A Ptah Theater színészeinél, Domonkos Ágnesnél és Mykola Bondarchuknál jártunk. Kérdeztük őket munkájukról, a Teatr-Színházzal Egymásért projektről, és arról, hogy milyen tapasztalatokat szereztek az ukrán menekült gyerekek segítése közben.
Mielőtt belevágnánk, hogy miért is jöttünk itt össze, mesélnétek-e magatokról csak pár szót?
Domonkos Ágnes: Mi már elég régóta, körülbelül 7 éve dolgozunk együtt, vagy talán több is, és általában saját készítésű darabokat hozunk létre. Tehát mi írjuk, mi rendezzük, mi játsszuk az előadásainkat, és mi vagyunk ennek a társulatnak a magja, de előfordul, hogy másokkal is, más társulatokkal is együttműködünk.
Nem csak színházat csinálunk, hanem nagyon sokat foglalkozunk gyerekekkel, felnőttekkel tanítunk, segítő munkát is vállalunk.
Ha jól tudom, mindketten többek vagytok színészeknél, képeztétek magatokat más irányba is.
Domonkos Ágnes: Igen, én pszichológus is vagyok.
Mykola Bondarchuk: Én színházpedagógus és televíziós műsorkészítő is vagyok.
Az apropó, amiért összejöttünk, az egy hiánypótló, rendhagyó projekt, ami a United Way Magyarország támogatásával fog megvalósulni. Kérlek meséljetek a TEATR-ről!
Domonkos Ágnes: Mi most már több mint egy éve foglalkozunk ukrán menekültekkel, segítő, színházi, mentálhigiénés foglalkozásokat tartunk nekik. Rendeztünk nekik előadást és foglalkozunk iskolában is kamaszokkal főleg, és a tapasztalataink azt mutatják, hogy nagyon kell nekik a közösség, a közösségi beszélgetés.
A kamaszgyerekek integrációja kemény dió, sokkal nehezebben illeszkednek be, mint a kicsik. Otthagyták nemcsak az otthonukat, fél családjukat, hanem az iskolájukat is. Nekik már vannak ambícióik, le akarnak érettségizni, tovább akarnak tanulni, és erre idekerülnek egy olyan helyzetbe, hogy fogalmuk sincs, hogy meddig kell ebben a teljesen kilátástalan helyzetben lenniük, egy új nyelvet kell megtanulniuk, egy új környezetbe kell beilleszkedniük.
Mi azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok indulat van bennük, ami érthető, de ugyanakkor a másik oldal is nagyon lényeges. Ott vannak a magyar diákok, akik hirtelen az osztályba kapnak új osztálytársakat, akikre más szabályok vonatkoznak, akiket nyilván mindenki valamennyire sajnál, de a szabályok azok mégis az iskolában fontosak.
Ebből sok félreértés adódik, és ott vannak a tanárok is, akiknek meg ugye extra kapacitásra lenne szükségük ahhoz, hogy ezt a helyzetet kezeljék. Nyilván a nyelv az egy olyan alap akadály, amit nagyon nehéz megugrani, hiszen ukránul, oroszul nem beszélnek a tanárok. Ezek a gyerekek meg csak picit beszélnek angolul.
Tehát kialakul egy olyan helyzet, ahol mindenki feszült és mindenkinek igaza van.
Ezzel a projekttel mi egy színházi előadást hoztunk létre, amelyben három jelenetet adunk elő ezekre a szituációkra, amit mi is tapasztaltunk. A gyerekekkel való beszélgetéseinkből raktunk össze olyan helyzeteket, amik számukra érdekesek lehetnek. Ezzel próbálunk feléjük nyitni, hogy közösen gondolkodjunk és utána beszélgessünk, közelítsük az álláspontokat egymás felé.
Azért, hogy tényleg megértsék egymást, és egy jobb közösség tudjon kialakulni.
Szóval nem arról van szó, hogy ők csak kapnak egy előadást, hanem utána beszélgettek is róla és feldolgozzátok a látottakat?
Domonkos Ágnes: Abszolút, igen. Egy feldolgozó foglalkozás fogja követni az előadást. Akkor feltehetik a kérdéseiket, vagy mi tesszük fel nekik, majd ahogy a helyzet adja. Mi azt tapasztaltuk, hogy a kamaszokkal jó beszélgetni, nekik fontos, hogy a véleményüket meghallgatják. Három elég más típusú jelenetet hozunk, ami számításaink szerint azért mindenkiben felvet kérdéseket és válaszokat. Úgyhogy ez egy jó alap lesz arra, hogy beszélgessünk.
És hogy tudjátok megoldani a nyelvi kérdéseket?
Domonkos Ágnes: Mi Mykolával angolul beszélünk. Ez viszont egy különleges helyzet. Mykola ukránul, én pedig magyarul fogok beszélni. Így tartjuk egyébként mindig a foglalkozásokat is, és az előadásban arra külön figyelünk, hogy azok a részek, amelyek tényleg a legfontosabb gondolatokat fogalmazzák meg, azok mindkét nyelven elhangozzanak.
Mykola Bondarchuk: Lesz egy nonverbális rész is, amikor tényleg csak a zenével és a tárgyakkal próbálunk varázsolni, tehát erre is figyelünk, hogy azért ne csak a nyelven alapuljanak a jelenetek. Lesz sok meglepetés az előadásban.
Tanár barátaimmal, ismerőseimmel beszéltem, óriási szükség lesz a TEATR-projektre. Úgy tudom, hogy a programsorozat végén a tanároknak is készültek valamivel.
Domonkos Ágnes: Igen, egy szakmai tréninget tervezünk a tanároknak. Több tanár már megkeresett minket az elmúlt év során azzal, hogy hol tartunk foglalkozást, küldhetnek-e oda gyerekeket az iskolából, ukránul tartunk-e valamit, tudtok-e hozzánk jönni, nagy szükség lenne rá.
Ezért semmiképp nem szeretnénk a pedagógusokat kihagyni ebből a projektből. Nemcsak úgy, hogy az ő nézőpontjukat is láttatjuk, hanem úgy, hogy szeretnénk velük megosztani a tapasztalatainkat.
Én nagyon sokszor, nagyon gyakran tartok tréninget, felnőtteknek is színházi tréninget, önismereti tréninget, és arra készülök, hogy az elmúlt év tapasztalataiból hozzátéve ennek a projektnek a feldolgozó foglalkozásokon elhangzottakkal, abból egy összegző workshopot fogok az érdeklődő pedagógusoknak tartani. Ezen az alkalmon játékokat, gyakorlatokat szeretnék nekik átadni, itt ők is közösen tudnak gondolkodni, leülni és megbeszélni az ő véleményüket. Eszmecserére lesz lehetőség, kérdések feltevésére, és egymástól is tudunk tanulni.
Remélhetőleg mindenki úgy tud onnan továbbmenni, hogy valami újat magával visz!
A teljes beszélgetést itt nézheted meg:
TEATR – Színházzal egymásért
A projekt a United Way Magyarország támogatásával valósul meg.
