MINDENFÉLÉK:
Dr. Hermánné Fogarassy Éva tanácsadó szakpszichológust és alvásterapeutát kérdeztük a VALÓBAN pihentető alvás titkairól. Gyerekek, felnőttek, meleg, hideg, utazás, füldugó és nyunyóka – minden fontos dolog szóba került. … Dr. Hermánné Fogarassy Éva Röviden össze tudod foglalni, mit csinál pontosan
Szottyadt gyümölcsből isteni krémleves! Hát igen! Aki ismer, tudja, hogy utálok ételt kidobni, főleg gyümölcsöt, ami manapság ugyebár kincsnek számít. Így, ha tehetem, mindet felhasználom valamihez. Amikor a gyerekekkel epret szedni mentünk a lekvárhoz, természetesen nem főztem be az összeset,
Földi-Szilvási Katával beszélgettünk a nyári programokról, gyerekekről, Anyawellnessről, acro-jógáról… Podcast. Kiemelt kép: Jean Balzan from Pexels
D. Illés Gabriella mandalafestőt hónapról hónapra megkeressük, hogy mutasson be nekünk egy, a havi tematikánkhoz kapcsolódó mandalát. Erre kiderült, hogy a nyári gyerektáborok mellett ősszel és tavasszal felnőtteknek szóló mandalafestő táborokat is tart. Szerintem ez igazán anyabarát program, ráadásul nem
Ha szívesen jógáznál szép környezetben, a természetben, lombos fák alatt egy gyönyörű nyári este, gyere szerdán a Margitszigetre… stresszoldó, lazító, hűsítő, feltöltő gyakorlással várlak nagy szeretettel : ) Pop-up óra a Margitszigeten, az Adni Jóga szervezésében. Jógázunk és közben jót teszünk,
Egy macska volnék/a szívósabb fajta/kit ha ledobnakmagasról csak talpraérkezik…de hiába létezikkandúrok hadacsak farom fordítom odas lelépek hirtelenmert kedvenc helyema háztető/hol dorombolok, minta szeretőkinek kénye s kedveha úgy tartjaérdes nyelvétnyújtogatja/s tova tűnöka holdraahol nincsmi lelkem feldúljamert nem nézek sejelenbe se múltbacsak
Azaz futócipőben a világ körül… Hurrá, utazunk! És mi az első dolog, amit bepakolok a bőröndbe? Igen, így van, kitaláltad…a futócipőmet. Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogy viszem a jógaszőnyeget is, és lelkesen taglaltam a jógázás utazás során megtapasztalható csodálatos
Sokan azt gondolják magukról, hogy bennük szemernyi kreativitás sincs, azért, mert nem kézműveskednek, és egyik művészeti ágnak sem hódolnak.Pedig a kreativitásnak, e fenti kettőnek csak egy-egy szelete, a kreativitás ennél sokkal tágabb, sokkal több mindent tartalmaz! Nem minden ember művész,
A Balatonnál Idén többféle nyaralási tervvel is készültünk a nyárra. Négy hét, négy teljesen különböző felállásban: Első hét: Mamához megyek a gyerekekkel Balatonra. Második hét: Mindenki elmegy valahová, és egyedül vagyok itthon. Harmadik hét: Négyen utazunk Sárvárra. Negyedik hét: Apa
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi és egy nő. Tibi és Mariann. Napközben a munkahelyükön töltötték az időt (akkor még nem home office-ban ült a fél világ), szépen építették a karrierjüket. Este mindig kitaláltak valamilyen közös programot.
Festem a szívem, legyen tengerkék.Vitorlás ívre feszített emberkék.Olyan kicsi minden, hogy nem látszikA vége. Ki hova ér el, vagy kiköt-eVégre. Kormányozni sem kell.Nem is szabad. Én génuánakFehér virágos ingedet választom.Álmaim fényképeiből szőtt brokát,Utat, fényt, reményt terít, békés halált.Festem a hamisságot,
Végre. Süt a nap.Ragyogva teríti be a tájat és én fürdőzöm benne. Kitárt karokkal úszom a forróságban ami körülölel. Vágytam rá sokáig. Álmodoztam róla. És most végre eggyé válhatunk, miközben homok pereg tagjaim között és csillogó üveggé olvadok.
















