lehet futni a Balatont, egyedül, párban, és több fős csapatban is, de futni kell, és nem is keveset. A táv 221 km, de ez végülis csak egy kör : )
És hát mivel én imádom a Balatont, egy régi futótársam meg megkért, hogy fussak velük, egy 5 fős lánycsapatban a versenyen, nem is tudtam ellenállni a kísértésnek. Na, így jutottam oda, hogy még a zuhogó esőben is kimegyek edzeni, hogy a nagy napra legalább valamennyire felkészült legyek…a rám eső rész az egyik eddigi leghosszabb távom lesz (kb. 45km), noha folyamatos váltásban leszünk, de az biztos, hogy izgalmas lesz meg mozgalmas, meg iszonyúan hosszú és fárasztó, de összességében egy őrült nagy kaland. Az őrültségben meg osztozunk, több ezren, mi, akik futunk, akik készülünk hetek, hónapok óta, akik elindulunk egy megmérettetésen, akik megcsináljuk, de legalábbis megpróbáljuk, és ez összeköt minket…minket, akik az ilyen versenyeken újra megéljük a futás szépségét, minden nehézségével együtt…szóval nagyon-nagyon drukkolok mindenkinek, aki már fut, és aki majd fut, kitartás, és hajrá! Találkozzunk a célban!
Fotó: Márti
